Turizmus

2022.03.01. 07:00

Még két esztendő, és újraépül a hazai idegenforgalmi ágazat

Két éven belül elérheti, idén pedig megközelíti a 2019-es rekordévet a magyar turizmus, ezt várják a szakemberek.

PN

Fotós: Török János

A három évvel ezelőtti, a szektorban „aranyévnek” nevezett szezonban a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken elérte a 12,8 milliót, a vendégéjszakák száma pedig megközelítette a 31,3 milliót. A Miskolci Egyetemen rendezett turisztikai kerekasztal-beszélgetésen az ágazat szakemberei a várakozásokról és a vendéglátó- és szállodaipar szakemberhiányának megoldásairól is szóltak.
 

Együtt a marketinggel 
 

– Az idei turisztikai szezont egy kétéves válságidőszak terheli, és így valójában nemcsak egy szezont kezdünk, hanem egy ágazat újraépítéséről is beszélünk. Ugyanakkor ez a válság akkor következett be, amikor – ezt megelőzően – majd egy évtizeden át dinamikus növekedést élt meg a szektor – hangsúlyozta Piskóti István, a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének igazgatója. 

 

A munkaerő problémájáról szólva az intézetigazgató a képzés és a marketing fontosságáról is beszélt. – Mi, egyetemiek nemcsak az egyetemi és főiskolai szintű képzésekben, hanem a felnőtt- és átképzésekben is tudunk segíteni. A turizmus és a marketing, amit mi egyetemi szinten művelünk, az most kéz a kézben jár – emelte ki.
 

A kilábalás ideje következik 
 

– A jövő év már erőteljesen a kilábalás éve lehet – a szállodaipar és a vendéglátás vonatkozásában –, ezt mutatják a nemzetközi felmérések is – mondta Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. – A prognózisok szerint 2024-ben az „aranyévhez”, 2019-hez is közelíthetünk – hangsúlyozta a szakember. – Ha csak a magyarországi helyzetet nézzük, a vidék „helyreállása” vélhetőleg gyorsabb lesz, a belföldi turisztikai forgalomnak köszönhetően, de egyértelműen látszik már Budapesten is az elmozdulás, hiszen a külföldi turisták száma folyamatosan nő – tette hozzá. 

 

A szakember szerint nem várható, hogy a világjárvány alatt elpályázó munkavállalók tömegesen jönnének vissza a szektorba, azonban ha már 15-20 százalékuk újra munkába állna, az már komoly segítség lenne a turizmusban, emellett pedig új munkavállalókat is meg kell szólítaniuk. 

A turizmus és a marketing most egyértelműen kéz a kézben jár 

- Piskóti István

 

– Hirdetésekre azonban már nem nagyon jelentkeznek a munkavállalók – hívta fel a figyelmet Szomolya Klára, az EastJob vezető tanácsadója. Szerinte megváltozott a munkaerő beszerzésének a módja is. – A fejvadászat az egyik hasznos módszer arra, hogy megfelelő munkatársakra találjanak a turisztikai ágazatban, másrészt a belső ajánlási rendszerek is nagyon jól működnek – összegezte a vezető tanácsadó, aki a szakemberekkel egyetértve kiemelte az oktatás fontosságát, mert így további munkavállalók helyezkedhetnének el a vendéglátásban és a szállodaiparban.
 

A belföld a népszerűbb 
 

– Ha abból indulunk ki, hogy 2020 márciusában mindenkinek be kellett zárnia, és senki nem tudta a turisztikai szereplők közül, hogy mi várható, akkor nyilván igaz, hogy most egy újrakezdésről beszélünk. Erről Holczerné Szentirmai Ágnes, a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének elnöke nyilatkozott. – Azonban ha arra gondolunk, hogy a másik oldalon a mi vendégeinket is újra magunkhoz kell csábítanunk, akkor én kicsit optimistább vagyok, mert ez a bezártság, legalábbis úgy érzékeljük, még jobban meghozta a vágyat arra, hogy kimozduljunk. A számok alapján azt látjuk, hogy olyanok is, akik korábban nem sokat utaztak, bekapcsolódnak a turizmusba. Eleinte főként a belföldi turizmusba.

 

(A borítóképen: A szállodák a szezonra készülnek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában