Felülről kapott inspirációk

Múlt héten rendezték Európa városaiban az Ars Sacra Fesztivált és a Nyitott Templomok Éjszakáját. A fesztivál különlegessége, hogy a szakralitást a művészetek nyelvével jeleníti meg és mutatja be. A rendezvénysorozatba több megyei helyszín és alkotó is bekapcsolódott. Köztük Sóvári Melinda, aki tizenhat év után költözött vissza Budapestről a szülővárosába, Miskolcra, hogy jobban megismerje a helybéli művészeket, és a szüleit segítse.

– Gyermekkorom óta foglalkozom képzőművészettel, ez annyira meghatározója az életemnek, hogy szinte kizárólagos. A középiskolát Miskolcon, a Gábor Áron Művészeti Szakközépiskolában végeztem el grafika szakon – osztotta meg Sóvári Melinda. – Utána egy stylistiskolába jártam Budapesten. Huszonhat évesen pedig elsőre vettek föl a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Eredetileg az iparművészetire készültem, mert sokáig a ruhatervezés érdekelt. Kezdetben illusztrációval, koponyaábrázolásokkal próbálkoztam, majd a festés, hímzés felé orientálódtam. Ebben találtam rá arra a kifejezési nyelvre, amivel azóta is foglalkozom. Az évek során aztán egyre bátrabban ötvöztem a festészeti és textilművészeti technikákat, például alapanyagként gyufaszálakat is használok.

Szerzetesek között

A fiatal művész hálás azokért a helyszínekért, ahol eddig kiállíthatott, de Miskolcon is szívesen megmutatná magát.

– Nagyon erős bennem az elhivatottság a képzőművészet iránt és fontos visszajelzés számomra, hogy a legtöbb kiállításom úgy született, hogy meghívtak. Az Ars Sacra Fesztivál keretében két helyszínen is megjelenhettem. A tatai piarista kápolnában a „Mezők liliomai” című tárlatomat, Budapesten pedig a Jézus Szíve Társaság kollégiumában „Kenyér és borszínben elrejtezett…” címűt tekinthették meg. Ez utóbbi azért volt különleges számomra, mert a Szolgáló Krisztus Összművészeti Szerzetesműhely (SZÖSZ) kezdeményezésére született, akik mint laikus világit kértek fel. Ezt a kiállítást jövőre az Eucharisztikus Világkongresszus keretében Pécsre is szeretnék elvinni.

Alkotóként tért meg

Imádságban készített képeivel üzenetet közvetít közönségének.

– Úgy szoktam mondani, hogy egyházi művészettel foglalkozom, mert az alkotásaim a hitemből és a római katolikus vallásomból táplálkoznak, ugyanakkor kortárs művészeti nyelven fogalmazom meg őket. Érdekesség, hogy az indulásnál még egyáltalán nem gyakoroltam a vallásomat, de a képeim készítése is hozzásegített, hogy visszataláljak az imádsághoz és Istenhez. Témáimban arra törekszem, hogy a Teremtő emberi eszközökkel ábrázolhatatlan arcát, szeretetét és a számunkra érthetetlen és láthatatlan mennyek országát mégis megpróbáljam láthatóvá, érzékelhetővé tenni. Sokáig kiemelt jelentőségű volt a művészetemben az emberi test és a szentség közös megjelenítése. Sokszor saját magam vagyok a modell, de más-más szerepben jelenítem meg ezeket a figurákat. Tulajdonképpen házi oltárokat készítek.