Magas színvonalú a régiós kiállítás

Sok Borsod megyei alkotó kapott díjat az Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállítás regionális pályázatán. A régiós és felvidéki népművészek munkáiból látható kiállítás Mezőkövesden, a több mint hatszáz tárgyat felvonultató tárlat november közepéig látogatható a közösségi ház emeleti termében. Egy országos zsűri a hét regionális kiállítást végigjárva válogatja majd ki a budapesti kiállítás anyagát.

Öt év után ismét

Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke örült annak, hogy öt év múltán ismét Mezőkövesd fogadhatta a tárlatot, amely igen magas nívójú, a zsűri nagyon kevés darabot nem javasolt kiállításra.

– Csodálatos a szellős kiállítás összhatása annak ellenére, hogy mennyi tájegység mennyi műfajban készült tárgya látható a teremben. A zobor­aljaiak és a hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület tagjai hozták a legtöbb tárgyat, s mind magas színvonalú alkotás. Mezőkövesdről is több népi iparművész tárgyai láthatók, itt vannak egyesületünk tagjainak munkái is, ketten díjat is kaptak. Jó érzés házigazdának lenni, erős alapokon van a népi kézművesség, van mit felmutatni, és jó befogadni hasonló volumenű, minőségű dolgokat a környezetből – mondta Berecz Lászlóné.

Kifejtette, a tárgyak mögött elhivatottság, igényesség van. Ezek ma nem annyira a tömegigényt képviselik, hanem azok figyelmét vonják magukra, akik jó ízlésre törekednek, s szeretik a hagyományokon alapuló tárgyakat magukon viselni, lakásukban tudni. A népművészet fejlődik, autentikus alapokon nyugszik, a tárgyak zöme beilleszthető a mai életvitelbe. Nem olcsók, mert óriási munka, idő van bennük, de mindig megtalálják gazdájukat, akik szeretik, használják őket.

Sápi Jánosné mezőkövesdi koszorúkészítő népi iparművész matyó menyasszonyi koszorúival és veresegyházi mirtuszkoszorúval nyert díjat. Mind zsűrizett darab, korábban sikerrel szerepeltek már kiállításokon. Megrendelésre is készülnek azonban népviselethez tartozó koszorúk, leggyakrabban hagyományőrző egyesületek számára, de olyan párok is fölkeresik, akik népviseletben szeretnének esküvőt tartani. Ők vagy tájegységükhöz illő koszorút vagy gyakrabban mirtuszt választanak, amely egyébként a polgári divatból került át a népi menyasszonyi viseletek közé. A mirtuszt elkészíteni egyébként nagyon munkaigényes, mert egy-egy koszorú legalább kilencszáz viaszbogyóból áll. Sápi Jánosné munkái korábban is bejutottak már az országos kiállításra, bízik abban, hogy most is elnyerik a zsűri tetszését. A napokban egyébként a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által kiírt „Fejrevaló viseletek újragondolása” című pályázaton második díjat kapott, amelyet óriási elismerésnek tart.

Pap Bernadett mezőkövesdi hímző népi iparművész három saját garnitúrájával nyert elismerést, mindhárom mezőkövesdi gyökerekből táplálkozik, a legmodernebb egy subrikás garnitúra, rózsaszínes, ezüstös, szürkés árnyalatban, igazán modern darab. A másik szálvonásos recehímzés, a harmadik pedig a legismertebb gyapjúhímzéses garnitúrája, amellyel tavaly a Kisjankó Bori-pályázaton szép díjat nyert.

– Tervezője voltam a Borsóka Szakköröm kiállított anyagának is, amelyet a szakkör tagjai készítettek el, ezek között van egy zárjecsi tárgyegyüttes, egy főkötőmintás alkotás, illetve egy matyó rozettás garnitúra párnákkal, asztalközéppel. Öt év legszebb darabjait küldtük be, s a zsűri mindet elfogadta. Az itt látható válogatott tárgyegyüttes megfelel minden szakmai elvárásnak, mindenkinek érdemes megnéznie. Reméljük, innen is sok alkotás lesz ott a budapesti kiállításon – mondta Pap Bernadett.

Farkas Béla miskolci teknővájó népi iparművész három fatálát állították ki Mezőkövesden. Elárulta, az országoson is voltak már kiállítva az általa készített edények, s reméli, hogy idén is fölkerül legalább egy. A budapesti anyagot bemutató könyvben ugyanis nagy elismerést jelent, aki szerepel, annak látszik a tudása.

Az ózdi Barkó Kézműves Egyesület is díjat nyert Mezőkövesden. Farkas Éva alelnök elmondta, felvidéki barkó mintákkal kezdtek dolgozni, ők kezdték összegyűjteni azokat, s ebből készültek aztán különböző variációk, amelyek párnákra, asztalterítőre, függönyre, kenyereszsákra, fűszertartókra kerültek. Két ruhát is kiállítottak, a barkókra jellemző kék színt és apró virágmintát használva. A lakástextilek kimondottan a mostani pályázatra készültek, míg a ruhák a Folktrenden, illetve más kiállításokon már voltak láthatók korábban.

A múlt megismerése

Farkas Éva elárulta, az alkotócsoport tagjai fiatal lányok, anyukák, illetve az idősebb generációhoz tartozó asszonyok. A program öt éve indult, amikor még a helyiek sem tudtak szinte semmit a barkó kézművességről, azóta jutottak el arra a szintre, hogy önálló munkák készüljenek. A kézműveshagyományokat nem kutatták korábban, a fiatalok vágya volt a múlt megismerése, akkor kezdődött a munka, a program helyszíne pedig a művésztanya lett. A Felvidéken is kutattak, de ott is keveset tudtak a gömöri barkó mintavilágról. A közösség tagjai együtt alkotnak, nem az a céljuk, hogy népi iparművészekké váljanak, hanem hogy megmentsék a barkóság mintavilágát. A 80-90 éves kultúraőrzőktől gyűjtik ezeket, amelyekre ma már vigyáznak. Most jó barkónak lenni, vigyáznak értékeikre, ami a túlélés és az identitás megerősödésének fontos része.

(A borítóképen: Az ózdiak barkó viseleteket is kiállítottak)