Szenzáció

2023.07.20. 14:00

A kultúra ezen a nyáron Zemplénbe költözött

Sátoraljaújhelyen megkezdődött a Déryné Fesztivál, félezer fellépővel várja a látogatókat augusztusban a Zempléni Fesztivál.

Boon.hu

Zempléni Fesztivál

Csaknem 20 település mintegy negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat a Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között. A szervezők közleménye szerint az immár 32. alkalommal megrendezendő fesztiválon többek között fellép a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ), Balázs János és Lackfi János, a Pannon Filharmonikusok, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Talamba Ütőegyüttes, Szekeres Adrienn és László Boldizsár, valamint a Cantemus Gyermekkar is.

A zenés színházi játéktól kezdve a jazz- és swingműsorokig sok stílus és műfaj képviselteti magát a fesztivál idei programkínálatában. Az érdeklődők komolyzenei és filmzenei koncerten is részt vehetnek, emellett a színház, a népzene, a tánc és a világzene kedvelőinek is kínálnak programokat a szervezők.

Vacsora, borkósoló 

A rendezvény programkínálatához sokszor kapcsolódik gasztronómiai élmény is, lehetőség lesz borkóstolásra, vacsorázásra és uzsonnázásra is, több gyermekprogrammal, kamaraprodukcióval és kiállítással is várják a látogatókat. 

A Zempléni Fesztiváli művészeti vezetője és fesztiváligazgatója, Hollerung Gábor szerint a Zempléni Fesztivál Magyarország talán legsokszínűbb művészeti fesztiválja, amely egy igen széles közönségréteget kíván megszólítani. 

Az augusztus 11-i nyitókoncerten idén magyar műsorral készül a Budafoki Dohnányi Zenekar: első felében két - a BDZ kötelékébe tartozó - kortárs zeneszerző, Gyöngyösi Levente és Szüts Apor műveit mutatják be. A hangverseny második felében a magyar zenetörténet két kiemelkedő alkotása, Bartók Béla Táncszvitje és Kodály Zoltán Galántai táncok műve szólal meg a sárospataki Rákóczi-vár udvarán. 

Saint-Saëns Az Állatok farsangja című műve elevenedik meg a sárospataki Református Kollégium Imatermében augusztus 12-én. A francia zeneszerző zeneműve ezúttal Rameau, Bartók és Rimszkij-Korszakov a műsorba jól illeszkedő tematikájú műveivel egészül ki. A tételek előtt Lackfi János olvassa fel a darabhoz írt verseit a mű főszereplőiről, az előadáson pedig Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész játékát élvezheti a közönség. 

Augusztus 12-én Szabad egy bécsi táncra? címmel rendez bécsi estet a BDZ a szerencsi Rákóczi-várban. Az esten Strauss és Guido Mancusi művek csendülnek fel, vezényel Guido Mancusi. Az idei fesztivál egyik kiemelt programja Shakespeare és Korngold Sok hűhó semmiért című zenés színházi játéka a Müpa és a BDZ közös előadásában. A produkciót a sárospataki Rákóczi-várban láthatja a közönség augusztus 13-án. 

A swing is központi szerepet kap a fesztiválon: augusztus 14-én a sárospataki SRK Wáberer Sportcentrumban adja elő Frank Sinatra Szimfonikus Swingestjét a Pannon Filharmonikusok zenekar. 

Augusztus 15-én Tour de Drums címmel invitálja ritmikus Föld körüli utazásra a közönséget a Talamba a Mádi Szabadtéri Színpadon. Nagy találkozás címmel pedig Szekeres Adrien és László Boldizsár ad koncertet szintén augusztus 15-én a tokaji Kulturális Konferenciaközpont Zsinagóga helyszínén. 

A Nyíregyházi Cantemus Kórus idén egész éven átívelő koncertsorozattal ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, augusztus 16-án a kóruscsalád Pro Musica Leánykara Pálházán ad koncertet a Térségi Művelődési Házban. Augusztus 17-én a Cinefonic koncerten a BDZ a filmzeneirodalom legjavából válogat: a Tokaji Fesztiválkatlanban Hollerung Gábor vezényletével várják közönséget a programon. 

A Zempléni Fesztivál elmaradhatatlan programja a BDZ Megérthető zene koncertje, mely egy különleges családi program Hollerung Gábor karmesteri ismertetőjével. A koncertet idén augusztus 19-én Sárospatakon rendezik meg, középpontjában Joseph Haydn A teremtés című műve áll - olvasható a közleményben. A fesztivál Esti jazz sorozatának részeként fellép többek között a Fado Duó, a Sárik Péter Trió, valamint a Kollmann Gábor Quintet.

A kultúra megélése 

A magyar embereknek nem feltétlenül a kultúra fogyasztására, hanem a kultúra megélésére van szükségük - hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára a Déryné Fesztivál ünnepélyes megnyitóján Sátoraljaújhelyen. Mint kifejtette, ez annyit jelent, hogy "együtt, közösségben éljük meg mindazt, amit a magyar kultúra színessége ad". Hozzátette, amikor 2010-ben a kormányzat lehetőséget kapott a kulturális terület megújítására, Magyarország 3155 településéből több mint 2000-en már egyáltalán nem volt szakember, a művelődési házak pedig bezártak. Ebből a helyzetből kellett újraépíteni nemcsak a színházi, hanem a közművelődési, a múzeumi, a levéltári és az összes közgyűjteményi területet - mutatott rá. 

Závogyán Magdolna a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára
Fotó: Vajda János

Závogyán Magdolna elmondta, hálás Vidnyánszky Attilának azért, hogy 2010-12-ben a közművelődés, a közgyűjtemény és a művészeti terület együtt gondolkodva elindította azt a fajta színházi programot, mely az "origója" a Déryné Programnak és melynek köszönhetően több mint háromszáz településen újraéledtek a színjátszókörök.

A 2013-as és 2014-es éveket mérföldkőnek nevezte a kultúrát tekintve. Mint mondta, olyan kezdeményezések indultak el, mint a Csoóri Sándor Program, amely bebizonyította, hogy a magyar közösségek is megélik a kultúrát. Ehhez csatlakozott a közösségi művelődés folyamata, amelyben a Déryné Programon keresztül több száz településre el tudták juttatni a "magas kultúrának a minőségi ellátását" - fűzte hozzá. 

Az államtitkár hangsúlyozta, bár a jelenlegi vészterhes időszakban kevesebb forrás jut a kultúrára, a hasonló programokat meg kell erősíteni. Hozzátette, a kormányzat a következő időszakban a Déryné Programot még inkább kiteljesíti, és ennek a szellemiségében fogja a kulturális alapszolgáltatásokat a kistelepüléseknek is megadni.

Különös jelentősége van 

A megnyitón köszöntőt mondott Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki kiemelte, hogy a fesztiválnak különös jelentősége van. Mint fogalmazott, a Déryné Fesztiválnak köszönhetően a térségbe is eljut a "magas magyar kultúra" és a program lehetőséget ad az "újhelyieknek", a zemplénieknek és az abaújiaknak is, hiszen az ott lakók értik és szeretik a kultúrát. 

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere elmondta, hogy az elmúlt bő két évtizedben nagy fejlődésnek indult a város, mind az ipart, a kereskedelmet, a mezőgazdaságot, az idegenforgalmat, mind a kultúrát tekintve. Hozzátette, ehhez a munkához szövetségesekre volt és van szükség, és az összefogásnak köszönhetően a város kulturális életében három éve megtörtént az áttörés, hiszen olyan fesztiválsorozat indult el Sátoraljaújhelyen, amely bárhol az országban és a határokon túl is megállná a helyét. 

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a fesztivál egész éves munkájukat hivatott összefoglalni, amelynek célja, hogy színházat juttassanak el az országban minél több helyre. Hozzátette, az idei évben Kultup - Belenősz a kultúrába címen útjára indult egy program, mellyel 43 középiskolába jutottak el, és csaknem 15 ezer középiskolás diákot érnek el aktívan, emellett húsz százalékkal nőtt azon diákok száma, akik nyitottá váltak a színházra, az előadóművésztre és a kultúrára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában