2023.10.16. 16:52
Szilveszter éjjelén raboltak Miskolcon
Miskolc - Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak és fiatalkorú társának az ügyében, akik a vádirat szerint 2021 szilveszterekor rabolták ki a sértettet.
Míg mások önfeledten buliztak, ők telefont raboltak
Fotó: Shutterstock / illusztráció
A fiatalkorú, elsőrendű vádlott 2021. december 31-én az esti órákban egy miskolci villamoson utazott egy társasággal együtt, amelynek tagja volt a sértett és a másodrendű vádlott is.
Az elsőrendű vádlott elkérte a sértett mobiltelefonját – amelynek tokjában volt a sértett személyigazolványa és lakcímkártyája – és zenét kezdett hallgatni. A társaság a Centrum áruháznál lévő megállónál szállt le a járműről, majd ott szórakozni kezdtek. A sértett többször visszakérte a telefonját, de az elsőrendű vádlott azt a zsebébe tette és közölte, bokszoljanak meg érte. Ekkor felnőtt korú társával, a másodrendű vádlottal együtt bántalmazni kezdték a sértettet, aki aztán a Városház tér irányába futott el, a terheltek pedig a telefonnal együtt távoztak a helyszínről.
A bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntette, ezen túlmenően az elsőrendű terheltet közokirattal visszaélés vétsége miatt mondta ki bűnösnek.
Az elsőrendű vádlottal szemben 2 év javítóintézeti nevelést rendelt el, míg a másodrendű vádlottat 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte.
Súlyosító körülményként értékelte a bíróság az ittas állapotban történő elkövetés mellett a terheltek előéletében rejlő körülményeket, míg enyhítő körülményként esett latba elsőrendű vádlott pozitív személyiségváltozása, a javítóintézetben kapott dicséretei, valamint a kár megtérülte, a másodrendű terhelt esetében pedig részbeni beismerő vallomását értékelte ilyenként a bíróság.
Az ítélet nem jogerős - tudta meg a Boon.hu.