Elhunyt szerzők szegődnek társul

Két sem közt címmel jelent meg decemberben a Hernádkakban élő Vass Tibor író, költő, képzőművész legújabb kötete, amely verseket, esszéket, elektrografikákat tartalmaz. „Visszatalálás és folytatás ez a kötet, amelynek abszolút szabadságkörében az idő és szereplői: a vers és mottója, esszé és tárgya, az írás és az elektrográfia organikusan szerveződnek világgá. Személyesen és esztétikailag egyaránt hitelesen”, olvasható a kötet ajánlójában Szalai Zsolt tollából. A szerzőt kérdeztük.

Mi hívta életre a kötetet?

Sem.Rendszer címmel a Parnasszus kiadásában két éve jelent meg Szalai Zsolt műveimről írt kismonográfiája, mely címében a korábbi, „sem”-es köteteimre is utal: a 2008-as, válogatott és új verseimet tartalmazó Nem sok semre, a 2010-es Semmi szín alantra, a 2012-es Mennyi semennire. Az új, Két sem közt címmel napvilágot látott kötet javarészt az utóbbi két évben született írásokat gyűjti egybe egy új grafikai sorozat kíséretében. A kötetet a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasaként alkothattam, melynek kiadását is támogatta az NKA. És nagyon büszkén jelzem, hogy az általam 2004-ben alapított Spanyolnátha művészeti folyóirat, a kiadó tevékenységét emellett a Magyar Művészeti Akadémia és Hernádkak önkormányzata is támogatja. Örültem volna Miskolc támogatásának is, de idén erre már nem pályáztam, lévén korábbi négy kötetemre a kétévenként beadott pályázatomat a város következetesen nem támogatta. A döntéshozók talán azt gondolják, hogy az utóbbi évtizedben nekem nem volt szükségem arra, hogy a mellettem való kiállásukat bizonyítsák. Pedig! Miskolc pártfogása elsősorban a támogatás nagyságrendje miatt korábban sem az elkészülés feltételeként játszott fontos szerepet az életemben. Gesztusértékűek voltak a jelképes támogatások, a folyamatos, elmaradhatatlan kötődést hivatottak demonstrálni. A Mecénás Alap a városban működő művelődési és művészeti alkotóközösségeket támogatja. A Spanyolnátha székhelye Hernádkakon van, de pályázatainak lebonyolítója megfelel ennek a kitételnek, hiszen a lap műhelye kezdettől fogva Miskolcon működik, s jó néhány éve a színészmúzeum ad otthont a miskolci programjainak is.

Önmaga illusztrálta a könyvet. Meséljen, kérem, az úgynevezett elektrografikáiról!

A rajztanítás módszertanának tanulása közben, nyíregyházi főiskolás koromban ébredtem rá arra, hogy a gyermekek vizuális nyelve lényegesen sokrétűbb, mint azt korábban gondoltam. Tanítói pályakezdésemtől fogva analizálom formanyelvét; célom, hogy velük egyszerre olyan árnyaltan és beszédesen tudjak szólni az átélt élményekről, mint ahogy azok beszélnek az övéikről. Nagyon szerettem tanulni és tanítani a rajzot. Szerencsémre az általános iskolai rajztanárom és osztályfőnököm, akinek ebbéli érdeklődésemet köszönhetem, a ma is aktív, ismert és elismert kitűnő képzőművész, Törő Irén volt. Később főiskolai mesterem, Valkovits Zoltán arra ösztönzött, hogy a gyermekrajz lélektanával behatóan foglalkozzak. Ez két éve, az 50. születésnapomon a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galériában El, Kondor, pláza címmel rendezett önálló kiállításomon csúcsosodott ki, ahol a hasonló címmel megjelent verseskötetemben napvilágot látott grafikai sorozatot mutattam be. Sok mindenféle, nem elsősorban a képzőművészetben használatos nyomhagyó anyaggal rajzolok, festek, legutóbb többek között gyümölcscefrével, üvegfestékkel, az elmaradhatatlan indigóval és hibajavító tollal, hogy aztán az utolsó stádiumban a számítógépes feldolgozás során véglegesítsem a munkákat. Itt sem illusztráció a kötet címét viselő grafikai sorozat, amely ugyanarról beszél, mint a versek, az esszék, csak másképpen. Az írások és képek egymást feltételező alkotásokként, hol párhuzamosan, hol egyszerre születnek: az írásműhelyből műterem lesz, és fordítva. A Két sem közt ugyanúgy felfogható képzőművészeti katalógusnak is, mint az El, Kondor, pláza, illetve a még korábbiak, a szintén grafikai sorozataimat közlő 2014-es A Nagy Bibin, a 2016-os A Nagy Bibin és a műlovarnő voltak. Folytatom tovább a gyermekrajzok tanulmányozását: elképzelhető, hogy a szintén a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasaként Mondanom sem kell munkacímmel elkezdett, soron következő, 2022-ben megjelenni tervezett kötetemben ez újabb állomásához érkezik majd.

A Facebookon, nyilvános alkotói oldalán a kötet megjelenésekor naponta egy-egy mottóját állította párba, a grafikák kíséretében. Miért?

Elhunyt szerzők – hol szorosabban, hol lazábban – szegődnek általuk ismerőseim, kollégáim társául. Tisztelt elődök, példaképek, pályatársak, barátok idéződnek meg, betekintést nyújtva a Két sem közt kapcsolati hálószobatitkaiba. Így kerül az Arany Jánost nagy hévvel tanítani tudott Cseh Károly az Arany-életregényt megíró Cselenyák Imrével párba, de a Latinovits Zoltán és a Homonna György festőművész közti kapcsolatról is beszélek. Megtisztelő a fokozott érdeklődés, a háttérben zajló privát beszélgetések sorában sokan üzennek, kérdezősködnek, kíváncsiskodnak az előzményekről és a folytatásról.

Elődök, példaképek, pályatársak, barátok idéződnek meg. Milyen szemszögből?

A miskolci, a megyei kötődést demonstrálandó szerepelnek a Miskolcon és Arnóton élő, szögligeti díszpolgár Fecske Csaba, a Borsodgeszthez, Halmajhoz, Mezőkövesdhez kötődő Cseh Károly sorai, a hozzájuk kapcsolódó Facebook-posztokban említem az 1989-es népművelési gyakorlatomon megismert, a Vasas Művelődési Házban foglalkozásait tartó Kelet Irodalmi Alkotócsoport ismert író-költő tagjait, Hajdu Gábort, Répássy Tamást. Megidéződött a Tokajban született Papp Tibor, az első írását a miskolci Új Holnapban megjelentető Berka Attila, a Miskolci Tavaszi Diáknapokon verseivel 25 évvel ezelőtt különdíjat nyert Székelyhidi Zsolt, s megidéződik még az idén Stark István, a tolcsvai természet-művésztelep, Éles Bulcsú, a lácacsékei művésztelep alapító vezetője, a sárospataki feLugossy László, a Miskolcon és Hernádkakon Spanyolnátha-rendezvényeken fellépett művészek közül Petőcz András, Turczi István, Ladik Katalin, a Miskolchoz is kötődő Kaffka Margit, Latinovits Zoltán.

(A borítóképen: Vass Tibor könyve az utóbbi két év írásait gyűjti egybe)