Pirotechnika

2021.12.31. 07:00

Ha szilveszter, akkor tűzijáték

Ma már viták tárgya a tűzijáték is, de az év utolsó napján mindenképpen szabadon használhatjuk a kijelölt árusoktól vett pirotechnikát.

BI

Fotó: Ádám János

De csakis ezen az utolsó napon, szilveszterkor, délután 18 órától másnap reggel hatig. Ez a szabály. Hogy nem csak e két időpont között halljuk a pukkanásokat? Hát igen, nem mindenki szabálykövető. 

 

Pedig a rendőrség idén is nyomatékosan figyelmeztet, hogy az engedélyezett intervallumon kívül, tettenérés esetén büntetnek. És a lakosság is bejelentést tehet a 112-es telefonszámon. A betiltott, de valahogy eltűnni nem akaró petárdázás egyértelműen tilos. Akit ezzel az ön- és közveszélyes eszközzel elkapnak, akár 150 ezer forintos bírsággal sújthatják. Remélik, hogy ez az összeg visszatartó erő lesz, nem éri meg azt a néhány rossz „poént”, hogy bedobják az utcán ünneplők, közlekedők lábai alá, várva a hatást. 

 

A szilveszterre szánt pirotechnikai eszközöket kizárólag december 28. és december 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt helyeken. Ezek a kihelyezett konténer-árusítóhelyek jellemzően most is a nagyobb üzletházak, boltláncok parkolóiban találhatók, amelyeket a rendőrség és a katasztrófavédelem folyamatosan ellenőriz.

 

Nem minden érkezett meg 

 

 

A kedd délelőtt meglátogatott árusoknál mérsékelt, de folyamatos volt az érdeklődés. Jöttek a vásárlók, akiknek négy napjuk van a kívánt tűzijátékok beszerzésére. A fiatal eladóktól úgy értesültünk, hogy nem minden pirotechnikai eszköz érkezett meg, sok szállítási fennakadás van a világkereskedelemben, de összességében van választék, és elegendő lesz a raktárkészlet is az igények kielégítésére. Lefordítva: abból lehet választani, ami van. Ezt Venczel Vilmos pirotechnikai szakértő és üzlettulajdonos is megerősítette: „Érkeztek szállítmányok, de nem mindenből, amit rendeltünk. De annyi van, ami elég lesz szilveszterre. Aki akar, az tud tűzijátékot vásárolni, de érdemes időben lépni, jöjjön most, mert 31-én valószínűleg már nem fog kapni. Még úgy sem, hogy pillanatnyilag van készletünk. Az igény is nagy.” 

Tekintettel arra, hogy tavaly gyakorlatilag elmaradtak a szilveszteri bulik a járványügyi intézkedések miatt, most meg – el ne kiabáljuk – megtarthatók, ötszáz fő alatt korlátozások nélkül, fölötte védettségi igazolvánnyal, reális a nagyobb kereslet. Mivel lesznek szilveszteri vigasságok és programok, nem valószínű, hogy megmaradnak majd a vásárolt pirotechnikai eszközök, ám ha mégis, akkor jó tudni, hogy az eladók kötelesek azokat teljes áron visszavenni! A fel nem használt vagy hibás, lejárt szavatosságú terméket legkésőbb 2022. január 5-én éjfélig a forgalmazónak vissza kell vennie.

 

Előfordult, hogy visszavitték 

 

 

„Nem jellemző, hogy a tűzijátékokat visszahoznák, de előfordul. A jogszabály szerint csak a hármas kategóriájú termékekre terjed ki a visszaváltási kötelezettség, az egyesre és a kettesre nem. Azok szabadon otthon tarthatók és egész évben felhasználhatók. Ezekből fogy a legtöbb. A hármas kategóriájú termékek megközelítőleg a teljes mennyiség öt százalékát teszik ki. És nyilván azért veszik meg ebben a néhány napban, hogy fel is használják. Ha mégis megmaradnának, január ötödike után jogszerűtlenül tartja magánál a vásárló” – mondta Venczel Vilmos, hozzátéve, hogy aki mégis le szeretné adni, az visszahozhatja a boltba, vagy akár érte is mennek. Az általuk forgalmazott eszközöket blokk nélkül is visszaveszik. A matricázásból egyértelmű, hogy ki a forgalmazó. 

 

Szilveszter éjjel átlagosan ötven tűz keletkezik a tűzijátékok miatt – tudtuk meg Mukics Dániel tűzoltó alezredestől, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjétől.

 

Gyulladásveszélyes 

 

 

„Többnyire kisebb tüzek keletkeznek, de minden évben előfordul két-három nagyobb, akár többmilliós kárt okozó tűz is. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyen landol, vagy egy szoba ablakán berepül, és ott tüzet okoz.” Mindenki felelősen használja ezeket az eszközöket, és ne feledkezzünk meg a háziállatok nyugalmáról sem – kérik a szakemberek.

 

 

(A borítóképen: Venczel Tamás – Venczel Vilmos pirotechnikai szakértő és üzlettulajdonos fia – mutatta meg a rendelkezésre álló arzenált)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában