boon.hu video

2024.05.13. 08:00

Adománygyűjtő kerékpártúrát szerveztek Linett gyógyulásáért - Fotók, videó

A legkisebbektől a legidősebbekig hatalmas lelkesedéssel kerékpároztak Boldva és Felsőzsolca között vasárnap délután az öt éves Linettért.

Gárdonyi Edina

Fotó: Bátori Péter

A Kis-Sajó menti ökumenikus turistaúton bicikliztek végig a résztvevők. A sajósenyei Zavodnyik család öt éves hármasikrei közül Linettet agyi bénulással diagnosztizálták. Ahhoz, hogy járni tudjon, külföldön kellene műtéti segítséget igénybe vennie. A műtétre és az egyéb költségekre körülbelül hárommillió forintra lenne szükségük.

A boldvai gyülekező és Szabóné Tóth J. Judit polgármester megnyitója után elindult a lelkes és népes biciklis sereg. A megállók a sajósenyei ökumenikus kápolna, a sajóvámosi zsidó temető, a sajópálfalai görögkatolikus templom, az arnóti evangélikus templom voltak. A megállókon frissítővel és kedves szavakkal várták a fáradhatatlan bicikliseket. Sajópálfalán a legkisebbek kismotorokon várták a kerékpározókat.

A boldvaiak vitték a prímet

A végállomás a felsőzsolcai római katolikus templom volt, ahová már egy kisebb csapat érkezett, szinte mindannyian boldvaiak, annak ellenére, hogy számukra volt leghosszabb az útvonal. Nem csak ebben, másban is kitűnt a História-völgy kapujaként emlegetett község: boldvai volt a legfiatalabb és a legidősebb résztvevő is a túrán. 

Idősebb Pachman István, aki közel 80 évesen teljesítette a teljes távot elmondta, hogy az utóbbi években mindegyik biciklitúrán részt vett, de ez volt az eddigi leghosszabb. Félúton egy kicsit elfáradt, de hamar átlendült és nagyon élvezte a tekerést valamint azt is, hogy ezzel egy kisgyereknek segítheti a gyógyulását. A legfiatalabb résztvevő a szintén boldvai Botond, aki nővérével, Nórával és nagymamájukkal, Góréné Czecze Ildikóval tekerte végig a Boldva-Felsőzsolca távolságot. 

A záró esemény után kérdésünkre Szabóné Tóth J. Judit polgármester elmondta, hogy az adománygyűjtő dobozokba még egy hétig várják a felajánlásokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában