Ünnep

2021.12.31. 11:37

Csendes szilveszterre készülünk

Visszafogott szilveszterre készülnek az emberek.

Bacsó István

Fotó: Ádám János

Ha szilveszter, akkor buli. Ez a mondás sokáig megkérdőjelezhetetlen volt, aztán jött a Covid, és átrendezte az életünket, benne az ünneplésekkel és a bulikkal. Sokáig nem feledjük el a tavalyi év végét, amely teljes zárlattal, karanténnal, kijárási tilalommal és igazi veszélyérzettel köszöntött ránk. A kórházak tele beteggel, az első vakcinaszállítmányok éppen csak megérkeztek. A politikusok egymásnak ellentmondó üzenetekkel bombáztak, mi meg igyekeztünk messze elkerülni a saját rokonainkat is, nehogy megfertőzzük őket, nehogy megfertőződjünk. A vírus most is itt ólálkodik körülöttünk, mégis nagyon más szilveszterre készülhetünk, hála a közben beoltott több mint hatmillió magyarnak. Igaz, a nagy tömegrendezvényeket sorra lemondták, pedig ötszáz főig védettségi igazolás nélkül is megrendezhetők lennének, fölötte igazolvánnyal, de mi ez ahhoz képest, hogy nyitva vannak az éttermek, a szállodák – telt házakkal –, a közösségi terek, a szórakozási lehetőségek, és korlátozás nélkül hívhatunk össze rokonokat és barátokat egy jó kis házibuliba? 

 

Bódék a belvárosban 

 

Nincs szilveszter partikellékek, maskarák, konfetti és tűzijáték nélkül sem, amiket már napok óta árusítanak, szinte úton-útfélen. Már beszámoltunk a tűzijátékkal való ünneplés szabályairól, most azt néztük meg, milyen más kellékekkel fokozhatjuk a hangulatot. 

 

A boltok és Miskolc belvárosa is számos lehetőséggel várja a partikellék-vásárlókat. „A legnépszerűbb termékünk idén is a duda, a különböző kalapok és az álarcok” – tudtuk meg Tugyi Gábortól, aki egy standon kínálja portékáját. Az álarcoknál jól megfigyelhetőek az új trendek, a divat változása is. Az idei újdonság egy 2021-es sikeres filmsorozatból, a Squid ­Game-ből (Nyerd meg az életed) származó fekete maszksorozat, ezt nagyon viszik. Sokan kettesével veszik, mindenkinek ez kell – mondta az árus. A régebbi sztárok, mint a Batman, Pókember és társaik lassan kimennek a divatból. A Vasember-álarc azonban még népszerű, ahogy a szintén gyakran látható – Magyarországon a híradókban is visszaköszönő – Anonymous-maszk is, a kackiás bajusszal, amelyet egy tizenhatodik századi angol lázadóról, Guy Fawkes-ról mintáztak. És azóta szerte a világon ismertté vált mint a lázadás szimbóluma. Ennél a standnál a világítós kalapok, fejfedők és a pukkanó ördögpatron fogy még jobban. Petárda – amely tartása és értékesítése szigorúan tilos és büntetendő – nincs, de nem is érné meg. 

 

Vicces dolgok 

 

Stumpf Kevin standján a legjobban fogy a paróka és a mini kalapok, a klasszikus trombiták mellett, amiket visznek kicsik és nagyok is. Nagyon menő most a Joker-arc és az ördögszarv, ahogy egy másik filmes újdonság, a világítós Venom-maszk. Utóbbiból az utolsó darabok voltak kitéve. 

 

„Nálunk a gyerekek most nem otthon szilvesztereznek, hanem a barátaiknál. Néhány apróságot veszünk nekik, dudákat, meg valamilyen vicces parókát. Amelyek kellékek lesznek TikTok-videóhoz is. Durranós dolgokat nem veszünk, nem riogatunk sem embereket, sem állatokat” – mondta Marsalkó Puskás Szilvia Margaréta, aki két gyermekével böngészte a kínálatot. 

 

Visszafogott forgalom 

 

„A kisfiam nagyon szereti ezeket a színes, kifújható ördögnyelv sípokat, most jött rá, hogy is kell ezeket fújni. E mellé még kap egy nagyobb dudát is” – árulta el Grajz Gréta, a kis Feke Ádám édesanyja, akitől azt is megtudtuk, hogy otthon fognak szilveszterezni családi körben.

Szilveszteri vásári körsétánk tanulsága, hogy áru és kínálat van, vevő is akad, de az árusok szerint nincs tolongás. Látszik, hogy elmaradnak a nagyobb rendezvények, köztük a városi közös tűzijáték is. Nagyon sokan pedig – nyilván tartva a járvány ötödik hullámától is – inkább otthon töltik a szilvesztert, amihez pedig nincs szükségük partikellékekre. Ez a visszafogott forgalmon is meglátszik, és az árusok aggódnak, hogy nemcsak nyereségük nem lesz, de a borsos helypénzt is alig fogják kitermelni. Elmondásuk szerint ennek összege 96 ezertől 300 ezer forintig terjed, a stand nagyságától függően. Ugyanakkor sokan utolsó nap vásárolnak, ezért van még remény rá, hogy az árusoknak is jó buli lesz az idei szilveszter.

 

(A borítóképen: Mindenki talál magának megfelelő szilveszteri kelléket)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában