Döntés

2024.01.17. 07:00

Iskolába menni, vagy óvodában maradni? Dilemma a válasz…

Szülőként jó, ha tudjuk, hogy gyermekünk abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Felmerül a kérdés, mivel teszünk jobbat, ha engedjük iskolába, vagy visszatartjuk még egy évet csemeténket.

Galambos Eszter

Nehéz döntés az iskoláskorúvá váló gyerekek szülei számára

Fotó: Pezzetta Umberto

„A gyermek megszületése után a szülők számos kihívással találják szembe magukat. Nem az első, de talán az egyik legnagyobb fordulópont a kisgyermekes családok életében, amikor kicsi ovisuk az iskolába készül – mondta Bejczi Tímea pszichológus.

– Jó, ha minden szülő tisztában van azzal, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben részesülhet.”

Ezt mondja a jogszabály

A szakembertől megtudtuk, hogy az évhalasztás a 2024/2025. tanévre vonatkozóan azon gyermekek esetében merülhet fel, akik 2017. szeptember 1-je és 2018. augusztus 31-e között születtek, függetlenül attól, hogy jelenleg középső vagy nagycsoportba járnak, és hogy korábban részesültek-e óvodai nevelésben. A kérelmek benyújtására 2024. január 18-ig van lehetőség. 

Ebben a helyzetben felelős szülőként felmerül a kérdés, mivel teszünk jobbat, ha engedjük, vagy visszatartjuk még egy évet csemeténket. Szülőként milyen jelekből tudhatjuk azt, hogy gyermekünk iskolaérett?

Bejczi Tímea pszichologus
Bejczi Tímea pszichológus 
Fotó: Bujdos Tibor

A szakember szerint a gyermek iskolaérettségét különböző jelek alapján lehet észlelni. Például ha a gyermek képes önállóan öltözködni, WC-re járni, egyszerű utasításokat követni, és érdeklődik a körülötte lévő világ iránt, ezek pozitív jelek lehetnek. Emellett a szociális készségek, mint például a más gyerekekkel való együttműködés és az empátia szintén fontosak az iskolaérettség mutatójaként. Ha a gyermek kifejezi a kíváncsiságát az olvasás, írás és számolás iránt, az is jó jel. Mindazonáltal minden gyermek egyedi, és az iskolaérettség értékelésénél mindig figyelembe kell venni az egyéni fejlődési ütemüket.

Az óvónő sokat segíthet

Ha bizonytalanok maradtunk, kiktől kérhetünk segítséget, milyen szakemberekhez, szervezetekhez fordulhatunk? „Elsősorban a gyermekünk óvónőjének a véleményére érdemes hagyatkoznunk, mivel ők általában tökéletesen látják, hogy javasolt-e az iskola elkezdése. Ha ennek ellenére a szülő még mindig bizonytalan, akkor az óvodapszichológusokhoz és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Miskolci Tagintézményében dolgozó kollégákhoz javasolt fordulni” – magyarázta Bejczi Tímea.

Mikor érdemes halasztani?

Az óvodában maradás mellett szól, ha a gyermekünk nagyon mozgékony, nagyon félénk, testsúlya és magassága nagyon alacsony, nem alakult ki a kézdominancia, figyelme könnyen elterelhető és rövid ideig tartható fent, és mindezek mellett nyilván érdemes figyelembe venni a szakemberek véleményét is.

Az is felmerül, hogy a pszichológus látja-e hátrányát annak, hogy a szülőknek közel nyolc hónappal az iskolakezdés előtt dönteni kell ebben a kérdésben. A válasz szerint nyolc hónap alatt ugyan sokat tudnak változni a gyerekek, de szerinte ezt el lehet ilyenkor dönteni, mert „bejósolható” a fejlődési folyamatuk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában