Könyvbemutató

2022.05.25. 07:34

Az első önálló könyv, a kerékpárosokról szól

XX. századi bringás történetek címmel megjelent kollégánk, Szűcs István könyve.

BCS

Fotós:

Fotós:

Sport témájú könyvbemutatót tartanak szerdán 16.30-tól Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárában (Mindszent tér 2.). Kollégánk, Szűcs István írásművét ismerhetik meg az érdeklődők, amely XX. századi bringás történetek címmel jelent meg a közelmúltban. A rendezvény meghívott vendége Géra Imre országúti kerékpáros, olimpiai 6. helyezett, egykori sportoló lesz. 

– A könyv megírásával kapcsolatos ötlet egy beszélgetés során vetődött fel, Csathó Péter és Hubay György társaságában, akikkel klubtársak voltunk. Sajnos nem egy időben versenyeztünk, de mind a hárman az MVSC kerékpáros szakosztályának sportolói voltunk, és mint ilyenek, természetesen ismerjük egymást, hiszen a kerékpározás megmaradt örök szerelemnek – mondta Szűcs István, majd így folytatta: – A felvetés az volt, hogy emléket kellene állítani a XX. század sikeres hazai sportjának jeles képviselőiről, akiket a maiak többsége nem, vagy csak alig ismer, annak ellenére, hogy aktív pályafutásuk idején nagyon komoly eredményeket értek el. Bodrogi Lászlóról, aki az ezredforduló környékén öregbítette a magyar kerékpársport hírnevét, talán még sokan tudják, hogy nemzetközi szinten is magasan jegyzett, profi vb ezüst- és bronzérmes sportoló volt, de azokról, akik a 60-as, 70-es, 80-as, 90-es években értek el kiemelkedő eredményeket, nyertek például Tour de Hongrie-t, kevesebb ismerettel rendelkezik a hazai sportvilág. De ugyanezt elmondhatom azokról, akik olimpián képviselték hazánkat. Róluk, ezekről a sportemberekről szól a könyv. A véges terjedelem miatt 26-an kaptak benne helyet, köztük 12 olimpikon, és nem mellékesen 5 borsodi sportember. 

Interjúgyűjtemény 

A könyv szereplőit egyesével kereste fel a szerző, volt, akivel személyesen találkozott, és voltak olyanok, akiket a mai technikai eszközök segítségével szólaltatott meg. 

– Azt mindenképpen el kell mondjam, hogy Hubay Györgynek jelentős szerepe volt, van a könyv megjelentetésében, hiszen ő volt az, aki támogatást szerzett a kiadáshoz – mondta Szűcs István. – Az effektív munka tavaly augusztusban kezdődött meg, és március végén már a kezünkben foghattuk a XX. századi bringás történeteket. Ez egy interjúgyűjtemény, nem túl sok eredménysorral, hiszen azokat mások már korábban, és alaposan feldolgozták, kiadták. Országúti és pályakerékpárosok szólalnak meg, de megemlékezünk azokról is, akik már az égi pályán tekernek, akik már nem lehetnek közöttünk. Varga Tamás Tivadar fotóriporter képei és a szereplők saját archívumának fotói illusztrálják a könyvet, és az is emeli ennek a kiadványnak az értékét, hogy az előszót, az ajánlást, az ötszörös Tour de France- és Giro d’ Italia-győztes, egyszeres Vuelta-első, háromszoros világbajnok belga Eddy Merckx írta. A nyomdai kivitelezés is remekül sikerült, a kiadó, annak munkatársai nagyon odatették magukat. Ez életem első önálló könyve, és büszke vagyok arra, hogy engem ért a megtiszteltetés, hogy a kerékpársport hazai nagyjai közül többet, köszönhetően az anyaggyűjtésnek, jobban megismerhettem. Igyekeztem ezt átadni, betűkbe önteni, remélem, hogy akikhez eljut a könyv, azoknak legalább olyan élmény lesz az olvasása, mint amilyen számomra az írása volt. 

A könyv szerzője arról is szót ejtett, hogy az országos könyvbemutatón, március végén felejthetetlen élményben volt része. 

– Óriási dolognak tartom, hogy ennek a könyvnek a bemutatójára sikerült összehozni a sportág nagyjainak egy jelentős csoportját – mondta Szűcs István. – Sajnos mivel többen vidéken élnek, illetve nem mai gyerekek, ráadásul van, aki betegséggel is küszködik, nem mindenki tudott ott lenni. A 88 éves „fiatalember”, Stámusz Ferenc sem, aki 1964-ben nyert a Tour de Hongrie-n, de az már előtte kiderült, milyen sokat számít neki, hogy nem felejtették el. Ugyanis amikor megkerestem, annyira elérzékenyült attól, hogy több évtizeddel a sikerei után is gondoltunk rá, hogy a könnycseppjeit kellett törölgetnie az arcán. Szívet melengető érzés volt a budapesti könyvbemutató minden perce. Számomra rendkívül sokat jelentett, hogy a szereplők közül, aki csak tudott, eljött, hogy találkozzon régi versenyzőtársaival és a kezébe vehesse a XX. századi bringás történeteket. 

A könyv szereplői

Andó János, Bodrogi László, Csathó Tamás, Csathó Péter, Debreczeni Tibor, Dömötör Sándor, Eisenkrammer Károly, Géra Imre, Jezerniczky László, Juhász Béla, Halász László, Hirth István, Hubay György, Korhán László, Kusztor Sándor, Pais Péter, Peterman József, Schneider Konrád, Somogyi Miklós, Stámusz Ferenc, Steig Csaba, Szemethi Dezső, Szuromi György, Takács Gyula, Törzsök Zsolt, Varjas István. 

(A borítóképen: Szűcs István a könyvvel | Fotó: Kozma István)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában