EP-választás

2019.05.15. 18:50

MSZP-Párbeszéd: fel kell lépni a levegőszennyezettség ellen

Az autógyártó és ipari lobbi érdekeinek kormányzati képviselete helyett a levegőszennyezettség elleni fellépést sürgeti az MSZP és a Párbeszéd a magyar emberek egészsége érdekében.

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP) képviselőjelöltje szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, Európában évente négyszázezer, Magyarországon 16 ezer ember hal meg a légszennyezéssel összefüggő megbetegedések miatt.

Hozzátette: a magyar kormány ezekkel a gondokkal nem hajlandó foglalkozni, tíz éve folyik kötelezettségszegési eljárás a kormány ellen, mert semmit nem tesz a levegő minőségének javításáért. Az elmúlt években az uniós forrásoknak kevesebb mint egy százalékát használták fel ennek a problémának az orvoslására Magyarországon – jegyezte meg.

Jávor Benedek szerint közben az unió egyre erőteljesebb szabályokat fogadott el a légszennyezés visszaszorítása érdekében, például szigorodtak a járművek kibocsátására és a légszennyező anyagok határértékeire vonatkozó szabályok. Sürgette ezeknek a szabályoknak az átültetését a magyar jogba.

Karácsony Gergely, több baloldali párt főpolgármester-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, az elmúlt kilenc évben a főváros gyakorlatilag semmilyen érdemi intézkedést nem tett azért, hogy Budapesten javuljon a levegő minősége, még a szmogriadóról szóló rendeletet is gyengítették.

Közölte, ma Budapest egyik legfontosabb problémája a légszennyezettség, ezért komplex intézkedésekre van szükség. Szükség van a zöldfelületek növelésére, korlátozni kell a dízelautók fővárosi használatát – sorolta javaslatait Zugló polgármestere. Szorgalmazta a főleg a peremkerületekben lévő elszegényedő háztartásokban a rossz fűtési technikák megszüntetését is célzott támogatással.

Karácsony Gergely úgy értékelt, 2019 őszétől olyan városvezetésre van szükség Budapesten, amely az EU-t a legfontosabb szövetségesének tartja ezekben az ügyekben.

Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje ígéretet tett arra, hogy segíteni fogja a zöldügyek megjelenítését az EP szocialista frakciójában.

Szerinte Orbán Viktor kisodródott az Európai Néppárt frakciójából. „Orbán Viktor és fideszes politikusai Európa ellenségei közé ülnek be, szinte nullára redukálódik az érdekérvényesítési képességük” – fogalmazott.

Hozzátette: az MSZP és a Párbeszéd EP-be jutó képviselőinek a szocialista és a zöldfrakcióban azonban lehetőségük lesz a magyarok érdekeinek kőkemény képviseletére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában