Közlekedés

2023.05.03. 17:30

A lámpák okoztak egy kis zavart, de már semmi akadálya, hogy használjuk és megszokjuk a miskolci turbókörforgalmat (fotókkal)

A Király és Vörösmarty utcák kereszteződésében megvalósult csomópontról beszélgettünk a közlekedésrendészeti osztály vezetőjével.

Horváth Imre

A turbókörforgalom használatbavétele nem volt zökkenőmentes, de sokat finomítottak a működésén

Fotó: Ádám János

Tavaly december elején adták át a turbókörforgalom és az Y-híd beruházást Miskolcon a hozzá kapcsolódó fejlesztésekkel együtt. Ezek használatbavétele nem volt zökkenőmentes, a körforgalom az első néhány napban dugót okozott, majd sokan inkább elkerülték, ami még most is érezhető kicsit. Ennek kapcsán beszélgettünk Molnár Emil alezredessel, a Miskolci Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjével, aki megerősítette, hogy az átadás után a körforgalmi rész nem a legjobban működött. Ennek az volt az oka, hogy a fejlesztés tervezésekor megtervezték a fő irányt is, ami a Vörösmarty utca, a Martinkertváros irányába lett volna, és ennek megfelelően programozták a lámpákat. Az autósok azonban a korábbiaknak megfelelően a 3-as főúton, vagyis a Király utcán a keresztforgalmat preferálták. Mivel azonban a lámpa nem erre az irányra volt programozva, így nagy dugó keletkezett.

Nem volt megfelelő a program

– Érezhette úgy az autós, hogy beigazolódott a félsz, hogy ez nem lesz egy jól sikerült fejlesztés, pedig csak annyi volt az ok, hogy nem megfelelő program futott a lámpán. Ezt azonban gyorsan orvosolták a kivitelezők, így a körforgalomban lévő lámpa-ciklus már a járművezetők által kedvelt közlekedési irányhoz van igazítva, és így fennakadást, dugót sem okoz. Azonban a ránézésre bonyolultnak tűnő körforgalom, illetve az első kellemetlen élmények után vannak, akik elriadtak és inkább elkerülik. Helyette az egyel lentebbi, vagyis a Soltész Nagy Kálmán utcai irányt és csomópontot preferálják, ami a beruházás alatt nagyon jól működött, hiszen nem volt keresztforgalom, így könnyen lehetett haladni. Ezt megszokták, viszont a beruházás átadása után már van keresztforgalom és itt is átalakult a lámpa-ciklus is, amelynek megfelelően kell használni. Véleményem szerint a turbókörforgalom felé még mindig gyorsabban és könnyebben lehet haladni, mint a Soltész nagy Kálmán utca vonalán – magyarázza Molnár Emil. Hozzátette: a Soltész utcai kereszteződésben is történt finomhangolás a lámpáknál a beruházás átadása óta, itt is után igazítottak a forgalom alapján, gördülékenyebbé téve a közlekedést. Azonban a csomópont kapacitása egy ponton túl nem „bővíthető” a lámpaciklus változtatásával sem, ellentétben a Király utca csomóponttal, ahol pontosan ezt szolgálta a turbókörforgalom építése. 

A letakart lámpa segített

Felvetettük, hogy az Y-híd beruházásának átadása óta, mint, ha megnövekedett volna a balesetek száma a Soltész Nagy Kálmán és Vörösmarty Mihály utcák kereszteződésében. Ezt szintén megerősítette az alezredes hozzátéve, hogy ezek a balesetek, mint, ha másolták volna egymást. Minden alkalommal tilos jelzésen áthaladás volt, és úgy tűnik, hogy a jelzőlámpa zavarta meg a gépjárművezetőket.

Ha ugyanis a Bajcsy-Zsilinszky utca irányából érkezünk a kereszteződésbe, akkor találunk egy lámpafejet az úttest jobb szélén, amely a jobbra kanyarodóknak ad jelzést, de ez a jelzőlámpa megismétlődött felül is, míg a belső sávnak, amely a balra és az egyenes forgalmat engedi csak felül van jelzőlámpája. Aki kevésbé volt figyelmes, az elnézte a fenti, jobbra kanyarodásra vonatkozó szabad jelzést és behajtott a kereszteződésbe, miközben arra tilos volt a jelzés.

– Ezzel kapcsolatban volt egyeztetés, mert mindenki észlelte a problémát, rajtunk kívül az önkormányzat és a közútkezelő is, de állampolgárok is jelezték. Végül úgy avatkozott be a közútkezelő, hogy letakarta a fenti lámpát, és úgy tűnik, helyes volt az észrevétel, mert azóta nem történt ott ilyen baleset. Így orvosolva lett ez a probléma itt, a kapacitásprobléma a turbókörforgalomban, tehát nyugvópontra kell, hogy térjen ez a forgalmi helyzet, és az embereknek meg kell szokniuk és használniuk. Most már csak rajtunk, közlekedőkön múlik, hogy jól használjuk – mondja az osztályvezető.
A körforgalom használata kapcsán jótanáccsal is tudott szolgálni a járművezetőknek. 

Ha valaki rossz sávba sorol...

– Ha valaki rossz sávba sorol be a körforgalomban, akkor ne próbáljon meg korrigálni, a körforgalmon belül sávot váltani. Hajtson ki, és aztán menjen arra, amerre szeretne. A sávokat elválasztó gömbsüvegen nem érdemes áthajtani, mert a saját, a többiek járművének épségét is kockáztatjuk vele. Megpróbálták már, és baleset is lett belőle, hiszen nem számítottak rá a másik sávban, hogy át fog hajtani. Ugyanakkor a forgalmat is lassítják, akik sávot akarnak váltani, márpedig a turbókörforgalom akkor éri el a célját, ha dinamikusan közlekedünk benne. Ha valaki néhányszor áthajt rajta, akkor utána már nem lesz gond, jól ki is van táblázva – tette hozzá Molnár Emil.

A dinamikus közlekedés kapcsán szóba került a párhuzamos közlekedés is, annál is inkább, mert a turbókörforgalom és a hozzá kapcsolódó beruházások is több sávos, párhuzamos közlekedésre alkalmas útfelületet hoztak létre. Az alezredes azt javasolja, ha valaki bizonytalan, a többiektől lassabb sebességgel közlekedik, ismeretlen helyen jár, és jobban kell néznie a táblákat, környezetét, akkor használja a külső sávot. Ezzel sok bosszúságtól megóvja magát és a közlekedésben résztvevőket is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában