tanuló vezetők

2020.05.06. 19:00

Vidéken már lehet jogsit szerezni

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével elindulhatnak a közlekedési vizsgák és utánképzések.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Éppen a múlt héten írtunk róla, hogy leállt a vizsgáztatás és az oktatás is megyénkben, így az elmúlt majd két hónapban senki sem tudott jogosítványt szerezni. A minisztérium tájékoztatása szerint azonban újraindulhat a vezetői engedély szerzéséhez szükséges oktatás és vizsgáztatás is. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg.

A minisztérium a járványügyi veszélyhelyzeti intézkedésekhez igazodva március 19-i hatállyal függesztette fel a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. vizsgáztatási és utánképzési tevékenységét. Az elmúlt bő másfél hónapban a vizsgaközpont csak a tárca külön engedélyével, néhány esetben szervezhetett vizsgákat és vizsgálatokat, például leendő mentőgépkocsi-vezetők számára.

A korlátozó intézkedések a védekezés új szakaszában szigorú menetrend szerint, fokozatosan enyhíthetőek. A kijárási korlátozás részleges megszüntetésével összhangban a minisztérium Budapest és Pest megye kivételével visszavonta a felfüggesztésről szóló döntését. A vidéki vizsgaidőpontokat tehát újra lehet igényelni, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg. A vizsgaturizmus megelőzése érdekében az egyes helyszíneken kizárólag azok tehetnek vizsgát, akik életvitelszerűen is az adott településen, megyében élnek, a budapesti és Pest megyei lakosok ebből a célból sem utazhatnak az ország másik részébe.

Rugalmasan kezelik a lemondást

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A Vizsgaközpont csak azokat a vizsgákat és utánképzéseket szervezi meg, amelyek helyszínén járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése. A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot.”

A vizsgaközpont az óvintézkedések részeként korlátozni fogja a résztvevők számát is, ami a várakozási idő növekedéséhez vezethet. A társaság vidéki ügyfélszolgálati irodáiban a járványügyi előírások betartásával ismét lehetőség nyílik a személyes ügyintézésre. A budapesti és Pest megyei irodák továbbra is postai és elektronikus úton fogadják a megkereséseket.

Kapcsolódó cikkeink:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában