A festés nem érdekelte, leginkább digitálisan szeret dolgozni

Január volt, amikor átadták a 2019-es év Múzsa díját, amelyet ez alkalommal a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka érdemelt ki. Az idén először egy új díjat is átadtak, a Múzsa Reménységek elismerést, amelyet három miskolci fiatal vehetett át. Egyikük Gál Klaudia tervezőgrafikus, vele beszélgettünk.

Az Avasi Gimnázium után az egri Eszterházy Károly Egyetem elektronikus ábrázolás szakán tanult. Később Dániában folytatta tanulmányait egy üzleti fókuszú egyetemen, és egy dán cégnél, a Ferdiónál helyezkedett el. Most mégis Budapesten él. Miért költözött haza?

Nehéz szavakba önteni, mert amikor kimentem, úgy gondoltam, hogy ott fogok megöregedni. Koppenhágában éltem, imádtam a munkahelyem és a kollégáim is, de annak ellenére, hogy semmilyen atrocitás nem ért, éreztem, hogy kicsit más kint a kelet-európaiak megítélése. Ez ellen kellett egy kicsit küzdeni, hogy az embert komolyan vegyék. Egyik napról a másikra pedig éreztem, hogy elönt egy belülről jövő vágy, valószínűleg ezt nevezik honvágynak. Hiányzott Magyarország, Kelet-Európa, a családom, a barátaim, és tudtam, hogy haza kell jönnöm.

Milyen volt a hazatérés?

Budapestre költöztem, sétáltam az utcán, és magával ragadtak a város jellegzetességei, egészen apró dolgok, például a hegedűszó a metróban vagy a vásárlás a zöldségesnél. Az első hetekben rózsaszín ködben jártam. Az is jó érzés, hogy amikor hazajövök a szüleimhez Miskolcra, akkor anyukámnak már csak a Búza térre kell kivinnie, és nem a repülőtérre.

Hogyan képzeljük el a munkáját? Egyik kiemelkedő alkotása a Hangfestés címet viseli, és egy kísérleti gesztusfestmény-sorozat, amelyeket digitálisan beolvasva hanggá alakított, így audiovizuálissá változtatva a művet.

Lehet, hogy kicsit illúzióromboló leszek, mert nem vagyok igazi művészalkat, hiszen két lábbal a földön állok. Ezért is lettem tervezőgrafikus, mert ez a foglalkozás megköveteli azt, hogy nagyon sok szempont alapján dolgozzon az ember, és nem lehet elszállni. Általában megrendelésre dolgozunk, ez azt jelenti, hogy egy brief alapján végezzük a munkánk. Szem előtt kell tartani, hogy mit szeretne az ügyfél, sőt azt is, hogy mi az, amit még nem is tud, hogy akar, tehát a saját kutatásunkat is el kell végezni annak érdekében, hogy megfelelő munkát tudjunk nyújtani neki. Mindemellett ott van benne, hogy mennyi időnk van, mekkora a büdzsé, mi az eszköztár, mi a formátum. Tehát nagyon sok változó van, amit figyelembe kell venni, és ezek pozitív hatással vannak rám. Egerbe jártam tervezőgrafika szakra, ahol volt tradicionális festésóránk, és nekem ez nem annyira ment. Mindig ceruzával szerettem dolgozni, de leginkább digitálisan. Gondolkodni viszont szeretek, és nagyon érdekel a zene és a hangok. Mivel ki akartam kicsit bújni a festészet alól, támadt egy ötletem, és digitális platformon hoztam össze a festményeket és a zenét a Hangfestés című munkámban. A tervezőgrafika nem egy művészeti forma számomra, hanem egy eszköz, mellyel számos problémát lehet megoldani.

Ezek fényében lehet, hogy nem klasszikus értelemben vett művész, de mégis nagyon kreatív.

Azt remélem, hogy van bennem kreativitás, hiszen ez nélkülözhetetlen a mindennapi munkámhoz, viszont a rendszerorientált gondolkodás is nagyon fontos. Egy jó csapatban kétfajta tervező­grafikus van. Az egyik kicsit üzleti beállítottságú, aki a feladatot úgy végzi el, hogy teljes mértékben körbejárja a témát, kutat, megismeri az ügyfél igényeit, és úgy adja le a munkát. A másik típus nem hagyja magát behatárolni a brief által, és feszegeti a határokat.

Melyik csoportba tartozik?

Mindenképpen az elsőbe, számomra nagyon fontosak a határidők, a kutatás és a rendszerezés, ráadásul eléggé üzleti módon gondolkodom.

Milyen típusú munkákon dolgozik mostanában?

Továbbra is a Ferdio nevű dán cégnek dolgozom, de emellett magyar ügyfeleim is vannak. A Ferdio egy adatvizualizációs stúdió, infografikákkal foglalkozunk. Az egyik kedvenc munkám a dán gyógyszerészeti hatóság megbízása volt, amely szerette volna kommunikálni az átlagemberek felé, hogyan működik az a folyamat, amikor egy gyógyszer a kutatásoktól kezdve végül a piacra kerül. Kaptunk egy hosszú leírást, az egyik kollégám interjúkat készített, hogy jobban megismerjük ezt a folyamatot, és a végeredmény egy félig animációs, félig klasszikus videó lett. A forgatókönyvet is mi készítettük, így, miközben a hatóság elnöke közérthetően taglalja a folyamatokat, addig megjelennek az általunk készített grafikai elemek. Ebben a projektben nagyobb szerepem volt, sokféle munkafolyamatban vehettem részt az ötleteléstől a grafikai stílus kitalálásán és az elemek megrajzolásán át egészen a felvételig. Jól sikerült, és igazán a magaménak érzem.

Melyik munkája áll önhöz a legközelebb?

A diplomamunkám, ami egy innovatív tankönyv és alkalmazásterv, amely vizuális eszközökkel erősíti a tananyag megértését és megjegyzését. (Ezzel a projektjével az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tervezőgrafika szekciójában első helyezést ért el – a szerk.) Vizuális típus vagyok a tanulásban, ezért kisebb koromban édesanyám, aki sokáig festett és rajzolt, az összetettebb iskolai tananyagokat rendszeresen a padlóra kiterített óriás papírra rajzolva magyarázta el nekem. Később ezt a tanulási metódust vittem magammal a középiskolába is, és később ez adta az ötletet a diplomamunkámhoz. Az Avasi Gimnáziumban angol–magyar két tannyelvű osztályba jártam, ahol a tanáraim írták az angol nyelvű történelemkönyvet. A kapcsolatunk később sem szakadt meg, ezért megkérdeztem őket, felhasználhatom-e a könyvet a diplomamunkámhoz. Miután engedélyezték, erre építettem rá a vizuális szín-, minta- és ikonrendszert, továbbá készült hozzá egy másfél méteres idővonal.

A tanárai közül kik motiválták?

Általános iskolában Keresztessy Tibor rajzszakkörén kezdtem el komolyabban ismerkedni a művészetekkel, majd a gimnáziumban Homonna György a rajz, grafika és festészet mellett digitális tervezést is tanított. Homonna Györggyel a jó kapcsolat a gimnázium után is megmaradt, 2017-ben a Mester és tanítványa kiállításon vele mutatkoztam be először Miskolcon, a Petró-házban. A főiskolán Szigeti Gábor Csongor osztályába jártam, az ott készült munkáimmal több kiállításon vettem részt.

Hogyan telik egy napja?

Olyan típus vagyok, aki szereti a napi rutint, a reggeli kávétól a felöltözésen át a metrózásig, amivel be kell érnem a munkahelyemre. Ezért hiába dolgozom távmunkában, home office-ból, másfél hónap után rájöttem, hogy keresnem kell egy közösségi irodát. Szétnéztem az interneten, egyből rátaláltam a Kaptárra, és tavaly augusztus óta jelenleg is ott dolgozom. A közösségi térben nagyon sokféle kapcsolat alakul ki, legyen szó üzletről vagy barátságról, hiszen egymás mellett, egymástól függetlenül, mégis valódi közösségben dolgozik mindenki a saját projektjén. A koronavírus miatt persze most nálunk is változás van, otthonról dolgozom. A cégemmel való együttműködésben ez a szituáció még segített is, mivel most ők is otthonról dolgoznak, ezért minden reggel és délután egy közös videómeetingen veszünk részt, megbeszéljük a napunkat, viccelődünk, támogatjuk egymást. Korábban leginkább csak a feladatok miatt hívtuk egymást, de most mindenkinek szüksége van egy kis társaságra. Péntekenként mindig kitalálunk valami játékot, amit tudunk videón keresztül játszani, és így fogyasztjuk el a pénteki sörünket is.

Hogy zajlik a Kaptárban az üzletkötés?

Egy ilyen helyen sok a szabad­úszó, de számtalan kisebb cég is képviselteti magát. Mindenki tudja, a másik mivel foglalkozik, ezért automatikusan egymáshoz fordulunk.

Észrevettem, hogy erős az angol akcentusa. Ennek az az oka, hogy a megbízóival angolul kommunikál?

Részben igen, de a Ferdio a briefeket dánul küldi, viszont otthon, a párommal az angol a közös nyelv. Dániában, a tanulmányaink során ismerkedtünk meg, ő egyébként román, majd jött velem Magyarországra. Egyébként az egyik nap azon kaptam magam, hogy még a cicámmal is angolul beszélek. (nevet)

Hogyan talált rá a dán egyetemre?

Friss diplomával picit ijesztő volt, hogy egy teljesen más felsőoktatási rendszerbe jelentkezzen az ember, de az ottani egyetemek hazai képviselői nagyon sok segítséget nyújtottak, teljesen ingyenesen. Ráadásul mindig is vonzottak az északi kultúrák, az egyik ismerősöm pedig kint tanult, és ő is csak vonzó dolgokat mesélt.

Miért üzleti vonalon tanult tovább?

A tervezőgrafikusi alapjaim elég jók voltak, mert az egri főiskolán kiváló a képzés. Valami speciálisabb képzést szerettem volna, és mindig is érdekelt az üzleti vonal, ráadásul nem is árt, ha ilyen irányú tudása is van az embernek. Teljesen más volt kint a kutatási mód, mint amit itthon tanultam. Mindig csoportokban dolgoztunk, és együtt kellett kidolgozni a megoldásokat, de a csapat tagjait kisorsolták. Gyakorlat­orientált képzés volt, hiszen a munka a való életben is így működik. Nagy hangsúlyt fektettek továbbá arra, hogy szóbeli előadásokat tartsunk a munkánkról, és ebből azóta is sokat profitálok.

Hogyan pihen?

Nagyon szeretek olvasni, szerteágazó az érdeklődésem, ezért általában több könyvet olvasok egyszerre. Váltogatom a nehezebb és a könnyebb olvasmányokat.

Életkor és tudás arányában egy ötlépcsős skálán melyik szintre sorolja magát hazai és nemzetközi szinten?

Egyelőre a hármas szintet mondanám, mert nem vagyok elég bátor. Nem vagyok annyira vállalkozó típus, mint amennyire annak kellene lennem. Emiatt sok lehetőséget későn kapok meg vagy egyáltalán nem kapom meg. De ezzel tisztában vagyok, ezért dolgozom azon, hogy változtassak. Többen javasolták már, hogy alapítsak saját céget, ami jó ötlet, és mindenképpen szerepel a közép-hosszú távú terveimben, de most még nem merem meglépni. Úgy gondolom, jelenleg még sem az üzleti, sem a grafikai tudásom nincs azon a szinten, hogy másokat irányíthassak. Azt hiszem, nagyjából öt év múlva leszek azon a szinten, hogy ezt megvalósítsam.

(A borítóképen: Gál Klaudia)