Nem fog rajta az idő

A Göncruszkán élő Lovász János márciusban ünnepelte 95. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte őt családja és a település önkormányzata. János bácsit telefonon kerestük, hiszen a járvány miatt nem akartunk személyesen ellátogatni hozzá, de a hallása már nem a régi, így nem tudtunk vele beszélgetni. Az Encsen élő unokaöccse, Kopcsó Béla azonban szívesen mesélt nagybátyja életútjáról, ami, mint kiderült, nem mindennapi.

Megtudtuk, János bácsi 1926. március 7-én született paraszti családba. Tizenéves kamasz volt, amikor behívták leventének. Harcolt a II. világháborúban, majd a Dunántúlon orosz fogságba esett. Kivitték Ukrajnába, ahonnan 3 év és 8 hónap múlva szabadult.

– János bátyám korábban soha nem beszélt ezekről az időkről, de úgy tíz évvel ezelőtt előtörtek belőle az emlékek. Azt mesélte, hogy egy darabig mezőgazdasági munkát végeztek, de amikor folyamatosan tértek haza a frontról a szovjet katonák, ők vették át „felszíni” munkákat. A hadifoglyokat pedig a bányába vezényelték, ahol ezerszer rosszabb körülmények között kellett dolgozniuk, mint a földeken. Volt, ahol 80-100 centiméteres vájatokban görnyedtek a bejárattól öt-hat kilométerre, csákánnyal fejtették a szenet, ha pedig robbantás volt, nekik kellett kézzel feldarabolniuk a nagyobb széntömböket, majd fellapátolniuk a futószalagra – idézte föl nagybátyja rabságban töltött éveit Kopcsó Béla.

Kert és állatok

Megtudtuk azt is, hogy János bácsi lefogyva, legyengülve tért haza falujába, majd amikor megerősödött, a családdal gazdálkodott. A ‘60-as években, miután megalakultak a tsz-ek, ott kapott munkát, onnan is ment nyugdíjba. Mindig tevékenyen élt, szerette a kertjét művelni. Ma is van zöldséges ágyása és virágai. Az állatokat nagyon szereti, még mindig tart tyúkokat, vannak galambjai és macskája. Régebben nyulakat is nevelt, öreg, hűséges kutyája pedig nemrég pusztult el. A galambokhoz azért ragaszkodik, mert szereti nézni, ahogy röpülnek. Úgy, mint gyermekkorában. János bácsi, amikor még fiatalabb volt, megfőzött magának, most azonban már az idősek otthonából kapja mindennap az ebédet. A település gondozónője is gyakran látogatja, és amiben tud, segít neki.

Azonban János bácsi nem ül otthon mindig. Ha Göncön piaci nap van, akkor beül kis elektromos kocsijába, hogy a közeli városban találkozhasson egykori katonatársával, aki Telkibányán lakik. Olyankor jól elbeszélgetnek a régi időkről, az embert próbáló évekről. Néha a templomba is elmegy, csak az a baj, hogy Göncruszkának nincs állandó katolikus papja.

János bácsi másik unokaöccsének a fia Göncön lakik, ők is látogatják, és amiben csak tudnak, segítenek neki.

(A borítóképen: Lovász János)