2024.03.31. 16:43
Megtelt a miskolci Népkert húsvét vasárnap - képekkel, videóval
Csodálatos napsütésben már-már nyári melegben sétálgathattak és szórakozhattak a miskolci Népkertbe látogatók.

Táncba vitték a közönséget
Fotó: Vajda János
A Miskolc tüdejének nevezett Népkert központjában lévő szökőkút felé vezető sétányon haladva a kisgyermekek játékos feladatok első állomásába botlottunk, amit egy fanyuszi jelzett. A hat helyszínen húsvéti puzzle, tojás egyensúlyozás, szókirakó, célbadobó, rímelősdi és tojás díszítés várta a vállalkozó kedvűeket. A feladatok sikeres elvégzése után a menetlevélbe pecsét került, amit aztán az italpontnál jutalomra lehetett váltani.

Fotó: Vajda János
Dominik - 7 éves kisfiú - már három pecsétet gyűjtött be, így túl volt már a hat próba felén. Elmondása szerint nem voltak eddig nehéz feladatok és alig várja, hogy végezzen és a végén átvegye a jól megérdemelt jutalmat.
Táncba vitték a közönséget
A felállított színpad előtt ottjártunkkor éppen néptánc oktatás folyt, népviseletbe öltözött fiúk és lányok vitték táncba a közönséget.
A szökőkútnál Ildikó ült a barátaival. Ő elsősorban azért látogatott ki a rendezvényre, hogy közösségben legyen. Nagyon örül ezeknek a programoknak, úgy érzi ilyenkor a Népkert újra a régi fényében ragyog. Konkrét cél is vezérelte, hiszen a Nahaj fivérek - Péter és Máté - műsora miatt látogatott ki elsősorban.
Réka gyermekeivel, Sárával és Péterrel látogatott ki, a közösségi médiában olvastak a programokról. A gyerekek már végigpróbáltak mindent, ugrálóvárat, játszóházat, kézműves foglalkozást és nagyon tetszik nekik, jól érzik magukat.
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
Népszerű volt a játszóház
Tamás Krisztián, a rendezvényt szervező Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. kommunikációs menedzsere elmondta, hogy a 11 órakor kezdődő programokra már délelőtt nagyon sokan kilátogattak. A színpadon neves előadók és együttesek léptek fel egész nap, kísérőprogramok közül az állatsimogató program és a lovagoltatás, illetve a népi játszóház is nagyon népszerű volt.
Húsvéti kavalkád a miskolci Népkertben
Fotók: Vajda János
boon.hu video
- Ingyen sem kellett senkinek egy állami kastély Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - képekkel
- Megszereztük a számokat: ennyien voltak a Kocsonyafesztiválon!
- Hajnal óta ez történik a miskolci főutcán - képek, videó
- Így értékelte a Kocsonyafesztivált a zenélő béka - videóval
- Három nap tömény öröm. Köszönjük Kocsonyafesztivál!