Szépkorúak Ház

2020.07.26. 18:00

Őszinteség és bizalom jellemzi a házat

Fegyelmezetten viselték a nehéz időszakot az idősek, mert megértették, minden értük van.

Nagy-Hankó Krisztina

balról: Kenéz Éva és Kompolti Istvánné

Fotó: Bujdos Tibor

Az ajtóban figyelmeztet a portás, hogy kezet és lábat fertőtleníteni kell, szájmaszk nélkül pedig be sem lehet lépni az épületbe, majd lázat mér. A szigor csak a biztonságot szolgálja. Az előtérben kellemes hangulat fogadja a látogatót, kényelmes kanapé, fotelek, a falon igényes dekoráció és festmények. A vendéget pedig a házban dolgozók kedvessége marasztalja. A négyemeletes Szépkorúak Házában 65 szobában 100 idős ember tölti mindennapjait aktívan, hiszen számos program kínál lehetőséget a test és a lélek karbantartására. A legidősebb férfi lakó 98 éves múlt, a legidősebb nő pedig 98 éves lesz. Egyetlen vírusos megbetegedést sem regisztráltak a Covid–19-járvány ideje alatt, és azóta sem – mondta az intézmény vezetője, Hanák Pálné. Most már szabad látogatókat fogadni a lakóknak, hiszen az volt a legnehezebb az elmúlt hónapokban, hogy nem találkozhattak a szeretteikkel az idősek.

Covid–19

A járvány miatti három hónapos bezártságot próbálták elviselhetővé tenni a lakóknak. Olyan mozgásos foglalkozásokat szerveztek nekik, amelyekkel elhagyhatták a szobájukat rövid időre, kimehettek az adott szint folyosójára vagy az udvarra. Étkezni azonban vissza kellett térniük a szobájukba, mert nem használhatták a közös társalgót és ebédlőt sem. Naponta kaptak tájékoztatást a vírus terjedéséről, aktuális állapotáról, semmit nem titkoltak el előlük – hangsúlyozta a vezető.

Hozzátartozóikkal ugyan nem találkozhattak, de telefonon tartották velük a kapcsolatot, és csomagot is küldhettek az időseknek. Az intézményben minden szükséges védőeszközt időben beszereztek, alkalmaztak, és nem is fogytak ki belőle. Három betegszobájuk van, amelyet a Covid–19 miatt különítettek el. Ha jönne esetleg a járvány második hulláma, akkor nem éri őket felkészületlenül – emelte ki Hanák Pálné.

Azt is hozzátette: az ÁNTSZ ellenőrzése is mindent rendben talált. Az idősek végig együttműködőek voltak. Amikor tavasszal negyven katona jött fertőtleníteni az épületet, azt is inkább élményként élték meg, nem nehézségként. Amióta feloldották a látogatási tilalmat, azóta a rokonok el is vihetik az ellátottakat 48 óra hosszára. Illetve új beköltözőket is lehet felvenni az idősek otthonába.

Hétköznapok idején

A felvenni kívánt ellátott állapotáról előzően tájékozódnak. Pszichiátriai betegeket, szenvedélybetegeket és demenciában szenvedőket nem tudnak fogadni. Minden szobához vizesblokk tartozik, az egész intézmény akadálymentesítve van. Nyolc éve saját főzőkonyhájuk is van már. Az idős emberek pontos napirendje mellett a legfontosabb a megfelelő étkezés biztosítása. Figyelembe veszik az életkorukat, betegségeiket a menüsor kialakításánál. Ünnepek alkalmával a népi ételeket, hagyományokat követve főznek. A foglalkozásokat úgy tervezik, hogy az idősek állapotuk és érdeklődési körük szerint részt vehessenek valamilyen rendezvényen. A munkatársak igyekeznek sokféle, kulturális, kézműves- és más tevékenységgel vagy akár külső előadóval is színesíteni a palettát, a legnagyobb sikerük a kézműves-foglalkozásoknak van. A jeles napokon vetélkedőket is szerveznek, valamint énekkar is működik az intézményben. Az ünnepi szokásokat őrzik, ilyen például a húsvéti locsolkodás vagy a farsang. Minden hónapban köszöntik a szülinaposokat és névnaposokat zenével, süteménnyel. Levegőzni az udvaron és a virágokkal teli teraszon is lehet. Gyümölcsfák és bokrok telepítésébe is belekezdtek, illetve van egy pici zöldségeskert, amelyet gondozhatnak az idősek. De nem mindenki kertészkedik, hiszen valaki olvasni szeret. Nagyon jó a kapcsolatuk a hozzátartozókkal, minden fontos történést megbeszélnek, ami érintheti az idős lelki állapotát – sorolta az intézményvezető. Misét és istentiszteletet is szoktak tartani az intézményben. A lakók közül sokan nehezen közlekednek, ezért a kirándulások jobbára csak Miskolctapolcára korlátozódnak.

Irodalmi előadások

Hat és fél éve él a Szépkorúak Házában Kenéz Éva, akinek saját döntése volt, hogy beköltözik, és élete további részét már itt szeretné tölteni. Az együttélésnek vannak nehézségei, az idősek már nehezen szokják meg a változást és egymást – mondta, de számára nem volt nehéz. Magyartanárként dolgozott, ezért időnként szívesen vállalja, hogy előadást tart írók, költők életének érdekességeiről. Az énekkarnak is tagja. Az intézményben megkap mindent, amire szüksége van – fejtette ki. Egyébként aktív életet él, sportol, kijár az otthonból, nyaralni is szokott és rokonokat is látogat.

(A borítóképen: Kenéz Éva előadást tart a Szépkorúak Házában)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában