Bulvár-celeb

2024.05.26. 17:50

Aggasztó felfedezés: rákot okozhat a cukorbetegség

Magyar kutatók találtak összefüggést a diabétesz és a halálos betegség között.

MW

Aki cukorbeteg, jobban kell figyeljen az egészségére

Forrás: Shutterstock

Fotó: Proxima Studio

A PTE Klinikai Központ belgyógyászati klinikája vezetésével lezajlott, az egész országra kiterjedő vizsgálat áttörést jelent a betegségek kialakulásának összefüggésében – írja Pécsi Tudományegyetem közleményére hivatkozva az MTI.

A kutatás keretében 50 ezer 2-es típusú cukorbeteg adatait vetették össze 7 millió nem cukorbetegével. Azt találták, hogy 

több mint négyszeres volt a cukorbetegekben a daganat kockázata a nem cukorbetegekkel összevetve. 

A munkacsoport vezetőjét, Wittmann Istvánt idézve kiemelték, a vizsgálat szerint a cukorbetegek közül a fiatalabb korosztályban nagyobb volt a kockázatkülönbség, mint az idősekében: 

a legnagyobb kockázatkülönbség a hasnyálmirigy-, a máj- és a veserák – 17-, 9-, illetve 7-szeres – esetében volt megfigyelhető. Azt is jelezték, hogy az egyes daganatok előfordulása csökkent az elmúlt években a nem cukorbetegek körében, de a cukorbetegeknél nem változott az arány.

A kutatás szerint a 2-es típusú cukorbetegség felfedezése utáni fél éven belül javasolt a daganatok szűrésének elvégzése, a fiatalabb cukorbetegek esetében pedig elsősorban a hasnyálmirigy-, a máj- és a veserák szűrése kiemelten fontos, az időben felfedezett elváltozás ugyanis nagyobb eséllyel gyógyítható sikeresen – emelték ki a közleményben.

Világszerte egyre több a cukorbeteg

A cukorbetegség ma már népbetegségnek számít. Nagyon sok az érintett világszerte. A világon 442 millió cukorbeteg él, ez az elképesztően magas szám amiatt is van, hogy az utóbbi évtizedekben egyre többen betegedtek meg diabétesszel. 1980-ban még csak 108 millió cukorbeteget regisztráltak. A cukorbetegség számos súlyos szövődménnyel is járhat, mint például vakság, stroke, alsóvégtag-amputáció. Minden évben 1,5 millióan halnak meg a cukorbetegség és szövődményei következtében. A betegség felismerése és helyes kezelése elsődleges fontosságú a betegség kimenetelének szempontjából.

A súlyos szövődmények kialakulása ellen szerencsére sokat tehetünk; a gyógyszerek szedésén kívül tulajdonképpen az egészséges életmód alapjait érdemes erősíteni, úgymint az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a stresszkezelés.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!