Miskolc

2023.02.28. 16:00

Újabb lezárások a Kocsonyafesztivál miatt

Folyamatosan alakítják a március 2-a és 5-e között megrendezendő Kocsonyafesztivál helyszíneit.

ÉM

Aki célirányosan kénytelen behajtani a Csizmadia közbe, azt beengedik

A Kocsonyafesztivál árusító és vendéglátós kunyhóinak összeszerelése, illetve a fesztivál-látványosságok építési munkái miatt március 2-án, csütörtök reggel 6.30-tól lezárják a forgalom előtt Miskolcon, a Patak utcai kavicsos nagy parkolót, a Városháza Hunyadi utcai bejárata előtt lévő parkolóhelyeket, 23 órától pedig a Kazinczy utca Nagy Imre utcai kihajtójától a Villanyrendőr felé vezető szakaszát, a Régiposta felé azonban továbbra is ki lehet majd kanyarodni. Szombat reggel 6:30-tól azonban ez utóbbi szakaszt is lezárják, egészen a sarki kisvendéglőig, az autósok a Régiposta utcára fordulva hajthatnak majd tovább.  

Péntek reggel pedig, ugyancsak 6.30-tól lesz érvényben lezárás a Hunyadi utcán a Városháztér felé a Bartók tér sarkától. A Csizmadia közbe - mint a boon.hu-n olvashatták, a Kandia utca felé már február 28-a, reggel óta nem hajthatnak be a gépjárművek. A lezárások a fesztivál bontási munkálatainak befejezéséig maradnak érvényben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában