Segítünk

2020.08.16. 07:00

Segítsük idén is a beteg gyerekek tanévkezdését!

A kórházi kezelés alatt álló gyerekek számára szeretnénk megkönnyíteni a tanulást.

Hegyi Erika

Fotós: Ladóczki Balázs

A szeptemberi iskolakezdés még nehezebb azokban a családokban, ahol beteg a gyermek, és a tanévet a kórházban kell kezdenie. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában általános iskola működik, mely a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola kórházi tagozata. Az Észak-Magyarország négy évvel ezelőtt elhatározta, hogy iskolakezdési „Segítünk!”-akciót indít. Ezt az idén szeretnénk folytatni és hagyománnyá tenni. A kórházi tagiskola számára szeretnénk az idén is tanszereket, valamint kézműves-foglalkozásokhoz szükséges anyagokat, eszközöket gyűjteni, melyekre nagy szükségük lenne a hosszú kórházi kezelés alatt álló gyerekeknek.

Kis hősök

Simon Éva, a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese, a kórházi tagozat vezetője elmondta, a kórházban tanuló tanítványaik valóságos kis hősök, hiszen nekik elsősorban súlyos betegségükkel kell megküzdeniük, és csak azután jöhet minden más. Délelőtt gyógykezeléseken vesznek részt, délután pedig, amennyiben egészségi állapotuk engedi, tanítási órákon ülnek, és szinte egyénileg foglalkoznak velük a pedagógusok, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson. Jelenleg 12 állandó tanulójuk van, de még legalább 50 gyermek vesz részt az iskolai órákon, amikor rehabilitációjukat végzik.

Simon Éva hangsúlyozta: sok olyan gyermeket nevelnek, akiknek a szülei nehéz körülmények között élnek, több gyermekről is gondoskodniuk kell. Nemegyszer fordult már elő, hogy az iskola pedagógusai vásároltak meg nekik valamilyen szükséges eszközt vagy tanszert.

– Az elmúlt években nagy örömöt szereztek az Észak olvasói tanulóinknak a sok-sok adománnyal. A gyerekek csillogó szemekkel vették át, és kíváncsian bontogatták a gondosan elkészített csomagokat. Nagy segítség volt ez számukra, hisz így egész tanévre biztosítani tudtuk a szükséges tanszereket – mondta Simon Éva.

Kérjük kedves olvasóinkat, segítsék a beteg gyerekek iskolakezdését! Adományaikat augusztus 31-éig várjuk szerkesztőségünkbe: Miskolc, Zsolcai kapu 3.

(A borítóképen: Sok tanszerre van szükség / illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában