50 kilométernyi kétsávos út

2022.03.16. 17:30

Új híd tehermentesítheti a történelmi borvidéket

A 39-es út meghosszabbításával és a Tiszán való átvezetésével csökkenthető Tokaj és a városban lévő híd forgalma.

Szaniszló Bálint

Mintegy 50 kilométeres szakasszal hosszabbítják meg az Encsről kiinduló 39-es utat, amely – egy új Tisza-híd építésével – Tiszanagyfalunál érkezik majd meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. A beruházás előkészítésére vonatkozó felhívást az európai közbeszerzési értesítőben hirdette meg a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

 

Nagy odafigyelést igényel

 

A pályázati kiírás szerint mintegy 40 kilométeren vadonatúj nyomvonalon épül kétszer egysávos út, 10 kilométeren pedig az eddigit újítanák fel. Tokaj térsége és Tiszanagyfalu között 190 méter hosszú új Tisza-híd épül, valamint egy 4,3 kilométer hosszú kerékpárút is készül.

 

A pályázók feladata a 2014-ben született megvalósíthatósági tanulmány alapján tanulmányterv, környezeti hatástanulmány és Natura 2000 hatásbecslés elkészítése, valamint a szükséges környezetvédelmi engedély megszerzése.

 

A tervezett nyomvonalon a kétsávos úton, hídon és kerékpárúton kívül 23 szintbeni csomópont kialakítása, 20 híd és felüljáró, 2,1 kilométernyi zaj-, illetve madárvédő fal megépítése, valamint közműkiváltás szükséges.

 

A tervezési folyamat során figyelembe kell venni, hogy a terület nagy része nemcsak a világörökség része, hanem régészetileg kiemelt, természetvédelmi és Natura 2000 minősítésű térség is. Vízgazdálkodási és árvízvédelmi szempontból pedig fontos az árvízi biztonság megőrzése, az ivóvízbázisok fokozott védelme, az Encs mellett található gibárti ipari műemlék vízerőmű megőrzése.

 

A 39-es főút a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszanagyfaluig való meghosszabbításának célja elsősorban, hogy a világörökség részét képező tokaji borvidék és a hozzá tartozó települések megszabaduljanak az átmenő teherforgalomtól, másodsorban pedig a nemzetközi személyforgalom és árufuvarozás színvonalasabb kiszolgálása.

 

A jelenleg mintegy 30 kilométeres 39-es utat lényegében 2014-ben alakították ki, a 3-as és a 37-es főutak között húzódó mellékutakból. Eredetileg a 3-as főútból ágazott ki Encsnél, de az M30-as autópálya megépítésével az eredeti csomópont némileg átalakult. Encset követően Abaújkér, Abaújszántó, Tálylya, Golop, Mád térségében húzódik, és jelenleg a 37-es útba torkollik bele a mezőzombori körforgalomnál. Továbbépítésével tehát dél felől elkerülhető a tokaji borvidék tokaji, tarcali része.

 

(A borítóképen: A nemrég felújított tokaji Tisza-híd már csúcsra járatódott. Fotó: Magyar Építők)

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában