Kiállítás

2019.10.08. 13:30

A múlt tárgyai és hagyományai

Régi mesterségek és szokások is megelevenedtek, katonai tárgyakat állítottak ki.

Tóth Balázs

Múltat a jelennek! címmel rendeztek hagyományőrző napot szeptember végén Cserépváralján. Főztek népi ételeket, voltak népimesterség-bemutatók és játszóház, valamint felléptek helyi, tardi és tardonai hagyományőrző csoportok is, a Sky Dance, illetve a Daya Show, de volt nóta- és operettműsor, valamint mulatós is.

Az eseményen helyi gyűjtők is kiállítottak, akik első és második világháborús, illetve ennél is korábbi relikviákat mutattak be. Vaskó Vasas László örült a felkérésnek, hogy bemutathatja gyűjteménye egy kis szeletét, ezzel pedig igyekezett betekintést nyújtani a katonák életébe. Első és második világháborús magyar, német és szovjet felszerelési tárgyakat állított ki, mindenből egy keveset, igyekezett jellegzetes tárgyakat elhozni. Elárulta, 14 éves kora óta gyűjti ezeket, egy német sisakkal kezdődött a történet, majd a családtagoknál érdeklődött tárgyak iránt, és előkerült egy-két darab. Ezután fejlődött a gyűjteménye, valamit ő maga ásott ki a földből, mások padlásról származnak, de vásárolt is tárgyakat. Mindegyik eredeti darab, valamelyiket restaurálni, rozsdátlanítani is kellett, más viszont jó állapotban került hozzá.

Hajdu György a 19. század végi időszaktól kezdve a második világháborúig gyűjti a szuronyokat, és először állította ki gyűjteménye néhány darabját. Az első öt évvel ezelőtt édesapja hagyatékából került hozzá, ez egy 35M mintájú, második világháborús magyar szurony volt. Ezután az ócskapiacon lelt hasonlóra, később pedig az interneten bukkant eladó tárgyakra. Egy kollégájától vásárolta első puskáját. Mint mondta, a gyűjteményében osztrák–magyar, német, orosz, japán, olasz, angol, svájci rendszeresítésű szuronyok és szükségszuronyok is találhatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában