Interjú: Gulyás Andrea Katalin képzőművésszel

2022.01.25. 15:30

„Csinálok valamit, amiből lesz majd valami”

Talált tárgyak. Szabad képzettársítás. Valóságon túli valóság. Hatást kínáló művészet.

Bujdos Attila

Új képein egy munkaeszközt, a pillanatszorítót emelte be a kortárs festészet motívumai közé. Erdőjáróként a turistajelzések foglalkoztatják. Megfigyeléseiből, létező szimbólumokból, ismert jelrendszerekből teremt saját jelrendszert. Asszociációi újabb képzettársításokra adnak alkalmat, a befogadó a továbbgondoláshoz a kollektív tudatra is hagyatkozhat. 

 

Mazsaroff-díjasként állít ki a Miskolci Galériában. A tárlata sajátos keresztmetszete eddigi munkásságának: bár képzeletét sokféle téma foglalkoztatja, most a játékkal összefüggő alkotásaiból válogatott. 

 

Különféle módon és eltérő okokból születtek az itt látható művei. Mezőszemerén esett rá a pillantása a szabálytalan alakzatra, ahogyan a munkások a szerszámaikat lerakták. Ebből a formából készített Marokkó játékot. Gyászmunka része volt a kép, amelyen CT-felvételt festett meg, az agy keresztmetszetében egy üveggolyóval. Elkészítette az összedönthetetlen kártyavárat, a gyors megoldások kellékével, a purhabbal. 

 

A kiállítás címe: All-in. Gulyás Andrea Katalint kérdeztem.

 

A címhez született a kiállítás, vagy a kiállításhoz a cím? 

Akkor adtam ezt a címet, amikor már összeállt a kiállítás anyaga. All-in – ez a pókernek a köznyelvben is elterjedt kifejezése. Ez a játszmának az a része, amikor az egyik játékosnak már nincs elég pénze tartani a tétet, hogy játékban maradhasson, ezért felteszi mindenét. 

 

És vagy nyer, vagy nem nyer. Létezik ennyire élesen tétes helyzet a művészetben is? Nyerhet-veszíthet a kiállítással? 

Korábban főleg páros és csoportos tárlatokon szerepeltek a munkáim. Ez önálló kiállításként is fontos. Sohasem láttam még korábban ezeket a műveimet így együtt, ugyanabban a kiállítási térben. Ezért számomra sem volt egyértelmű, hogy mi lehet ennek a kiállításnak az esztétikai kifutása. Kérdéses volt a kimenetele – működik-e így együtt ez az anyag. Most úgy gondolom, a nyerés felé tendál a helyzet. 

 

Mindenesetre kiterítette a lapjait. Mihez lehet hozzámérni? Kivel folyik a játszma? 

Önmagammal játszom ezeket a köröket. Elsősorban magamnak szeretnék megfelelni. 

 

A pókerhasonlat úgy is áll, hogy a játék fogalma köti össze a kiállított műveit. A művészete tartós témájaként gondol a játékra? 

Számomra is meglepő volt, hogy így állt össze a tárlat. Az elmúlt évben készült nagy méretű festményeimmel készültem erre a kiállításra. De arra is jó volt ez az idő, hogy összegezzem, mi mindent csináltam az elmúlt éveimben. Rájöttem, hogy több olyan objektem és képem is van, amelyik valamilyen formában a játék témakörét veszi elő. Ezekhez születtek mostanra újabbak. 

 

Jó, de miért éppen a játék? Honnan jön, hogy a kiváló technikai tudást, anyagismeretet, ábrázolási képességet pillanatfogóval rögzített labda festésére használja? 

Sokszor építkezem talált tárgyakból. Szeretek kijárni a MÉH-telepekre – nagyon nagy kincseket lehet találni. Ha bármi felkelti a figyelmemet valamiért, aköré épül a műalkotás. Működik a képzeletem, számos asszociáció keletkezik. Ezekhez a munkáimhoz is a gondolattársítás vezetett: egy-egy játékhoz tárgyak társultak. Összeillővé tettem őket, és a különböző kontextusok egymással való találkozásából új fogalmi helyzet jött létre. 

 

A direkt asszociációknak enged, vagy lépésről lépésre halad a képzettársítással? Mi okból került például az amőbapartit rögzítő papírra a hársfalevélből kivágott szív? 

Az a kép egy művésztelepen született. A szív készült el előbb. Ültem egy fa alatt, és elkezdtem a faleveleket akrilfestékbe ragasztgatni. A levél erezetéről az jutott az eszembe, hogy ez a szív erezetére is utalhat. Kivágtam belőle ezt az anatómiai formát. A nagy méretű kockás papír már megvolt, az amőbát lejátszottuk. Ehhez társítva a szívet, ez így, együtt utalhat az emberek közötti diskurzusokra, a szívjátszmákra. A szerelemre. 

 

A képei magát az alkotót nem mutatják, miközben tudjuk, hogy van alkotó. 

Vagy esetleg mégis mutatnak: felismerhetővé tehetnek bizonyos motívumok vagy technikai részletek. 

 

Nekem magányosnak tűnik, amit látok. Kerüli, hogy embereket fessen? 

Soha nem festettem embereket. Jobban érdekelnek a tárgyak. 

 

Miért? 

Ezen még talán magam sem gondolkodtam el. Lehet, hogy az emberábrázolás túl direkt. 

 

A művészete alapja az absztrakció. Muszáj, hogy konkrét formákat használjon ehhez? Nem érdekli a formákon túli, absztrakt festészet? 

Korábban kipróbáltam ezt a festési módot is. De nem éreztem őszintének. Számomra fontos a figuralitás, a felismerhetőség. 

 

Fontos, hogy a mű a valóságból induljon ki? 

Igen. Számomra az. Használták már a műveim leírására a szürrealizmus fogalmát. Lehet, hogy van ilyen felhangjuk, de minden esetben valóságos tárgyakat, vagy helyzeteket jelenítek meg. Ezek együttállása mutathat egy mögöttes tartalom vagy jelentés felé. 

A mű születésében mekkora a része a tudatos döntésnek, és mekkora annak, hogy mit enged meg és bír el a látvány? Hogy bár az esze azt diktálná, két bizonyos konkrét tárgyat ugyanabban a mezőben ábrázoljon, de mi van, ha ez mégis: megfesthetetlen, borzasztó, csúnya? 

Ha megtalálok egy motívumot, egy tárgyat, ami foglalkoztat, ahhoz nem feltétlenül tudatosan keresek valamit. Nincs konkrét elképzelésem, hogy mit kellene hozzá társítani. Tudom, hogy lesz belőle valami, de nem születik meg belőle egyből a gondolat. És ez nem is feltétlenül baj. Akkor félreteszem a sarokba, és mással foglalkozom. 

 

„Ide kell majd még valami, de nem tudjuk, mi lesz az a valami.” 

Igen. És van, hogy a semmiből jön elő. Meglátok valamit, és eszembe juttatja azt a másik valamit a műterem sarkában: ezek összeillenének. 

 

Amit ábrázol, az úgy néz ki, mint a valóság, hiszen abból van véve. Ahogyan ábrázol, az olyan, mint ami leírja a valóságot, miközben sokkal inkább: átírja. Szóval, nem tűnik ­hamisnak a szürrealizmus­besorolás sem: amit mutat, akár a valóságnál is valóságosabb lehet. 

Ezeket így együtt nem látjuk a valóságban. Ezért vezethet a kép, az objekt egy rejtett valóság felé. Olyan titokzatos világba, amelyben azokra az érzésekre, gondolatokra bukkanunk, amiket a valóság általunk megszokott és megtanult sémái között nem biztos, hogy megtalálunk. 

 

Hol létezik ez a titokzatos világ? A képekben? Önben? A nézőben? 

Nevezhetjük metafizikus valóságnak is. Többféle valóság van. Így a bennem létező is. Nyilván senki más sem érzi vagy látja ugyanazt a képeimen, amit én. De pont az a lényeg, hogy az asszociációs mezőt nyitva hagyjam. A fontos az, hogy valamit – érzést, gondolatot – életre keltsen a műtárgy a szemlélőben. 

 

Mit szolgál ez, ha megtörténik a nézőjében? A felismerést, hogy a valóság mi minden lehetne még, ha nem a maga tárgyiasultságában gondolnánk rá? Hogy mi mindent adhatna meg, ha elszakadnánk a gondolkodás praktikusságától? 

A világ megismerését, de lényegibb, mélyebb formában. 

 

Jobb lenne, ha legalább kísérletet tennénk rá? 

Egy kicsit talán az érzékenység van veszendőben a világban. Egyrészt azáltal, hogy minden annyira felgyorsult a technikai újításoknak köszönhetően. Mindenki annyira siet. Nem állunk meg egy-egy apró hétköznapi csodát megszemlélni. Egyre kevésbé van jelen a lelassulás, és ez elveszi az érzékenység képességét. 

 

Helyes célja lehet a művészetnek, ha erre felhívja a figyelmet? 

Lehet ez is a célja. Nekem nem feltétlenül vannak ilyen céljaim. Csak szeretnék gondolatokat és érzéseket kelteni a munkáim által. Legyen hatása. Hogy mit érez a szemlélő, azt nem akarom befolyásolni. De ne maradjon közömbös – legyen elég erejük a munkáimnak ehhez. Van ennek persze terápiás jellege is. Kifelé alkotok, de sokszor befelé is. Van, hogy valaminek a feldolgozását szolgálja a munka. Vagy egyszerűen csak annyi, hogy csinálok valamit, amiből lesz majd valami. Egyszerűen csak jó érzés megfesteni egy képet. 

 

Gulyás Andrea Katalin 

 

 

Magyar képzőművész 

2016-ban diplomázott az egri Eszterházy Károly Egyetemen 

Egyetemi évei alatt a képgrafika, azon belül is a litográfia technikája érdekelte. A mesterképzés ideje alatt már szinte kizárólag a festéssel foglalkozott. 

Mezőszemerén él. 

Társalapítója – Kótai Tamással és Huszár Imrével – a Szabadkéz Galériának (Szihalom) 

Mazsaroff-díjas (2021) 

 

(A borítóképen: Gulyás Andrea Katalin a játékkal összefüggő alkotásait állította ki)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában