Történelem és családi mesék

XX. századi családmesék címmel írt újabb könyvet a Mezőnagymihályon élő Ilku Imre, amelyet a napokban mutattak be Mezőkeresztesen. A kötetben ugyan saját családjának egyes eseményei köszönnek vissza, azokban a közös történelem folytán hasonló emlékekre, történetekre más családok is rábukkanhatnak.

– A könyvben nagymamám emlékeit írtam meg, a szülei, nagyszülei, dédszülő, sőt egy ükszülőm eseményeit, valamint édesapámét. Ezeket feldolgoztam és megfelelő alapossággal, körültekintéssel beleültettem a történelembe, így kaptak képet, arcot a novellák. Teljesen valósak a szereplők és a történetek is, a párbeszédek azonban nem maradtak fönn, s a történelmi hátteret is hozzáírtam. Például a Gávai história 1919-ben játszódik Gáván, amikor a vörös katonák átkeltek a Tiszán, utána összeomlott a Tanácsköztársaság, jött a román megszállás. Ehhez teljesen fel kellett kutatni a településre vonatkozó adatokat a megfelelő háttérhez – mondta Ilku Imre.

A szerző szerint a történetek gyűjtése nem tudatos volt, gyerekkorától hallott esti beszélgetéseket, visszaemlékezéseket írt le. Utána, amikor nagymamája az édesanyjához költözött, felnőtt fejjel tudatosan faggatta őt kétezertől haláláig arról a világról, amiben élt, amire visszaemlékezett, amit neki meséltek. Sok évtizedes munka volt ez, a mama emlékei az ő fejében éltek tovább. Azért akarta leírni ezeket, hogy ő is továbbadja saját leszármazottainak. Mások is kíváncsiak voltak rá, mások is szívesen olvasták, pozitív visszajelzéseket kapott.

„Sok ember segítségének köszönhető, hogy megjelenhetett a könyv” – Ilku Imre

Egyes neveket persze megváltoztatott a novellákban, a negatív figurák nevei nem valósak, a pozitívak és saját családtagjai, bármilyen szerepet játszottak is, valóságos nevükön szerepelnek a könyvben. Körülbelül harminc novella kapott helyet a kötetben, hosszabbak, rövidebbek vegyesen. Vannak még történetek, amelyek még most vannak születőben, s rengeteg történet maradt nagymamájától az emlékei között. Ezeket mindenképp továbbadja unokáinak, akkor is, ha nem lesz még egy kötetre való, de írásban is megjelenhetnek vagy a Korkép folyóiratban, vagy blogján.

Mint mondta, sok ember segítségének köszönhető, hogy megjelenhetett a könyv, amatőrként nem gondolta, hogy mennyi munka van egy könyv kiadásában. Hárman anyagilag is támogatták a megjelenést, és sokan munkájukkal járultak hozzá. Családtagjainak érzelemgazdag volt a könyv, édesanyja sokat sírt az olvasása közben, de külsősök is gratuláltak hozzá.

(A borítóképen: Ilku Imre pozitív visszajelzéseket kapott)