2023.12.13. 13:00
Ez az, amit nem szabad tenni Luca napján
Búzaültetés, kotyolás, Luca széke, dologtiltás, jóslás. Számos hiedelem és babona köthető december 13-hoz.

Így néz ki a Luca széke
Fotó: Sipeki Péter
Szent Lúcia a keresztények által az V. század óta tisztelt szűz és vértanú. Édesanyjának gyógyulását kérte, imái meghallgatásra találtak, majd az álmában megjelenő Szent Ágota felajánlotta neki a keresztséget. Innentől Jézus jegyesének vallotta magát. Próbálták bálványimádásra kényszeríteni, a fejedelem parancsot adott ki, hogy olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el, majd elvágták a torkát és csak imája befejezését követően hagyta itt a világot. Mivel a Lucia név a latin lux, azaz a „fényesség“ szóból származik, nem véletlen, hogy fényhozó Szent Lucáról beszélünk. Hozzá imádkoztak a vakok, a szembetegségben szenvedők, de a földművesek, kézművesek, párnakészítők és varrónők is, mivel mind hegyes szerszámokkal dolgozott.
Az év legsötétebb időszakára esik Luca napja, így úgy tarják a gonosz, alantas szellemek visszajárnak ilyenkor.
A keresztény világban tisztelt Szent Lúcia mellett az ősi hiedelemvilágban élt ártó, rontó nőalak is, mégpedig Luca asszony.
Mákot a boszorkányoknak
Számos hiedelem és babona köthető december 13-hoz. Ez a nap éppúgy alkalmas volt a termékenységvarázslásra, mint a házasság-, a halál- és az időjárásjóslásra is, valamint bizonyos női munkák tiltására, a Luca szék készítésére.
Ezek közé tartozik többek között a Luca-napi búza ültetése. A következő év termését próbálták megjósolni a búza keltetésével. Ezen a napon a szemeket csíráztatni kezdték a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.
Ismertebb szokás, hogy ilyenkor kell elkezdeni készíteni a Luca székét. Formája ötszög és általában kilencféle fából faragták (kökény, boróka, jávorfa, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsafa) A széknek karácsonyig el kellett készülnie, az alkotója pedig magával vitte december 24-én az éjféli misére. Ráállva felismerhette a boszorkányokat, akik pedig meglátták őt és elkezdtek utána szaladni. A menekülőnek ilyenkor mákot kellett maga után szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni.
Jóslás, kotyolás, dologtiltás
Luca kalendáriuma: Luca naptól karácsonyig terjedő időszak az időjóslásra is alkalmas volt a hiedelem szerint amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább.
Tyúkok termékenységvarázslása, Luca-napi kotyolás.
"Luca, Luca kitty- kotty, kitty- kotty,
Néném asszony litty- lotty, litty- lotty.
Tikjaik, lúdjaik jó tojók legyenek,
Százat tojjanak, ezret költsenek!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fűszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!"
Az alakoskodók/kotyolók, házról házra járva mondták el termékenységvarázsló mondókáikat. Úgy tartják a szokás segítette az eljövendő bő termést és a jószágok megfelelő szaporulatát.
Tilos dolgozni az asszonyoknak
Mivel az asszonyoknak biztosítani kellett a következő évre is a sok tojást, ezért be kellett segíteniük tyúkjaiknak, hogy jó kotlósok legyenek. Egykor ezért hasznosnak tartották, ha az asszony sokat ült ezen a napon. Emellett hagyományosan dologtiltó napként tartották számon Luca napját. Tilos volt ilyenkor minden asszonyi tevékenység, így például a fonás és a varrás, mert bevarrták volna a tyúk fenekét, a mosás, befőzés, kenyérsütés stb. Akit pedig Luca tilalomszegésen kapott, akár kővé is válhatott.
Luca-napi jóslás
A hajadon lányok sem maradtak ki a jóból ezen a napon. 12 férfi nevét kellett felírniuk cédulákra és minden nap elégettek egyet. Akinek a neve az utolsó, a megmaradt a papírdarabon szerepelt, a következő évben vőlegény lehetett.
Ez csak néhány a népszokások és hiedelmek közül, ami Luca napjához, december 13-hoz köthető. Természetesen ahány ház annyi fajtái és változatai léteznek ezeknek a babonának.