Encs

2019.08.28. 16:00

Az encsiek szeretik a városukat

Abaúj fővárosa ünnepel az idén, 35 éve nyilvánították várossá.

Hegyi Erika

Várossá nyilvánításának 35. évfordulóját ünnepli Encs, ebből az alkalomból színvonalas kulturális műsorral és programokkal kedveskedett a település lakóinak az Encsi Napok programsorozat, melyet augusztus 15-étől 19-ig rendeztek meg. Augusztus 15-én a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be Naplegenda című produkcióját. Augusztus 16-án hagyományőrző családi nap várta a kicsiket és nagyokat. Másnap a Magyarock Dalszínház Made in Hungária című előadásával vendégszerepelt Encsen. A Szent István-napi ünnepséget augusztus 18-án tartották, 19-én pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekar Filmfónia újratöltve koncertje csendült fel a Millenniumi Parkszínpadon.

Itt minden megvan

A napokban Encsen jártunk, és a virágos és nyüzsgő főutcán sétálókat kérdeztük, miért szeretik a városukat. A főutcán két kismamával találkozunk.

– Nyolc éve költöztem Encsre, a férjem lakott itt – mondja elöljáróban Szaszák Henrietta. Közben egyéves kislánya kíváncsi szemekkel figyeli, kik ezek az idegenek. – Szeretek itt élni, mert Encs kis város, nem túl zajos, és itt mindent megtalálok, amire csak szükségem van. Az is nagy előny, hogy a kertvárosi részben lakunk. Azt tapasztalom, hogy fiatalodik a település. Egyetlen dolog hiányzik csak, a kismamáknak baba-mama-programok. Jó lenne, ha ezzel bővülhetne Encs programkínálata – sorolja Henrietta.

A másik kismama, Farkasné Veres Ágnes arról mesél, hogy ő Hajdú-Bihar megyéből való, a férjével költöztek Encsre. Azért épp ide, mert a férje a közelben dolgozik, de faluban nem szerettek volna élni.

 

– Szeretem a várost, mert minden intézmény és üzlet megtalálható itt, amire szükségünk van. A közbiztonság is megfelelő, a férjem egyébként rendőr – teszi hozzá nevetve. – Munkahelyem is van, csak most otthon vagyok a másfél hónapos kisfiammal.

Itt a jövőm

Betérünk az egyik üzletbe, itt találkozunk Köteles Hajnalkával, aki korszerű nyílászárókat ajánl a vásárlóknak. Megtudjuk tőle, ő, amióta megszületett, tehát 25 éve, Encsen él, és a további életét is itt tervezi.

– Szeretem, hogy kis város, de ennek ellenére mindenféle szolgáltatás és üzlet megtalálható itt. Van munkahelyem, mellette van egy kisvállalkozásom, úgyhogy a megélhetésem biztosított. A szüleim is itt élnek és dolgoznak, úgyhogy a családom szintén ideköt. Bár a középiskolát és az egyetemet Miskolcon végeztem, de bejáró voltam, úgyhogy akkor is Encs volt az otthonom – sorolja Hajnalka.

Egy megjegyzése van csak a várossal kapcsolatban: szeretné, ha a kulturális rendezvényekre közismert előadókat is meghívnának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában