2023.07.11. 20:00
Ötvenöt éve alakultak, koncerttel ünnepel a Héliosz
A Miskolci Gyöngyszemek című podcast mai adásában Darázs Istvánnal, a zenekar tagjával beszélgettünk.
Darázs Istvánnal, a zenekar tagjával – aki maga is ünnepel, hiszen most tölti be a 70. életévét – Hajdu Mariann szerkesztő beszélgetett.
Ötvenöt éve, 1968-ban alakult a Héliosz együttes Miskolcon. A csapat július 21-én egy koncerttel ünnepli 55 éves fennállását a miskolci Gárdonyi művelődési ház parkjában, a koncert – mint mondják – a búcsúkoncertjük is lesz egyben. A családias helyszínre zenész barátokkal megfűszerezett műsorral várják közönségüket, itt lesz Vikidal Gyula és Debreczeni Ferenc Ciki, valamint az Ildi Rider csapata is.
Darázs (Dudi) Istvánnal, a zenekar tagjával – aki maga is ünnepel, hiszen most tölti be a 70. évét – Hajdu Mariann szerkesztő beszélgetett. Szóba került maga a koncert ugyanúgy, mint a kezdetek, az akkori zenei klubélet, és az elmúlt évek, évtizedek is.
Hallgassa meg a Miskolci Gyöngyszemek podcast legújabb adását!