táborozás

2020.06.07. 11:30

Táborban, otthon – nyáron

Megteltek a kedvelt napközis táborok, a szerencséseknek még akadhat hely.

Nagy-Hankó Krisztina

Jövő héten véget ér a digitális oktatás, vagyis a tanév. A kisebb gyermekek felügyeletét továbbra is meg kell oldania a szülőnek, ha már kevés a szabadsága, vagy netán nincs is, akkor jönnek a nyári táborok, napközik vagy a nagyszülők.

Felváltva vettek ki szabadságot a párjával, mert a nagyszülők is dolgoznak, illetve távol élnek tőlük – mondta Szabó László. Így oldották meg az óvodás gyermekük felügyeletét az elmúlt hónapokban.

Az édesapa otthoni munkavégzéssel is próbálkozott, de náluk ez kivitelezhetetlen volt. Amikor már fogytán volt a szabadság, akkor kénytelenek voltak az óvodai ügyelet adta lehetőséget kihasználni. Úgy gazdálkodtak, hogy azért maradjon még pár nap a nyárra is. Abban a két hétben terveznek közös családi programot, nyaralást, amikor be lesz zárva az óvoda.

Sok helyen nincs már hely

Ugyan nem számítottak erre, de a legtöbb táborban már beteltek a helyek Miskolcon.

A leggyorsabban azok keltek el, amelyek az olcsóbb kategóriába tartoznak – mondta Márkus Katalin, akinek 14 éves fia végül egy olyan tábort választott, ahol aktívan, sportosan töltheti a napot. Az édesanya arra panaszkodott, hogy szerinte nagyon felmentek az árak tavalyhoz képest.

Egy egyhetes tóparti napközis horgásztábor napi háromszori étkezéssel közel ötvenezer forintba kerül, úgy, hogy a felszerelést a szülőnek kell biztosítania. Állítása szerint ennyiből már a Balaton mellett is lehetne a gyerek öt napig. Úgy látja, hogy itt a megyében drágábbak a napközis táborok, mint Pest megyében vagy a Dunántúlon, de semmiképpen nem olcsóbbak.

Katalin hozzátette, hogy a legtöbb szülő – mint ahogyan ők is – szeretne mindent megadni a gyerekének, szóval ha táborba szeretne menni, akkor előteremtik rá a pénzt. Az édesanya kisebbik gyermeke a héten tért vissza az óvodai ellátásba. Úgy tervezik, hogy a nyarat a nagyszülők segítségével és szabadsággal megoldják, ahogyan eddig is. A kisfiúnak nem kell egész nyáron óvodába járnia, de biztosan több időt tölt majd ott, mint ahogyan korábban tervezték, hiszen most két és fél hónapig otthon volt. Közös családi nyaralást is terveznek valahol belföldön; egyik kedvenc időtöltésük a horgászat, úgyhogy az szerepelni fog a programban.

Otthon voltak, és maradnak

Gorgyánné Pozsga Erika még otthon van legkisebb gyermekével gyesen. Örül, hogy véget ér a tanév, mert másodikos kisfiával sokat kellett foglalkoznia, hogy a tanulás zökkenőmentes legyen. A nagylány, aki ötödikes, már nem igényelte édesanyja jelenlétét, az iskolai feladatokat önállóan elvégezte. A nyár csak annyi változást hoz számukra, hogy már nem kell tanulni, több idő marad a legkisebb testvérre.

A gyerekek nem igazán kedvelik a táborokat, szívesebben töltik a nyarat családi körben – mondta az édesanya. Ugyan még nincs meg az időpont, de pár napot biztosan eltöltenek majd a Tiszánál vagy a Balatonon.

(A borítóképen: Kisebb kikapcsolódásra mindenhol marad majd idő)

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában