„Bezárta ajtaját a miskolczi polgár s azt mondta, hogy nem vagyok itthon, majd akkor jövök haza, ha tavasz lesz”

Különleges történeteket gyűjtöttem össze, ezúttal az 1848/49-es forradalom miskolci vagy miskolci vonatkozású eseményeiről. Jó olvasást kívánok mindenkinek! 
 

A zsolcai hős 
 

Gózon Lajos nevét sokan ismerik Miskolcon, már csak azért is, mert a Vasgyárban utcát neveztek el róla. Azt azonban kevesen tudják, valójában ki volt ő, milyen hőstette(ke)t hajtott végre. Nézzük, a zsolcai csata közben mit eszelt ki a muszka hadsereg ágyútüze ellen! 
 

A fent említett csata 1849. július 25-én történt. Görgey serege Világos felé vonult (vissza), Miskolcot elhagyva pedig átkelt a Sajón, és tábort ütött. 
 

Egy orosz tüzérségi üteg olyan pozíciót vett fel a Sajó túlsó partján, ahonnan csapatainkat biztos fedezékből lőni tudta. Ezt látva Gózon Lajos alezredes – aki a 66. honvédzászlóalj vezénylője volt a VII. hadtestben – önkénteseket toborzott egy merész akció végrehajtására. (A folyót személyesen megvizsgálta gázlót keresve, és talált is egyet.) Az egész zászlóalj egy emberként jelentkezett, az alezredes ötven önkéntest jelölt ki. 
 

A gázlón való átkelés után az ötven önkéntes a túlparton biztos helyen táborozó üteget lerohanta, és a velük lévő két századot is megfutamodásra késztette. A sikeres rajtaütésben részt vevőket – visszatértük után – óriási ünneplésben részesítették társaik. 
 

Tüzér hadnagyból lelkipásztor 
 

Sáfrány Mihály Sajókazáról jött Miskolcra a forradalom hívó szavára. Mivel azonban fizikailag alkalmatlan volt katonának, több, hasonló sorsú társával együtt elindult Pestre, abban a reményben, hogy ott majd besorozzák őket. 
 

Sáfrány végül bekerült a tüzérek közé, ahol nem számított fizikai felépítése, hiszen tüzérnek az is alkalmas volt némely esetben, aki honvédnek nem. (Herman Ottó is ebben reménykedett, neki azonban nem sikerült.) Az egész szabadságharcot végigharcolta, amelyről naplót is vezetett. 1850-től folytatta tanulmányait, református lelkész lett, majd Miskolc, Sárospatak, Rimaszombat, ismét Miskolc és Imola érintésével Nagyvisnyóra vezetett útja, ahol haláláig ellátta a lelkészi feladatokat. 
 

Fia, Sáfrány Géza Miskolc háziezredének, a 10-es honvédoknak lett parancsnoka a későbbiek folyamán, és az első világháborúban harcolt az olasz fronton. Édesapjához hasonlóan szintén naplót írt harctéri emlékeiről. 
 

Kossuth-bankók égnek a miskolci piacon 
 

1849. november 17-én hétszázezer pengő forint értékű Kossuth-bankót égettek el a miskolci piacon a katonaság erős őrizete mellett. Sokan voltak, akik nézték az akciót, atrocitás azonban nem történt. 
 

Kossuth-bankónak nevezik azokat a papírpénzeket, amelyeket 1848-ban és 1849-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a kormány kincstára és az Országos Honvédelmi Bizottmány adott ki. Váltópénze a krajcár volt. 
 

Miskolc egyetlen, az Aradi Vésztörvényszéket is megjárt főtisztje... 
 

„...ippi Bydeskúty Ernő alezredes, akinek a sírja a régi diósgyőri temetőben található. [...] Ippi Bydeskúty Ernő (1808, Temesvár – 1899, Diósgyőr) magyar nemesi származású római katolikus középbirtokos, apja nagybirtokos. Édesanyja a gróf Majláth család tagja. 1848–49-es honvéd alezredes. A család a nemesi címet a XV. században kapja Mátyás királytól. Birtokaik ekkor főként Erdélyben voltak, majd házassági kapcsolatok révén szerzik meg az »ippi« előnevet, melyet évszázadokig használt a család. Később a család különféle ágai Erdélyhez és a Felvidékhez kapcsolódnak, számos magas rangú személyt, tisztviselőt, katonát, egyházi méltóságot adva az országnak. A XIX. században főként Sáros megyében találjuk birtokaikat és leszármazottaikat, de előfordult egy családi ág Zemplénben is. Bydeskúty Ernő katonai tanulmányait a Ludovika Akadémián végezte, 1826 és 1830 között az 5. könnyűlovasezredben szolgált, majd kilépve a katonai szolgálatból családi birtokán gazdálkodott. 
 

1848 júniusától nemzetőr százados Sáros megye Bártfai járásában. Novembertől a felső-tiszai hadtestnél mint szekerész parancsnok teljesít szolgálatot. 1848 decemberében Farkassányi Sámuel ellátási kormánybiztos mellett Miskolcon és környékén segédkezik a Galíciából betört császári csapatok elleni harcokban. 1849 januárjától honvéd százados a felső-tiszai (később I.) hadtest lőszerészeti felügyelőjeként. Májusától őrnagy az I. hadtest szekerész parancsnokaként. Az augusztus 2-i debreceni csata után Nagysándor József tábornok alezredesi előléptetésre terjeszti fel. 
 

A világosi fegyverletételt követően Aradon előállítják, hadbíróság, majd sorozóbizottság elé állítják, de 1850. február 15-én elbocsátják, tekintettel arra, hogy a szabadságharc kitörésekor nem volt a császári hadsereg állományában. 
 

Aktív szerepet játszott Dessewffy Arisztid tábornok holttestének 1850-ben az aradi vár sáncaiból történő kicsempészésében, illetve a Sáros megyei Margonyán való eltemetésében. Mindez a Dessewffy családdal való rokoni kapcsolatával magyarázható. 
 

A szabadságharc után Miskolcon, illetve Diósgyőrben telepedett le, 1867 után a Borsodi Honvéd Egylet tagja, illetve hosszú időn keresztül alelnöke. Felesége, a 45 évvel fiatalabb Smilnyák Anna korán meghalt, így az alezredes idős korában megözvegyült. 
 

Lányát a diósgyőri református lelkész vette feleségül. 1899-ben hunyt el és temették el Diósgyőrben. 
 

Halálhíre az országos sajtóban is megjelent. Jelenleg ippi Bydeskúty Ernő az egyetlen olyan ismert személy, akinek miskolciként kapcsolata volt az aradi eseményekkel, miskolci kötődésű és sírja megtalálható a városban. 
 

Sírja 2011-ben került elő a régi diósgyőri temetőben. Az alezredes sírjának felújítását a vitézi rend vállalta magára, a felújított sír megszentelése 2012. október 6-án történt meg.” (Összeállította: dr. Rózsa György főlevéltáros) 
 

Rezümé 
 

Szendrei János monográfiájában olvastam egy rövid összefoglalót a szabadságharc miskolci történéseit illetően. 
 

,,Sok baja volt akkor Miskolcznak. Hol a muszka, hol a német, hol a magyar zászló lengett a piacon végig. Az egyiknek kellett iborka, a másiknak sarcz, a harmadiknak koszorú. Mintha most is látnám a Kraudi-féle ház erkélyéről hullani a nemzeti pántlikás koszorúkat, az alant harsogó zenével tova vonúló zöld mentés és veres csákójú huszárokra és veres zsinóru honvéd fiúkra. Hogy öleltük őket, mint vettük le lovaikról, tartva őket csókkal, kaláccsal és kotyogó kulacsokkal. 
 

Azutan – nem sokára, – elcsendesedett minden. Jó muszka vitézek visszamentek hazájokba, ki Ukrániába, ki Szibériába. – A magyar fiúk hová lettek? Némelyik csakugyan ott feküdt a Sajó, a Tisza, a Duna fenekén, némelyik ott aludta örök álmát Segesvár, Debreczen stb. bokrai között, – mások pedig bujdostak, mint az elcsapott eb, – kietlen útakon, erdőkön s idegen országok idegen partjain. 
 

Nem maradt nekünk csak a német, hogy az Isten áldja meg. Tehát elcsendesedett minden. Érezte mindenki, hogy most baj van. Azért bezárta ajtaját a miskolczi polgár s azt mondta, hogy nem vagyok itthon, majd akkor jövök haza, ha tavasz lesz.” 
 

(Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata IV., 143. oldal) 
 

(Folytatjuk...) 

 

Források
 

Dobrossy István (szerk.): Borsod és Miskolc 1848–1849-ben – naplók, töredékek, visszaemlékezések 
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata IV. 
G. Jakó Mariann – Hőgye István: Választási dokumentumok a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban 1848–1948 
Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4., 5. 
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme 
Szabad Magyarország – 1947. február 2. 
kozterkep.hu – Zsolcai csata emlékműve 
Wikipédia – Kossuth-bankó szócikk, Kolera szócikk, Paszkevics szócikk