Borsod-Abaúj-Zemplén

2019.08.24. 10:00

Lasszóval fogják a pedagógusokat

Nem kevesebb mint 126 pedagógust keresnek még mindig a megyénkbeli iskolák, óvodák.

Hegyi Erika

Hamarosan kezdődik az iskola, de sok tanári állás még betöltetlen a megyében

Forrás: Illusztráció

A tanév előtt egy héttel még nem minden iskola és óvoda találta meg a pedagógusait. Legalábbis ez derül ki a közszféra állásportálját böngészve. Az iskolák 64 tanárt, 16 tanítót várnak még, az óvodák pedig 43 óvodapedagógust. De szükség lenne gyógypedagógusokra és fejlesztőpedagógusokra is. A legnagyobb bajban azok az intézmények vannak, ahol szinte csak hátrányos helyzetű gyermekeket nevelnek. Az egyik megyénkbeli város peremén működő iskola igazgatója elkeseredve nyilatkozott lapunknak. Kérte, nevét ne írjuk meg, mert bár problémájuk nem egyedi, de kényes témáról van szó.

Úgy fogalmazott, lassan már ott tartanak, hogy bármely szakos tanári állást hirdetnek meg, mert annyira fogytán vannak pedagógusokból. És a legnagyobb baj, hogy hiába keresnek minden évben tanítókat, tanárokat, egyszerűen nem jelentkeznek. Ha pedig jelentkeznek, vagy nem alkalmasak a pályára vagy állandóan táppénzen vannak. Az is előfordult már többször, hogy valakit kiképeztek, mindent megtanítottak neki, aztán 5-6 év múlva bejelentette, hogy elmegy, mert talált jobb állást a városban.

Elkeserednek, kiégnek

– Volt, hogy az internetes portálon kívül újságban is meghirdettem az állásokat, de nem jártam sikerrel. Most az a legnagyobb problémánk, hogy alapszakokra nincs megfelelő számú tanárunk. Szükségünk lenne magyar-, matematika- és angoltanárra, de énektanáruk sincs és tanítókat is keresünk. Úgy oldjuk meg a helyzetet, hogy az alsós tanító ötödikben is tanítja a matematikát, de neki nem ez a szakterülete, őt nem erre képezték ki – sorolja az igazgató. Hozzáteszi: ma a pedagógusok először elit iskolában keresnek helyet, és ha ott nincs, akkor mennek csak el hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő intézménybe. „Ez egyrészt érthető, másrészt viszont a kisebb iskolák lassan pedagógusok nélkül maradnak.” – vázolja a helyzetet az igazgató. Elmondta azt is, hogy azokat gyerekeket, akiknek a családjában nem érték a tanulás, a tudás, sokkal nehezebb tanítani, mint az elit iskolák gyermekeit.

Kevesen végeznek

Érdeklődtünk a Tiszalúci Arany János Általános Iskolában is, mivel az állásportál szerint még itt is keresnek 4 tanítót és 2 tanárt. Herczeg Lajos igazgatótól megtudtuk, egy kivétellel minden meghirdetett helyre sikerült az elmúlt napokban pedagógust találniuk, mint fogalmazott, már majdnem rendben vannak. Egy magyartanáruk hiányzik még, de folyik a tárgyalás egy pályázóval. Az iskolának több mint 430 tanulója van mintegy 25 osztályban, ezek között eltérő tantervű osztályok is működnek az intézményben.

– Azért hiányoztak nálunk pedagógusok, mert szülési szabadságra mentek, ketten nyugdíjba vonultak, hárman pedig a lakóhelyükhöz közelebb kerestek állást. Nagyon nehéz pedagógust találni, és ez most már bármilyen szakos tanárra igaz. A mi helyzetünket az is nehezíti, hogy nagyobb városok közelében fekszik a településünk, így először ott keresnek állást a tanítók és tanárok – magyarázta az igazgató. Hozzáfűzte: véleménye szerint a pedagógushiánynak csak az egyik oka az alacsony bér. A másik: ahhoz, hogy valaki elvégezzen egy tanári szakot, meg kell szereznie a nyelvvizsgát is. Ez visszariasztja a pályakezdőket, átképzés, másoddiploma esetén pedig a 20–30 éve pályán lévő pedagógusokat. Emellett ma még kevesen szereznek pedagógusdiplomát, őket pedig gyakran elcsábítják a magasabb fizetést kínáló multik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában