Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület

2020.03.24. 10:00

Hagyomány, új köntösben

A hostubázást a Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület élesztette újjá.

A Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskolában ebben az évben a bázisintézményi programok egyik legjelentősebbike a német népismereti órák keretében megvalósult régi sváb szokás, a hostubázás felelevenítése volt.

Mi is az a hostubázás?

Ez a családok téli elfoglaltságának szerves részét képezte egykor. Miután véget értek a nagy őszi betakarítási munkálatok, eljött az idő, hogy a hosszú, fáradságos esztendő embert próbáló napjai után mindenki megpihenjen és kikapcsolódjon. Miután beesteledett, útnak indultak a rátkai családok. A vendéglátás akkoriban nagyon szerény volt, a vendégeknek be kellett érniük egy kis főtt kukoricával, csörögével. A házigazda megkóstoltatta a férfiakkal az immáron kiforrt, letisztult újborát. Ezután előkerült a magyar kártya, s kezdetét vette a rátkai népi játék, a bundeflike.

Ezt a szép hagyományt gondolta újra 2016-ban a Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület vezetősége. A mostani, február 28-i alkalom módot adott arra, hogy az iskola minden tanulója részese legyen ennek. Rendhagyó népismereti órák keretében sváb táncokat, mondókákat tanultak a gyerekek. A munkába is belekóstolhattak: a nagyobbak kukoricát morzsoltak, a kisebbek a csutkából tornyot építettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában