A messze földön híres Megay-féle Bohém torta

Magyarországon elsőként Müller Antal nyitott cukrászdát a budai Várban, 1827-ben. Miskolcon a szakmát először svájci cukrászok terjesztették el, az itteniek pedig elsősorban Franciaországban képezték magukat a mesterséget illetően.

Megay cukrászda

Megay Róbert, a híres cukrász Fogarason született, majd családja Kassára került. Itt tanult, 15 évesen már segéd volt Kiregerbuch Ferenc mellett. Innen Iglóra került Naukum György mellé 1885-ben. Aztán Kassa, Szeged, Baja, Rimaszombat az állomáshelyek életében. Rimaszombaton szerelembe esett mestere lányával – Miskolczy Margittal –, és el is jegyezte őt.

1893-ban kerültek Miskolcra, rögtön meg is nyitotta első üzletét a főutcán. Nagyon gazdag étlappal rendelkeztek.

A cukrászda személyzete tíz főből állt. A tulajdonos házaspár mellett három-három segéd és tanuló, illetve egy „kávéskisasszony” és egy „elárusítólány” dolgozott. A hely Miskolc egyik legelőkelőbb berendezéssel rendelkező vendéglátóhelye volt, talán még a Roráriusét is túlszárnyalta.

1909-ben súlyos baleset történt a cukrászdában. Megay a Széchenyi utca felé néző oldal egy részét Rósenberg Sándornak adta bérbe, abból a célból, hogy üzletet nyisson benne. Az átalakítás folyamán Megay is ott sétált az épület felújítás alatt lévő területén, amikor cigarettára akart gyújtani. Az egyik gázlámpa azonban berobbant. A fél kávéházat szétvetette a robbanás. Megay Róbert is súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Ezek után elköltözött a helyről, és megvásárolta a Széchenyi és Szemere utca sarkán lévő épületet. A ház felső részében a család és a személyzet lakott, az alsóban a cukrászda működött. Annyira emlékezetes volt a hely a miskolciaknak, hogy az emlékezetükben nagyon sokáig így maradt meg: Me­gay-sarok. Van, aki ma is így hívja. Egészen a Villanyrendőr felépültéig csak így nevezték.

Megay Róbert országos hírűvé emelte cukrászdája színvonalát. Az 1900-as brüsszeli szakmai kiállításon díjat is kapott. A Bohém torta volt az, amellyel minden vendég kegyét el tudta nyerni.

Sőt, a legnagyobb megtiszteltetés 1910-ben érte a Megay cukrászdát. József főherceg egy hadgyakorlaton volt Szikszón, minekutána díszebéd várta a Korona szállóban. Az ebéd után egy Megay-féle süteményt kapott desszertnek – természetesen a Bohém tortát –, amely igencsak elnyerte tetszését a nagy hírű vendégnek, ezért egy névjegykártyát hagyott Megay Róbert részére.

Megay Róbert rendszeres udvari szállító lett az eset után, vagyis megelégedéssel vették a küldeményt a császári udvarban.

A háború alatt és után is működött a cég, azonban – némileg váratlanul, de Dobrossy István szerint a robbanás során elszenvedett súlyos sérüléseivel is összefüggésben – Me­gay Róbert 1922-ben elhunyt. Sírja a Mindszenti temetőben volt, egészen addig, ameddig a 3. főút Miskolcon átvezető szakaszát megépítették, ezért a temetőt „kettészelték”, így sajnos nem maradt fönn az utókor számára, lerombolásra került. A cukrászdát egy rövid ideig üzemeltette özvegye, aztán visszaadta az iparengedélyét.

1926-ban azonban újra iparengedélyt kért, de ezt a cukrászdát már egyik fia, Gusztáv üzemeltette a források szerint, bár az egyik cikkben 1927-ből én még ifj. Megay Róbert nevével találkoztam. Nem a Megay-sarkon volt már ez a cukrászda, hanem a Király híd mellett. Nem sokáig működött, a harmincas évek közepén végleg bezárt a Megay család cukrászata Miskolcon. A legendás Megay-épületet elbontották 1955-ben, de a Megay-sarok elnevezés ennek ellenére még sokáig élt a miskolciak emlékezetében.

Piva

Érdekes történet Carlo Piváé. 1929-ben érkezett Miskolcra Carlo, előtte a családja Olaszországban, Milánó környékén élt. Ő azonban Bécsben volt tanuló az apja cukrászdájában, majd Kassára költöztek. Városunkban pedig a mai ITC-székház helyén/környékén nyitott először cukrászdát, pont előtte volt egy villamos-megállóhely. Már Miskolcon nősült, egy tót menyecske rabolta el a szívét. Külön cukrásza volt, először ő maga nem rendelkezett képesítéssel – csak a fagylaltokhoz értett –, azt egy magyar cukrász mellett tanulta ki.

A háború alatt az üzlete megsérült, 1945-ben már a Széchenyi utcán nyitott üzletében találjuk. 1946-ban vette meg a későbbi Napsugár cukrászda helyén lévő ház földszinti részét, ahol sikeresen működtette cukrászdáját egészen 1955-ig. Ekkor adócsalás gyanújával letartóztatták. Elítélték, 1959-ben szabadult, ezután visszatért a család Milánóba. Az üzletet 1955-ben átadták a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatnak, amely átalakította, összenyitotta a szomszédos ingatlan földszinti részével. 1957-ben nyílt meg a 76. számú cukrászüzem. 1990-től a Bigatton csoporthoz tartozott a Napsugár néven elhíresült egység. A kilencvenes évek közepén zárt be, azóta a helyén különböző boltok üzemelnek.

Trillhaas cukrászda (Polacsekné, Doró, Rácz, Dominó eszpresszó, Rácz kávéház)

A Trillhaas cukrászda 1900-ban – egyes források szerint 1899-ben vagy éppen a Schweitzer-­féle cukrászda utódaként – nyitotta meg kapuit városunkban. Trillhaas Gyula (1870–1919) Oroszországban tanult, valószínűleg itt sajátította el a mesterséget is. Sok információ nem áll róla rendelkezésünkre. 1919-ben kivégezték, hogy kik és milyen körülmények között, arról nem szól a híradás. Halála után nővére, Ilona vette át az üzletet, melyet 1932-ig üzemeltetett.

Ekkor került Miskolcra Doró Ernő (1906–1960), aki Trillhaas nővérétől vette meg az üzletet. Doró Debrecenben született, de az országban sok helyen dolgozott a szakma elsajátítása után. Teljesen átépítették a belső teret a cukrászdában, bokszokat alakítottak ki benne. Kortársai is nagyra becsülték szakmai tudását, különösen a szaloncukrot, a csokoládét és a különböző desszertféleségeket készítette ügyesen. 1945-ben el kellett hagynia Miskolcot politikai nézetei miatt, később Pesten ment nyugdíjba.

1945-ben került az üzlet Rácz Kálmánhoz (1896–1974). Az 1951-es államosításáig volt tulajdonos. Rácz Miskolcon született, és a szakmát még Trillhaas Gyulától tanulta. 1919 után külföldre ment, Olaszországban, Franciaországban dolgozott. 1936-ban Párizsban nyitott üzletet, melyet 1937-ig működtetett. A második világháború alatt jött vissza Budapestre.

1951-ben a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat tulajdona lett az üzlet, 38. és 39. számú cukrászda és cukrászüzem néven szerepelt, helyileg a Tanácsház téren. Az államosítás után Rácz Kálmán a vállalat alkalmazottjaként dolgozott tovább.

A hatvanas években a Trillhaas-féle berendezés a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonába került. 1963-ban a cukrászüzem megszűnt, átalakították, majd Dominó eszpresszó néven működött több mint húsz évig. Az épületben a rendszerváltás után a Rácz kávéház 1987-ben nyílt meg, de nemsokára, a kilencvenes évek közepén bezárták, azóta különböző cégek működtek a helyén.

(Folytatjuk...)

Források

Wikipédia – Cukrász szócikk – Kugler Henrik szócikk – Gerbaud Emil szócikk

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30–31/1. – Dobrossy István: A cukrászdák története, cukrászok és más ,,édes”-mesterségek Miskolcon

Magyar Hírlap – 1899. november 24.

Rózsa Miklós: Svájci cukrászok Miskolcon

boon.hu – Rori, Rácz, Capri: eltűnt miskolci cukrászdák, kávézók

Amerikai Magyar Népszava – 150 éves, de már a múzeumban a híres Rorarius-cukrászda

Reggeli Hírlap – 1927. szeptember 18. – Megfogyott és megváltozott a miskolci cukrászdák közönsége

Magyar Hírlap – 1971. január 4. – Kis történelem egy étlapról

Barna György – Dobrossy István: Miskolc belvárosa – Házak, emberek, történetek

Reggeli Hírlap – 1934. február 25. – Henszelmann Aladár: Miskolci Biedermeier

Magyar Nemzet – 1978. július 18. – Benedek Miklós: Rekviem egy műemlékcukrászdáért

Dr. Veres László: A Trillhaas cukrászdától a Rácz kávéházig

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/czukorsutemenyes-bolt-5894366/