Magyarország

2011.03.23. 19:45

FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS - Felmondják a megállapodást a hajléktalanellátó szervezetekkel

<p>Nyolchónapos felmondási idővel szerződést bont a főváros a budapesti hajléktalan-ellátásban részt vevő civil szervezetekkel. Az önkormányzat új közszolgáltatási szerződést a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal köt majd - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület ellenzéki képviselői nem támogatták az előterjesztést.</p>

A fővárosnak 11 szervezettel összesen 18, határozatlan idejű közszolgáltatási szerződése volt - olvasható a város internetes portálján. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a szerződések felmondását az önkormányzat pénzügyi helyzetével, az idei "válságköltségvetéssel" indokolta.

Az LMP képviselője, Somfai Ágnes kifogásolta, hogy ebben az évben több mint 40 millió forinttal csökken a hajléktalanellátásra jutó fővárosi támogatás, és azt is, hogy a civilekkel kötött szerződések felmondásának nem szakmai, hanem kizárólag pénzügyi oka van. Tarlós István főpolgármester azt mondta: Budapest kénytelen kezelni szinte az egész ország hajléktalanproblémáját, ami a városnak nem feladata, és nincs is arra felkészülve.

Arról egyhangúlag döntött a közgyűlés, hogy csaknem 11 milliárd forint tőkepótló támogatást adjon a főváros a BKV-nak. A pénzből 3,9 milliárdot fordítanak HÉV- és villamospályák felújítására, 4 milliárdot járműbeszerzésre és -felújításra, 1,7 milliárdot pedig villamosok korszerűsítésére. A testület 50 millióról 300 millió forintra emelte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) törzstőkéjét. György István főpolgármester-helyettes ezzel kapcsolatban azt mondta: a rendszert lépésről lépésre alakítják ki, annyi tőkét juttatnak a cégnek, amennyi a feladatok elvégzéséhez szükséges. A BKK és a BKV átalakításával kapcsolatos átszervezés a tervek szerint legkésőbb ősszel befejeződhet.

Módosította a Fővárosi Közgyűlés a parkolási rendeletet is. Ennek értelmében a parkolási övezetekben lakók 2012-től csak akkor kaphatnak ingyenes engedélyt, ha nincs 30 napon túli, nem vitatott díj-, illetve pótdíjtartozásuk. Nem lesz kötelező bankkártyát is elfogadó jegykiadó automaták telepítése, a tapasztalatok szerint ugyanis kevesen fizetnek a parkolásért bankkártyával. Lehetővé tette a testület azt is, hogy az automaták a parkolóhelyektől ne 50, hanem 75 méteren belül legyenek elérhetőek. A parkolás-üzemeltetők ügyfélszolgálati irodái viszont tovább tartanak majd nyitva és felülvizsgálják a pesti alsó rakparton a díjakat, mert mióta 2009 nyarán bevezették itt a fizető parkolást, a korábbi zsúfolt P+R területet alig használják az autósok.

-Független Hírügynökség-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!