Miskolc, a muzsikuslelkületű város

Elnyerve a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíját Flach Antal, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium művésztanára többek között arra is vállalkozott, hogy felkutassa Miskolc a nagyközönség számára eddig ismeretlen zenei örökségét.

Milyen kötelezettséggel jár az ösztöndíj?

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját elnyerni amellett, hogy megtisztelő és felemelő érzés, azt is jelenti, hogy az intézmény három éven keresztül támogatja a pályázatot elnyert alkotót művészeti, valamint művészetelméleti tevékenységében. A támogatás fejében azonban a pályázatot elnyert művésznek minden harmadévben számot kell adnia arról, hogy mit valósított meg a pályázati programjából, amire a támogatást nyerte.

Milyen programmal pályázott, mi a lényege?

Minden harmadévben más-más témát kutatok. Alapvetően a reformkor és a II. világháború közötti magyar zenetörténet többnyire elfeledett, ám felfedezésre érdemesnek vélt zeneszerzőivel és életműveivel foglalkozom. Az eredményeket a Miskolci Kamarazenei Nyár tematikus koncertjein mutatom be. A koncertek mellett két helytörténeti vonatkozású monográfia és hangfelvételek megjelentetése is szerepel a pályázatomban. A szívemhez legközelebb álló vállalásom mégis az, hogy összegyűjtöm és könyvbe rendezem a Miskolchoz valamilyen módon köthető vagy kötődő zeneműveket. A könyvnek a „Miskolci dalok, dallamok” címet adtam, amelyben a legkorábbi zenei feljegyzésektől kezdve szerepelnek a zenei emlékek. Ezek közül a legrégebbi egy II. Ulászló-kori formulás könyv töredékanyagában talált, három magyar szövegű gregorián dallam.

Mi motiválja?

A magyar nemzeti műzenében egyre inkább elmélyedve 2014-től kezdődően tárult fel előttem Egressy Béni, Mosonyi Mihály és kortársainak munkássága, eszmevilága. Zenéjük bemutatása során, szülővárosom helytörténeti értékeinek megismerése közben váltam végül lokálpatriótává. Csodálatos élmény megélni azt, hogy a szülővároshoz való viszony miként lesz az évek alatt és a kutatások során mind bensőségesebb és bonyolultabb. Így aztán ezekből az általam megélt élményekből táplálkozik a munkakedvem, az érdeklődésem és minden ilyen irányú motivációm. Ugyanilyen meghatározó év volt 2017 is. Ekkor több helyi zenei évfordulót is ünnepeltünk: például a város intézményes zeneoktatásának kezdetét jelentő Miskolczi Conservatorium alapításának 120. évfordulóját, de akkor volt 90 éve, hogy átadták a város zenei képzésének otthonát jelentő Zenepalotát, és ebben az évben ünnepeltük az 50. évfordulóját annak, hogy a „Konzi” felvette a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola nevet. Részben ezeknek a zenei jubileumoknak is köszönhető, hogy elkezdtem kutatni konkrétan a városhoz egykor kötődő zeneszerzők és műveik, valamint a címében, szövegében a város nevét is magában foglaló kompozíciókat.

Miért tartja fontosnak mindezt bemutatni?

A célja tulajdonképpen az lenne, hogy az egykor acélvárosként elhíresült Miskolc renoméjáról tovább oszoljon a kéményfüst, és más megvilágításban is ismertté váljon, hiszen a feltárt emlékek hatalmas zeneszeretetről tanúskodnak, melyeken keresztül egy muzsikuslelkületű város képe tárul elénk. Máskülönben hiánypótló munkáról van szó, ugyanis számos téma esetében továbbra sem állnak rendelkezésre hangzó illusztrációk a zenetudományi tanulmányokhoz.

Igyekszem az olvasóval olyan érdekes és értékes információkat megosztani, amelyektől egy helyett kettőt dobban a szíve abbéli örömében, hogy ez is Miskolcon történt, meg az is – Flach Antal

Mit gondol, lehet érdeklődés manapság egy ilyen antológia iránt?

Tisztában vagyok azzal, hogy a tudományos könyvek mindig egy bizonyos rétegnek szólnak. Ugyanakkor ez csak egyrészről tudományos munka. Másrészről nagyon is gyakorlatias. Praktikus kiadvány készül annak érdekében, hogy használható legyen egy-egy városi ünnepség, magánszervezésű rendezvény vagy iskolai műsor összeállításához. Persze ehhez tudni kell valamennyire zongorázni is, s itt érkeztünk el a könyv másik céljához, ami az lenne, hogy konzervzene helyett újra zenéljenek az emberek, a zongora pedig ismét a közösségi élet lelki-szellemi mágnese legyen.

Milyen jellegű könyvet forgathat majd a kezében az érdeklődő?

Olyat, amelyben a zeneművekhez köthető érdekes történetekről is lehet olvasni, de mindenről és mindenkiről csak annyit, amennyi szükséges, illetve amennyi feltárható volt, azaz eltérő terjedelemben jelennek meg benne a különböző tudnivalók. Vannak például olyan művek, amelyeknek sem a kottája, sem pedig a hangfelvétele nem maradt fenn, és ezekről csak annyi információ létezik, hogy ki és mikor adta elő. A művek többsége viszont lehetőség szerint pontosan és részletesen leírva szerepel a könyvben, megjelölve a kották lelőhelyeit is annak érdekében, hogy azok könnyebben hozzáférhetőek lehessenek, s bárki kedvére tobzódhasson a miskolci ihletésű zenékben. Láthatóak majd benne szép díszes kottacímlapok és egyéb illusztrációk is. Belekerültek kéziratok másolatai is, s egyéb olyan ritkaságok, amelyek a laikusoknak is szemet gyönyörködtetőek lehetnek.

Említene néhány, a könyvbe válogatott szerzőt?

A koncepció az volt, hogy minden, ami a könyvben szerepel, az valamilyen módon Miskolchoz kötődjék. Hollósy Kornél ugyan nem Miskolcon született, de pályafutása kezdetétől Miskolcon élt, és itt is halt meg. Itt alkotta meg az életművét, amely sajnos nagyon töredékesen maradt fenn, így a téma további izgalmas felfedezéseket ígér. Lányi Ernő tanár, karnagy, zeneszerző gyakran fordult meg a városban. Legtermékenyebb időszaka utolsó itt-tartózkodása alatt volt, amikor a miskolci zeneiskolát igazgatta. Jellemző, hogy a 19. század vége felé a Miskolci Nemzeti Színház volt az egyetlen olyan intézmény a városban, amely képzett vagy legalábbis képezhető zenészeket foglalkoztatott. Ezekből a muzsikusokból emelkedett ki egy-egy személy, akik közül most, az országos hírnévre is szert tett Pap Dezsőt említeném meg. Tőle két kéziratot és nyomtatott kottákat is találtam. Érdekesek az olyan művészek is, akik nem voltak miskolciak, de jártak a városban, s magukkal vittek egy-egy dalt. Például Mátray Gábor 19. századi zenekutató, a Nemzeti Múzeum egykori igazgatója, aki még a dalénekes nevét is feljegyezte. A miskolci születésű Sassy Csaba költő és krónikás munkásságát az tette a könyv szempontjából is érdekessé számomra, hogy költeményeit sokan megzenésítették az országban. Rajta keresztül sok figyelemre méltó személy került a könyvbe.

Érték-e különös élmények, találkozások a munka alatt?

Az egyik nagy élményem közvetett módon ugyan, de kapcsolódik az imént említett Sassy Csabához, akinek jó szerkesztő társa volt a miskolci születésű dr. Thurzó Nagy László újságíró és nótaszerző, de szolgáltak együtt a háborúban is. Thurzó felesége korábban Miskolczy-Simon Jánosné, lánynevén Kovács Sarolta, a miskolci zeneiskola tanára és zongoraművésze volt. Hideg Ágnes muzeológus jóvoltából ismerkedtem meg az ő leszármazottjával, aki olyannyira megkedvelt engem, hogy rám hagyományozta örökségének zenei részét. Ezért a Thurzó–Kovács házaspár kéziratos kottái most nálam vannak. Mindent összegezve: igyekszem az olvasóval olyan érdekes és értékes információkat megosztani, amelyektől egy helyett kettőt dobban a szíve abbéli örömében, hogy ez is Miskolcon történt, meg az is. Alapvetően azt szeretném, ha a könyv sokakhoz eljutna, és sokak „olvasmánya” lenne. Persze a hangszer mellett… Jóllehet utópia ez is, mégis hiszem, hogy jobb lenne a világ, ha visszajönne az az időszak, amikor még minden házban volt egy zongora, de nem ám virágtartóként, hanem olyasféle tisztelettel övezve, mint ahogy Karinthy Frigyes ír róla „A zongora védelmében” című írásában. Tolle, lege! (Vedd, olvasd!) – ezt is, azt is!