Nagyvilág

2010.06.30. 16:20

Három év börtönt kapott a török kormányfő felé cipőt hajító kurd férfi

<p>Három év börtönre ítélt egy spanyol bíróság szerdán egy szíriai kurdot, aki ez év februárjában egy cipőt dobott a Spanyolországban tartózkodó török kormányfőre.</p>

A 27 éves férfi azt állította, hogy így akarta felhívni a figyelmet a kurdok helyzetére.

Recep Tayyip Erdogan a sevilla-i városházáról távozott február 22-én, amikor Hokman Joma felé dobta egyik cipőjét, de nem találta el. Azonnal őrizetbe vették, és azóta előzetes letartóztatásban volt. A bíróság három börtönre és 408 eurós pénzbüntetésre ítélte "egy külföldi közösség képviselőjének megtámadása" miatt.

Az ügyész a férfi kiutasítását is kérte, ezt azonban elvetette a bíróság, miután a vádlott azt állította, hogy retteg a megtorlástól. Joma azt mondta a tárgyaláson, hogy nem akart sérüléseket okozni a török kormányfőnek, csupán fel akarta hívni a figyelmet a törökországi kurd kisebbség helyzetére.

Joma attól az iraki újságírótól vette át a tiltakozásnak ezt a módját, aki 2008 decemberében mindkét cipőjét a Bagdadban búcsúlátogatáson tartózkodó akkori amerikai elnök, George Bush felé dobta, a megvetés jeléül. Az iraki férfi, aki végül kilenc hónapot ült ezért börtönben, azt kiabálta Bushnak: "Ez a búcsúcsók neked, te kutya!"

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!