Anno

2024.05.04. 18:00

Komoly probléma merült fel a villamosközlekedésben

A tömegközlekedés – úgy tűnik – nemcsak napjainkban problémás. Hatvan évvel ezelőtt is volt, ami felháborította a miskolciakat.

A Vasgyárba indul a villamos bizonyára a 60-as években

Forrás: villamosok.hu

Fotó: Mark Garlick

„A Lenin Kohászati Művek melletti villamos végállomáson kettős sínpárra érkeznek a szerelvények. Ki tudja, naponta hány és hányszor? Szinte a csodával határos, hogy mind ez ideig nem történt súlyosabb baleset"  számolt be egy komoly problémáról hatvan éve, 1964. május 6-i számában az Észak-Magyarország. Akkor még nagyon sok utas közlekedett azon a környéken, hiszen az LKM-ben húszezer ember is dolgozott nap mint nap. Ma már jóval csendesebb a környék...
„Pedig, ha valahol, itt igazán fennáll a veszély. Ugyanis a külső sínpárra érkező szerelvényről csak a bal oldali; a belső, a várakozó tér mellé bejövő kocsikból csak a jobb oldali ajtókon szabad leszállni. Ugyanígy történik a felszállás is. Emiatt sokszor előfordul, hogy az utasok két szerelvény között keresnek utat a le- és felszálláshoz. Ilyenkor nagy a tolongás, sodorják. lökdösik egymást. 
Könnyen a kerekek alá kerülhet valaki... Ezt az ésszerűtlenséget nem lehetne esetleg megszüntetni? 
— Magam is azt mondom, ez így nincs jól — mondta el a véleményét az egyik  ellenőr, akinek szóvá tettük a  dolgot. 
— Akkor hát miért nem változtatnak rajta? 
— Nem lehet. Mert a csuklós villamosokon csak a jobb oldalon van ajtó, csak itt lehet fel- és leszállni. 
Az ésszerűtlenség azonban így sem indokolt. Miért kell igazodni néhány csuklóshoz akkor, amikor száznál is több régi típusú kocsi közlekedik Miskolcon?! Miért legyen 70 százalékos a baleseti veszély, ha egyszer 30 százalékos is lehet? A csuklós villamosok esetében nem tehetünk semmit. De a többi kocsinak mindkét oldalon van ajtaja! Javasolnánk, intézkedjék a vállalat, hogy a végállomáson a megálló felőli oldalon is le lehessen szállni!" – olvasható a lapban épp hatvan éve. Csak remélni tudjuk, hogy a problémát megoldották eleink, és nem történt baleset az említett megállóban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában