Sokszor az életünkben is nagypéntek van

Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával háborúról, Nobel-békedíj-jelölésről és a mindennapi élet nagypéntekjeiről is beszélgettünk. 

Tőlünk egy karnyújtásnyira emberek ezrei menekülnek a háború elől. Miközben húsvétkor minden évben elénk tárul Krisztus szenvedése, aközben ma ezeknek az embereknek a szenvedését és veszteségeit is látjuk. Ennek tükrében miről szól ez a mai húsvét? 

Tagadhatatlan, hogy nagypéntek van, és nemcsak egy történelmi nagypéntek, hanem egy valóságos nagypéntek is. Nemcsak Ukrajnában van nagypéntek. Nagyon sokszor a saját életünkben is. Hisz akarva-akaratlanul nemcsak Jézust bántották meg, hanem bennünket is megbántanak gyakran szóval, vagy cselekedettel is fájdalmat okoznak nekünk. Van, amikor az ember azt érzi, hogy átdöfték a szívét, és nem tud tovább szeretni, együtt lenni a másikkal. Hogy mi ilyenkor a teendő? Keressünk példákat! Ott van a mi Urunk, Jézus Krisztus. Elítélik, megostorozzák, tövissel koronázzák, megalázzák, nagypénteken keresztre feszítik. Döbbenetes látni, hogy a mi Urunk nem átkozódik, nem köpköd, nem megy át kutyába, nem veszi át azt a stílust, amit a környezete produkál, hanem imádkozik az üldözőiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” 

Hogyan gyakoroljuk a szeretetet, amikor emberi megítéléseink jókra és rosszakra osztják szét sokszor a térfeleket? 

Ez lenne talán az első dolog, amit meg kellene tanulnunk, hogy ha férj, feleség, szomszéd, kolléga, de akár egy másképp gondolkozó, más párthoz tartozó ember vagy más nemzetiséghez tartozó katona neked ront, és fájdalmat akar okozni neked, akkor sem jogosít fel téged ez arra, hogy letérj a szeretet útjáról. Ha igazán keresztények vagyunk... Jézus azért vállalja a halált, mert nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja az övéiért. De ott van Péter története is, akinek elmondja Jézus, hogy háromszor megtagadja majd őt. Szegény Péter, ha ezt hamarabb hallja, mit mondhatott volna, bocsánat, hogy megszülettem? Az újabb nekifutás azonban egy életre szólt, Péter végül is Krisztus vértanúja lett. Tehát van kiengesztelődés, van újrakezdés, átdöfött szívvel is lehet szeretni, ez húsvét ünnepének az üzenete. Erre a tanításra a mai embernek óriási szüksége van. 
 

Én még rossz emberrel nem találkoztam. Miért? Mert nem a rosszat keresem az emberben, hanem a jót 

- Böjte Csaba

A Szentírásból ez jól kivehető, de a hétköznapi életben annyiféle helyzet van... 

Addig néztük ezeket a szuperhősös amerikai filmeket, hogy mindenki már csak Hófehérkékben és vasorrú bábákban tud gondolkodni, hogy a rosszat ki kell irtani, le kell győzni, el kell pusztítani. De sokszor ez a rossz a te férjed, a te feleséged, a te gyermeked, aki lázad ellened, a te szomszédod, a veled együtt élő nép. Akkor most mi lesz? Leöldököljük egymást, vagy mindenkitől elválunk? 
 

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány elmúlt évtizedeinek gyermekmentő munkájában is sok nehézséget sikerült legyőznie. Hogyan kell bánni a gyerekekkel? 

Ezek is kamaszok, lázadnak, mindenféle baj van velük, az utcáról jöttek... Az egy zsák­utca, ha én elkezdek velük kiabálni, veszekedni, hogy „nem szégyelled magad?”. Ettől a gyerek csak jobban bekeményedik. És akkor mit lehet ilyenkor csinálni? Általában én megölelem, megpuszilom. Mondom neki, gyere, sétáljunk, mondd el nekem, jól érzed magad így? Azt mondja, nem. Akkor miért csináltad? És akkor elkezdünk beszélgetni. Nagyon sok gyereket sikerült már visszahozni a lázadás örvényéből, sikerült erőt adni, hogy a saját életüket a kezükbe véve nyugodtan, higgadtan, jó döntéseket hozzanak. Egyszerűen meg kell tanulni Jézus Krisztus üzenetét, és úgy kell élni. Ezt bárki kipróbálhatja. 
 

Van, amikor az embert elhagyja a hite. Megint eszembe jut a háború. Hol vagy most, Uram? Ezt a kérdést nagyon sokat hallom mostanában. 

A gyűlöletből nem szokott megoldás születni, nincs gyümölcse. Az nem vezet semerre. Nem azt kell nézni, hogy kinek van igaza, hanem hogy hogyan lehet egy problémát megoldani. Nekünk, magyaroknak is van történelmi megélésünk 1848–49-ből. Amikor az orosz–osztrák csapatok betörtek az Ojtozi-szoroson át. Több csata is volt – Nyergestetőn és Segesváron többek között –, egészen a világosi fegyverletételig. Aztán letettük a fegyvert, mert a túlerővel szemben nem volt esély. Ez is egy szép gondolat, nem a katonákat áldozták fel a tábornokaink, hanem ők maguk vállalták az ódiumot, és azt kérték, hogy a legénységet engedjék el. Ez csak egy zárójel. De a lényeg az, hogy az osztrák seregek bevonultak. Mekkora fájdalom! Elég, ha elolvassuk Arany János versét. És azt is tudjuk, hogy ebből a nagypéntekből is volt feltámadás. 

Milyen volt ez a „feltámadás”? 

1853-ban egy zarándok­csoport, közel 20 ezer ember elindult Mariazellbe, ami az osztrák népnek olyan, mint nekünk Csíksomlyó. A ­zarándokok mezítláb, énekszóval, rózsafüzérrel, imádkozva mentek. Közben Ferenc József kirendelte alakulatait, nehogy valami botrány történjen, és döbbenetes dolog történt, mert az egyszerű nép, az osztrákok is virággal, süteményekkel fogadták a zarándokokat. Mariazellben ott volt a magyar és az osztrák főpapság, és együtt imádkoztak. Együtt kiengesz­telődtek. Majd elengedték a várbörtönből a katonákat, és tudjuk, tanultuk, hogy ebből mennyi élet fakadt. Hány új város, hány új főtér, épületek, utak, hidak, vasutak, mennyi érték fakadt. Fontos lenne, hogy megértsük, hogy akár két nép is, amely véres harcot vív egymással, képes ki­békülni, kiengesztelődni és szeretetben országot építeni. Az épület, ahol vagyok, ez is a kiegyezés után épült, és nagyon sok ilyen épület van, ami szimbolikus. 

A magyarországi parlamenti választások is eszembe jutnak most annak kapcsán, ahogyan korábban arról beszélt, hogy el kell tudnunk fogadni egymást. Közben a közösségi oldalakon és a személyes kapcsolatokban is nagyon sok csatát hozott a nagy győzelem és a nagy vereség. 

A szeretetlenségnek a gyógyszere a szeretet. El kellene kezdenünk egymást elfogadni, tolerálni, egymáshoz békés figyelemmel fordulni. Jézus példát mutatott nekünk. Nem triumfálni, a másikat megalázni, sárba döngölni – ha győztünk, ha veszítettünk –, hanem próbáljuk meg egymást szeretni! A baloldalnak is ez a tragédiája, hogy nem érti meg, hogy ahol ve­szekedés, civakodás van, onnan az ember elfordul. Meg kell próbálni a szeretetet. Nem mutatott Krisztus más utat. 

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amelyet ön alapított, szintén ezen az úton jár... 

Krisztus arról beszél, hogy tartsuk oda a jobb arcunkat, ha megütik a másikat, adjuk oda a köpenyünket... Mi itt ­szórványban, kisebbségben rájöttünk arra, hogy hiába hőbörög az ember, attól nem lesz igaza, s hiába üvöltözik, attól nem lesz kenyér a gyerek asztalánál. Hány olyan történetet tudnék elmondani, hogy akár kolléga, akár szegény ember visszaélt a bizalmammal, és tényleg fájdalmat okozott nekünk, szégyenbe hozott minket! És akkor az ember átölelte őt, leült, párbeszédet folytatott, és ma megbízható munkatársam, kollégám, és együtt építjük Isten országát. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 30 nehéz éven keresztül nagyon sok problémás embert fogadott be. Mitől lesznek ők jó emberek? Mitől lehet őket dicsérni? Attól, hogy az ember leül velük, és beszélget. Nem varázsló vagyok, hanem nyitott a párbeszédre. Meghallgatom gondjaikat, bajaikat. Mindig melléjük állok. Nem velük szemben. Én még rossz emberrel nem találkoztam. Miért? Mert nem a rosszat keresem az emberben, hanem a jót. 

Nobel-békedíjra jelölték. Mit szól ehhez a felterjesztéshez, hogy ez az út példa lehet a világban? 

Akkor is azt mondtam, amit most, hogy nem rólam szól ez. Ugyanakkor ez nagy öröm számomra, mert adná az Isten, hogy mind többen forduljunk a bajban lévő, utcán kóborló, kolduló vagy nehézségekkel küzdő gyerekek felé! 
 

(A borítóképen: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes)