2020.05.25. 17:00
Történelmi városrész, turisztikai célpont
Megkezdődött az előkészítés: megújítanák a sárospataki várnegyedet.
Fotó: Bódisz Attila
Az évtizedek óta felújításra váró várnegyed történelmi városhoz illő kialakításának előkészítésébe kezdett a sárospataki önkormányzat.
A folyamat elején egy társadalmi egyeztető fórumot tartottak. Ezen Erdős Tamás projektvezető arról nyilatkozott, hogy egy sikeres pályázat keretében kezdtek hozzá a tervezéshez.
Hozzátette: eddig nem álltak rendelkezésre olyan megalapozott tervek, amelyekre támaszkodva forrást kereshettek volna a nagyszabású beruházáshoz. Ennek a koncepciónak az elkészítésére nyújtott most lehetőséget egy pályázat. A menetrendet ismertetve elmondta: a következő időszakban a tervező összegyűjti azokat a terveket, amelyek az előzetes koncepcióterv kidolgozásához megszületnek. Ezek elsősorban a környéken érintett ingatlantulajdonosok, civil szervezetek, közintézmények, valamint az önkormányzat ötletei.
Harminc éve kapcsolatban
– A várnegyed Sárospatak egyik legkiemeltebb turisztikai célpontja, ezért is nagyon fontos a megfelelő tervezés, amely alapján később a kivitelezést is le lehet folytatni – közölte Aros János polgármester.
Reményei szerint a végleges eredmény olyan lesz majd, amellyel mindenki elégedett. A tervezést a Hadas Építész Kft.-re bízták, amelyet egy Sárospatakot már jól ismerő tervező, Rudolf Mihály képviselte a fórumon. A neves tervező közel 30 éve kapcsolatban áll Sárospatakkal, az ő elképzelései alapján készült el például a bazilika, valamint a református templom felújítása is.
(A borítóképen: A bazilika is a várnegyedben található)