2022.01.22. 07:00
Indulhat az Avas szálló tervpályázata
Jelentős forrást fordított az MCC miskolci központja állagmegóvásra és a tervezés előkészítésére.
Az épület jövőjéről tárgyal az Avas szállóban Konyári György, az MCC képviselet-vezetője és dr. Kiss János miniszterelnöki biztos. Fotó: ÉM
A Mathias Corvinus Collegium egy több mint 25 éve működő tehetséggondozó intézményrendszer a Kárpát-medencében. Miskolcon – ahogyan a térség 23 nagyvárosában is – tevékenységük mellett kulturális és örökségvédelmi missziót is felvállaltak. Mint ismert, állami vagyonjuttatásnak is köszönhetően tavaly a miskolci Avas szálló az MCC gondozásába került, amely így néhány éven belül nemcsak a magyar tehetséges diákok oktatását és a tudományt szolgálhatja majd, hanem megújult közösségi tereivel a várost és polgárait is.
Misszió
– Jelenleg 23 magyar településen van tehetséggondozással foglalkozó központunk a Kárpát-medencében, folyamatosan bővülünk, hamarosan 35 településen leszünk jelen, és tízezer diák képzését fogjuk megvalósítani – ismertette Konyári György, az MCC miskolci központjának képviselet-vezetője. „Minden városban igyekeztünk olyan, a helyiek számára fontos, szimbolikus, nagy történelmi és kulturális értékkel bíró épületet megmenteni, az MCC gondozásába vonni, ami az adott város számára fontos, komoly történelmi múlttal rendelkezik, azonban a felújítására, megmentésére a korábbi, évtizedeken át folytatott próbálkozások kudarcba fulladtak” – hangsúlyozta Konyári György. „Ennek a folyamatnak az egyik állomása volt az Avas szálló megvásárlása 2021 januárjában – tette hozzá. – Amellett, hogy a Mathias Corvinus Collegium miskolci központja lesz néhány éven belül ez az épület, szeretnénk olyan közösségi tereket is létrehozni, amik mindenki számára elérhetőek lesznek.”
„Az épület sok viszontagságot élt meg. Az Avas szállót még 1998-ban adta el az akkori városvezetés, és hosszú hányattatás után a jobboldali városvezetésnek kellett visszavásárolnia az időközben ebek harmincadjára jutott épületet” – emlékeztetett a város korábbi alpolgármestere, dr. Kiss János, aki a B.-A.-Z. megyei 2-es választókörzet (Fidesz–KDNP) képviselőjelöltje is egyben. A miniszteri biztos megnyugtatónak nevezte a mostani helyzetet, amelyben a kormány nyújtott segítő kezet a lepusztult épület hasznosításához. – Olyan állami vagyonjuttatást kapott a tehetséggondozással foglalkozó intézmény, amely megteremti az alapot arra, hogy még több diák tanuljon az MCC-ben, hogy bővüljön az intézményhálózat, emellett pedig kulturális és örökségvédelmi missziót is felvállalhassanak – emlékeztetett dr. Kiss János. „A részvénypakettek éves hozamaiból teljesítik ezt a küldetésüket, az oktatás, a kultúra és a tudomány szolgálatát és az értékmentést, amelynek köszönhetően néhány éven belül az Avas szálló ikonikus épülete is régi fényében tündökölhet” – emelte ki dr. Kiss János.
Eddig is jelentős összegeket költött az MCC az Avas szálló állagmegőrzésére, illetve a tervezés előkészítésére. A felmenő rendszerű, háromféle korcsoportban zajló tehetséggondozó program keretében most is ingyenesen biztosítanak lakhatást az egyetemi hallgatóknak. – Ha elkészül az Avas szálló, akkor a diákok is az épületben lakhatnak, és az oktatási és tudományos funkciók mellett közösségi célokat is szolgál majd az épület, vagyis szakmai, közéleit és kulturális rendezvények is lesznek – foglalta össze Konyári György.
Dr. Kiss János szerint is fontos, hogy a miskolciak számára emblematikus helyek újra a helyi közösséget szolgálják. „Az a terv, hogy visszaállítsuk eredeti állapotába azt a két ikonikus termet is – a Fehér és a Vörös termet –, amelyek így tudományos előadásoknak, kulturális rendezvényeknek, konferenciáknak is helyet adhatnak majd, később pedig bálteremként is birtokba vehetik majd a városlakók.”
A tervek szerint az idén tervpályázat vagy közbeszerzési eljárás keretében kezdődhet meg az Avas szálló megújítása.
(A borítóképen: Az épület jövőjéről tárgyal az Avas szállóban Konyári György, az MCC képviselet-vezetője és dr. Kiss János miniszterelnöki biztos)