Béremelés

2020.03.02. 10:00

Nagyobb lesz a pedagógusi bér, de nem tudni, hogy mennyivel

Júliustól nő a pedagógusok fizetése, de nem egységesen. Mit szólnak az érintettek?

Hegyi Erika

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, jelentette be a napokban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék lesz, amelyre minden pedagógus-munkakörben dolgozó jogosult.

A szakképzéssel foglalkozó iskolák dolgozói még jelentősebb béremelésben részesülhetnek, átlagosan 30 százalékkal nőhet a bérük. Ezt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be még korábban, hozzátéve: a törvény azt is garantálja, hogy senki nem járhat rosszabbul, az érintett tanárok megtarthatják a pedagógusi pályával együtt járó kedvezményeiket, a jubileumi jutalmat és a szabadságokat.

Nem annyi az annyi

Megyénkbeli pedagógusokat kérdeztünk, mennyire elégedettek a bejelentésekkel.

Az egyik miskolci gimnázium tanára úgy fogalmazott, bár a közvélemény azt hallja folyamatosan, hogy a pedagógusok bérét emelik, de tulajdonképpen a jövedelmük az emeléssel együtt az értelmiségi átlagbér 60 százalékát fogja csak elérni. Probléma az is, hogy a 2013-as béremelés 4. részét tulajdonképpen nem adta meg a kormány, azt bérpótlékként fizetik ki.

– Az alapbér 10 százaléka viszont gyalázatosan kevés. A tanítványaim közül a 10. osztályban még sokan akarnak tanárok lenni, de aztán sorra mondanak le róla. Közlik, hogy nem is gondolták, hogy a pedagógusok kezdő bére annyira méltánytalan, hogy egy szakmunkás bérszínvonalát sem éri el. Emiatt aztán továbbra sem lesz vonzó a pálya – vélekedett a tanár.

Hozzátette: az érdekvédők évek óta harcolnak azért, hogy a pedagógusok bérét a mindenkori minimálbérhez viszonyítva számítsák. Ez azonban még mindig nem történt meg. A reális 30 százalékos béremelés lenne, amit a szakképzésben dolgozóknak ígértek meg. Ez pedig arra jó, hogy feszültséget teremtsen a különböző oktatási intézményekben tanító pedagógusok között – hívta fel a figyelmet a tanár.

Megtudtuk tőle azt is, hogy ma egy pályakezdő gimnáziumi tanár a garantált bérminimumot kapja, azaz bruttó 210 600 forintot. A nyugdíj előtt álló mestertanár pedig bruttó 497 000 forintot. Gyakorlatilag ez a legmagasabb összeg, amit el lehet érni.

Csak pótlék

Molnár Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezetének Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke a szakképzésben dolgozik. Lapunknak jelezte: hogy a novemberben megjelent törvény és végrehajtási rendelet nem fogalmaz egyértelműen. Egy biztos, a szakképzésben dolgozók bére nem lehet kevesebb júliustól, mint amennyi 2019. március 1. és 2020. május 31. között volt.

– A nem szakképzésben dolgozók 10 százalékos ágazati pótléka pedig azért aggályos, mert az nem alapbéremelés, hanem csak pótlék, tehát bármikor visszavonható. Természetesen örülnek a kollégák minden emelésnek, de a nemzetgazdasági diplomás alapbért még így sem érte el a jövedelmünk. Több lépcsőben újabb és újabb béremelést kellene végrehajtani, hogy 2022-re elérjük a diplomás átlagbért. Rendkívül fontos lenne az is, hogy folyamatosan karbantartsák az oktatást segítő munkatársak bérét is. A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével kapnak csak csekély összegeket – sorolta az érdekvédő.

Jelezte: az szakképzésben az iskolák igazgatói állapítják majd meg a kollégák bérét a szakképzési centrumok főigazgatóinak és kancellárjainak egyetértésével, ami újabb feszültséghez vezethet. Az ígéret az, hogy egységes szempontrendszert kell majd használniuk az igazgatóknak értékeléskor (Hay-rendszer), amit az iparban fejlesztettek ki. De azt nem tudni, hogy ez az oktatásban beválik-e, vagy sem.

Nem egyeztettek

Molnár Zoltán hangsúlyozta: Kásler Miklós miniszter bejelentésével kapcsolatban az is problémás, hogy épp egy éve írt alá stratégiai megállapodást a PSZ az Emmivel, aminek értelmében a minisztérium minden fontos döntésbe bevonja a szakszervezetet. Ennek ellenére egy év alatt ez már a harmadik olyan fontos kérdés, amiben egyáltalán nem kérték az érdekvédők véleményét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában