Tour de Hongrie

2022.01.03. 07:00

Harmadszor a győzelemért jön az amerikai sztárcsapat

A 2020-as és a 2021-es év után harmadik alkalommal lesz ott a Tour de Hongrie rajtjánál az amerikai sztárcsapat.

Forrás: tdh.hu

Forras: tdh.hu

A Trek-Segafredo egy második és egy harmadik helyezés után az összetett győzelmet célozza majd meg.

 

Főszerepet játszott

 

A Trek-Segafredo 2020-ban főszerepet játszott a Magyar Körversenyen, junior világbajnoka, az amerikai Quinn Simmons a Kékestetőre vezető emelkedő utolsó kilométerén még harcban állt az összetett győzelemért, s végül második lett a CCC Team magyar menője, Valter Attila mögött.

 

A sprinteken is jeleskedett a csapat: a hajdúszoboszlói befutónál az olasz Matteo Moschetti második, a lett Emils Liepins nyolcadik, Nyíregyházán Moschetti negyedik, Liepins tizedik lett, Kazicbarcikán pedig Liepins futott be a második helyen – vagyis a Trek-Segafredo menői három etapon is hajszálra voltak a diadaltól. Már 2021-ben is a főszereplők között volt az amerikai WorldTeam, a király etapon harmadikként ért célba az olasz Antonio Tiberi, aki végül az összetett versenyben is harmadik lett (a Procyclingstats információi szerint 2022-ben is szerepel a programjában körverseny), de a slusszpoén is a Treké volt: a belga Edward Theuns nyerte az utolsó etapot, a látványos sprintbefutót a Budapest Andrássy úton.

 

Nagyágyúk viselték

 

Az amerikai Trek-Segafredo elődjét, a Leopard Trek nevű csapatot a luxemburgiak 2010-es Tour de France-győztese, a luxemburgi Andy Schleck és fivére, Frank Schleck alapította 2011-ben, a csapat három évig luxemburgi bejegyzéssel működött, majd 2014 óta amerikai színeket képvisel.

 

A csapat mezét az évek során olyan nagyágyúk viselték, mint a kétszeres olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok svájci Fabian Cancellara, a Párizs–Roubaix-győztes ausztrál Stuart O’Grady, a kétszeres Deutchland Tour-győztes német Jens Voigt, a kétszeres Tour de France-ezüstérmes német Andreas Klöden, a Giro d’Italia-harmadik, U23-as világbajnok ukrán Jaroszlav Popovics vagy az ötszörös Tour de France Top10-es spanyol Haimar Zubeldia, de 2017-ben a Trek-Segafredo színeiben fejezte be pályafutását a kerékpársport egyik legeredményesebb versenyzője, a hétszeres Grand Tour-győztes spanyol Alberto Contador is.

 

Nagy csillag

 

Napjainkban a klub nagy csillagai közé tartozik a dán Mads Pedersen, aki pályafutásának legnagyobb sikerét érte el a 2019 szeptemberi yorkshire-i világbajnokságon, ahol a legnagyobb esélyeseket is megelőzve elsőként ért célba, így egy éven át ő viselhette a szivárványcsíkos világbajnoki mezt, vagy a holland Bauke Mollema, aki nyert etapot és pontversenyt a Vueltán, két szakaszt a Tour de France-on, mindkét Grand Touron volt már Top10-es az összetettben, és olyan legendás egynaposokon diadalmaskodott, mint az Il Lombardia vagy a Clasica San Sebastian.

 

Olyan bringásokat is találhatunk a csapatban, akik már nyertek díjakat a Magyar Körversenyen: az olasz Matteo Moschetti még a Polartec-Kometa színeiben nyert szakaszt 2018-ban Székesfehérváron, az eritreai Amanuel Ghebreigzabhier a Dimension Data for Qhubeka együttesében szerezte meg a hegyi pontverseny első helyét 2016-ban, a spanyol Jon Aberasturi pedig a Caja Rural-Seguros-RGA mezében nyerte meg a nyitó szakaszt 2020-ban, Esztergomban.

 

A 43. Tour de Hongrie versenyére 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.

 

A 2022-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai

Movistar Team (spanyol, WorldTeam)

Israel Start-Up Nation (izraeli, WorldTeam)

Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)

Lotto Soudal (belga, WorldTeam)

Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)

Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)

Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)

Team Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)

 

(A borítóképen: Az amerikai Trek-Segafredo csapata)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában