A kékfestő mesterre emlékeznek Mezőkövesden

Mezőkövesd - Múzeum nem lett az egykori műhelyből, de Füzeskúti József mintái tovább élnek az ország kékfestőinél.

Végtelen Kékség címmel nyílt kiállítás Mezőkövesden a Matyó Múzeumban. A tárlat a tavaly az Unesco szellemi világörökségei közé került kékfestésről, illetve annak jeles mezőkövesdi képviselőjéről, a város díszpolgáráról, Füzeskúti Józsefről szól.

Régi álom volt

A megnyitón elhangzott, régi álom vált valóra a tárlattal. Az állandó kiállítás része ugyan a kövesdi kékfestő műhely bemutatása, de ennél többet szerettek volna. Bemutatkozik az Örökkék műhely is. Agócsné Halász Andrea, a Matyó Múzeum vezetője kifejtette, olyan alkotót szerettek volna idén bemutatni, akiről az utóbbi időben elfeledkeztek. A múzeumnak kevés anyaga maradt a kékfestő műhelyből, de a gépmúzeumba is kerültek eszközök. Lányától, dr. Horváth Lászlóné Füzeskúti Ilonától is kaptak darabokat.

Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője arról beszélt, hogy a kékfestés világörökséggé nyilvánítását öt ország kezdeményezte. Magyarországon még hat műhely működik. A kékfestés nagyon beruházásigényes volt, megfelelő ingatlan és gépek, anyagok is kellettek hozzá. Ezen kívül a mesternek több tudományban is jártasnak kellett lennie, s folyamatosan tovább is kellett képeznie magát. Szerinte dicséretes, hogy Magyarországon fiatalok is foglalkoznak a kékfestéssel. Szerencse, hogy a hagyomány tárgyak szintjén megőrződött, a kövesdi hagyomány is tovább él, hiszen Füzeskúti József nyomódúcainak jó része más műhelyekbe került, és ott nyomnak velük mintákat.

Széki Gabriella, az Örökkék cégvezetője kifejtette, tavaly ellátogattak a Matyó Múzeumba kutatni, s megtetszett nekik, amit láttak. A kiállításon látható anyagokat Kövesdről származó mintákkal készítették el az ország különböző kékfestő műhelyeinek segítségével.

Kettős megemlékezés

– A család elismerését, háláját fejezzük ki, hogy létrejött ez a kiállítás. Kettős megemlékezés, hiszen mint családtagra is visszatekint, nagyszerű ember volt, s magára a mesterségre is. Ami ugyan kívülről nagyon szépnek és könnyűnek tűnik, de nagyon nehéz, összetett dolog, rengeteg fizikai munkával járt. A hőskorban 10 segéd is dolgozott a műhelyben, ahogy később csökkent az igény az áru iránt, kevesebb emberre volt szükség. Ahogy megszűnt mindennapos viselet lenni, volt egy nagy hullámvölgy, ám az 1970-es években lakástextilként, felsőruházatként visszajött a világoskék a divatba. Apósomnak volt kapcsolata a Hevesi Háziipari Szövetkezettel, így fönn tudta tartani a műhelyét – mondta dr. Horváth László.

Mint mondta, az 1950-es években azon is kellett aggódni, ne államosítsák a műhelyt. Apósa nyugdíjba vonulása után szerették volna múzeumként megőrizni, de a rendszerváltás zűrös időszak volt, elodázódott a téma, majd nem sikerült valóra váltani a tervet. Annyi pozitívum történt, hogy a gépmúzeumba került az egyik legértékesebb rész, a mángorló, amelyet helyreállítottak, és működőképes állapotban van.

A lányának is tetszettek

Az egykori mester lánya, Ilona elmondta, neki is voltak kékfestő ruhái, blúzai, amelyek tetszettek neki, csak az anyag nagyon gyűrődött. Amikor férjével összeházasodtak, magyarosan berendezett ebédlőjükbe is került kék abrosz, és a sötétítő függöny is kékfestő volt. Mint mondta, édesapja iparos volt, műhelyében azonban megfordultak iparművészek, textilművészek, mint például Bódy Irén is.

ÉM-TB