Legyen menő a magyar nyelv!

A közérthetőség nem csupán nyelvi alapokon nyugszik, hanem gyakran a téma megközelítési módján keresztül „indulhatunk el” felé. Vagy, visszakanyarodva a nyelviséghez, nemcsak szókészleti tényezőkön alapul, hanem a fogalmi rendszeren, a tiszta, világos megfogalmazáson, és sorolhatnánk még. Nem feltétlenül kell idegen szavakat használnom ahhoz, hogy ne legyen érthető a mondanivalóm. Hiába próbálok ékes magyarsággal írni a magfizikáról, hiába tiszta magyar szavakból áll például az, hogy szén-14, nem biztos, hogy érteni fogja mindenki a lényegét. Általános cél a hírlapírásban a közérthetőség, a minden olvasó számára nyitva álló közlésmód, de az iméntiek miatt sem fog minden egyes cikkünk mindenkinek megfelelni. Ezért vannak a különféle rovatok, amelyekben ki-ki megtalálja a „magáét”.

Egyedül nemigen sikerül

A sajtó anyanyelvi felelősségéről szólva a kapuőri szerepet szokták emlegetni: lehetősége és felelőssége van abban a sajtónak, hogy bizonyos jelenségeket mennyire „enged rá” a nagy nyilvánosságra. A fölösleges idegen szavak terjedésében, illetve annak mérsékelésében is. Egyedül azonban ez utóbbi nemigen fog sikerülni. Szükség van a társadalom együttműködésére. Például a cégvezetők segíthetnek azzal, hogy a beosztásokat magyarul nevezik meg, vagy ha nem tehetik ezt az anyacégtől kötelezően átvett arculat miatt, legalább magyarul is megadják a munkatárs névjegykártyáján, mit értsünk azon, hogy business development representative. Egyéni szinten pedig önismereti gyakorlatnak sem rossz: igyekezzünk saját magunkba tekinteni, és formáljuk belső igénnyé az anyanyelvünk tiszteletét, érezzük azt, hogy többek leszünk ezáltal addigi önmagunknál. Érezzük menőnek a magyarnyelviséget. Akár dacból is.

Megküzdeni az idegenséggel

Ezzel azonban még nincs vége, sőt. Gondoljunk bele: ki lehet-e, ki kell-e pusztítani a nyelvből minden idegen (vagy valamilyen alapon annak tekintett) szót? És vajon mennyire kell féltenünk nyelvünk úgynevezett tisztaságát bizonyos, a peremszókincsben őgyelgő idegen kifejezésektől vagy fogalmaktól, amelyeket leginkább az adott területtel foglalkozók használnak, s amelyeket a nép nyelve úgyis kivet magából? Mennyire hiányoznak a közértésből ezek a szavak – például az uniós pályázatok bennfenteseinek szakkifejezései, a tendertől a projektkommunikációig – akár idegen nyelven, akár magyarul? Vitatható, mégis úgy vélem: ahelyett, hogy egyes, körülírva is nehezen magyarázható kifejezéseket görcsösen, de nem túl hatékonyan magyarítanánk, érdemesebb eleinte inkább olyan célt kitűznünk, amelyben sikert tudunk elérni, aztán haladhatunk tovább. Mire gondolok? Érjük el magunkban azt, és ösztökéljük társainkat is arra, hogy ne használjunk olyan idegen szavakat, amelyeknek van remek, világos, közkeletű magyar megfelelője. Miért kellene összpontosít helyett azt írnunk, hogy koncentrál? Miért írunk nemzedék helyett generációt, rokonszenves helyett szimpatikust, divatos helyett trendit? Ha védendőnek érezzük anyanyelvünket, szerintem érdemesebb először az alapszókincsben tanyát verő idegenségekkel megküzdenünk.

Veszélyesebb az idegen szónál

Még mindig nincs azonban vége. Hajlamosak vagyunk kétségbeesni az idegen szavaktól, miközben nem vesszük észre a belül settenkedő vészt, amely ráadásul nem is mai keletű. Azt, hogy a hivatali stílusra jellemző körülményes megfogalmazásmódok, szerkezetek beszivárognak a sajtó nyelvhasználatába, sőt a magánközlésekbe is, és egyre inkább terjednek. Miért mondjuk azt, hogy a tegnapi nap során, miközben elég volna az is, hogy tegnap? Miért írjuk azt, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, mikor elég volna annyi: a járványhelyzet miatt? Ilyeneket olvasok: „munkahelyen való elhelyezkedés esetében”, „bejárás volt a felújításról tájékozódás céljából”, „a fogadalom megvalósulására az idei esztendőben került sor”. Ha úgy gondoljuk, hogy féltenünk kell az anyanyelvünket, könnyen beláthatjuk, hogy ezek a jelenségek veszélyesebbek lehetnek, mint az idegen kifejezések, mert magyar szavakból állván, a terjedésük kevésbé tűnik fel. Talán nincs is feltétlenül szükségünk külső ellenségre, hiszen belülről, saját hatáskörben is el tudjuk intézni magunkat…

(A borítóképen: Fábián György kollégánk a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében)

Felelős nyelvhasználat

Mi a sajtó felelőssége a nyelvhasználat során? A közérthetőség megtartása minden olvasó számára? A nyelvromlás megakadályozása? Vagy elősegíteni, hogy az idegen szavak – jövevényszavak – a lehető legegyértelműbben, leghelyesebben rögzüljenek a magyar nyelvben? Fábián György újságíró, szerkesztő kollégánk – 2019-ben és 2020-ban az év korrektora a Kárpát-medencei korrektorversenyen – ezzel az írással válaszolt a kérdéseinkre.

https://boon.hu/kultura/helyi-kultura/folyamatosak-a-nyelvi-zavarok-konfliktusok-5214619/