Mi lesz a sorsa?

2024.02.21. 14:45

Vandál pusztítás a félbemaradt benzinkúton a 37-es mellett

Teljesen szétverték az épület előtt álló lakókocsit.

A romos, elhagyatott benzinkút az ongai elágazásnál.

Fotó: Ádám János

Akik a 37-es főút mellett járnak, azok számára egyáltalán nem ismeretlen az az épület, amely a csavargyári kereszteződésben áll mementóként. Az ingatlannak „nincs sok szerencséje” – ha mondhatjuk ezt egy épület kapcsán –, hiszen már nagyon régen elindult ott az építkezés, ami félbemaradt. 

Majd néhány éve újra nekirugaszkodtak – uniós támogatással – és egy benzinkút, shop, vendéglátóegység hármas készült ott, építették az épületet, bővítették, új tetőt kapott, a tartályokat is leásták a földbe, majd megtorpant a kivitelezés.

Egy jó darabig volt rá remény, hogy folytatódik, éjszakánként őrizték a területet, az őrnek egy letelepített lakókocsi adott helyet. De egy idő után eltűnt az őr és magára maradt a terület, amelynek meg is lett az eredménye, ugyanis elkezdték megbontogatni az épületet. A terület körül már drótháló sincs, és az elektromos hálózatot, valamint a tetőt is megbontották.

Most új fejlemény, hogy a napokban vandálok darabokra törték a lakókocsit, csak romokat hagyva belőle. Kérdés, mi jöhet még és mi lesz a sorsa a mementóként maradt épületnek - tudta meg a boon.hu.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában