Nem munka a tánc, hanem szerelem

A Zrínyi Ilona Gimnázium weboldalán van egy szekció, ahol azokat a régi diákokat mutatják be, akikre joggal lehet büszke az iskola. Zsíros Gábor nevével is találkozhatunk ebben a szekcióban, aki különleges utat tudhat maga mögött. Nemcsak a Csillag születik és az X-Faktor műsorain dolgozott koreográfusként, de világszerte számos színpadon megfordult. Az alábbi interjúból kiderül, honnan indult, és milyen nehézségeket küzdött le, hogy megvalósíthassa az álmait.

Bár még fiatalnak mondható, mégis nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Mikor döntött úgy, hogy a tánccal szeretne foglalkozni?

Tizenkét éves lehettem, amikor édesanyám beíratott a miskolci Ködmön Társastánc egyesületbe. Eleinte kétségeim voltak a dologgal kapcsolatban, aztán idővel megszerettem és lubickoltam benne. Versenyekre és fellépésekre jártunk. Aztán a gimnáziumban eltöltött éveim alatt fogalmazódott meg bennem, hogy mozgással, tánccal szeretnék foglalkozni.

A miskolci gimnáziumban mennyi segítséget kapott céljai eléréséhez? Mennyire támogatták, terelték a táncművészet felé?

A Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatos tanulójaként ismerkedtem meg a különböző táncstílusokkal, Deresné Kónya Erzsébet tanárnő irányítása alatt. Itt készítettem életem első koreográfiáját a Chicago című musical nyitányára is. A történelemtanárom, Kunos Nóra figyelt fel a tehetségemre. Ő is sokat segített és terelgetett. A felvételi ideje alatt több tanárom támogatta a felkészülésemet – F. Poller Erikának, Kovácsné Szabó Katalinnak és Luterán Szilviának is hálával tartozom ezért.

Több nagy sikerű televíziós produkcióban is megfordult mint koreográfus. Milyen volt itt a munka?

A televíziózás teljesen más világ, mint a színház. Gyorsabban kell koreográfiákat megvalósítani, színpadra helyezni, a felmerülő problémák megoldására sincs annyi idő. Ezt persze heti szinten kell érteni, így elég nagy a nyomás, hogy elkészüljön a produkció. Folyamatosan más stílusú és képességű emberekkel kell dolgozni, ami megint csak nehezíti a koreográfus dolgát. Egyedül a tánckar az, ami fix, de itt is történhet sérülés. Olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik mára híres énekesek, színészek lettek, mint például Tóth Gabi, Zsédenyi Adrienn, Pálya Bea, Bereczki Zoli, Vastag Csaba és még sorolhatnám.

Mi kell ahhoz manapság, hogy az ember profi táncos legyen? Mennyire fontos az ismeretség?

Nem hátrány, ha a táncos jó néhány koreográfust és táncpedagógust ismer meg a munka során. Minél több helyen mutatja meg magát egy művész, annál több lehetősége van elhelyezkedni, munkát vállalni. Ez lehet tv, színház vagy például táncművészettel foglalkozó együttes. Mindezek mellett a tehetség és a kitartás is nagyon fontos. Sokat kell foglalkozni a testünkkel: elengedhetetlen a tudatos táplálkozás, a rendszeres vízfogyasztás, a stabil pszichés állapot. Emellett az önkontroll és a szakma iránti alázat sem elhanyagolható.

Mivel foglalkozik most?

Már öt éve a Recirquel kortárs cirkusztársulatban tevékenykedem mint tánc- és artistaművész, koreográfus. Egy televíziós produkció kapcsán találkoztam a társulat művészeti vezetőjével, Vági Bencével, akitől lehetőséget kaptam, hogy ebben az irányzatban is kipróbálhassam magam. Mindamellett, hogy aktívan szerepelek színpadon, sok időt töltök a háttérmunkával is.

Számos helyen megfordul a munkája során. Mit talált a legérdekesebbnek, mi vagy ki hagyta önben a legmélyebb emlékeket?

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel idén februárban a New York-i BAM operaházban léphettem fel a Non Solus című darabunkkal, amiben partneremmel, Illés Renátóval debütáltunk. Ez egy kétszemélyes, hatvanperces előadás, ami a kortárs táncot vegyíti a cirkusz világával. Felejthetetlen élmény olyan helyen fellépni, ahol olyan előadók hagyták ott a lábnyomukat, mint például Pina Bausch vagy Akram Kahn, hogy csak pár nevet említsek a kortárs tánc nagyjaiból. Mindezek mellett A legnagyobb showman című mozifilmet is itt forgatták, ami azért érdekes, mert a film főhőse, P. T. Barnum ikonikus alak a cirkusz történetében. Visszatérve a mi munkánkra, hihetetlen érzés volt, hogy a New York-i nézők álló tapssal hálálták meg a produkciónkat. Felejthetetlen pillanat volt. Sokat vívódtam azon, hogy szerencsét próbáljak-e külföldön, pedig az élet többször is elém sodorta a lehetőséget. Ha visszamehetnék az időben, egy másodpercig sem gondolkodnék. Ma már tudom, hogy nincs mitől félni. Bár a kezdet nehéz, de ha ott pihen előttünk a lehetőség, úgy gondolom, ki kell használni. Amikor erőt vettem a kétségeimen és egy évre külföldre költöztem, először egy luxushajón dolgoztam revütáncosként. Rengeteg tapasztalatot, barátot szereztem ezalatt. Megismerhettem különböző kultúrákat, helyeket, városokat. Elsajátítottam az angol nyelvet is. Minden percét megéltem és élveztem az utazásnak. Ma már rendszeresen járok külföldre fellépni, koreografálni. Megtaláltam önmagam a munkámban, ami igazán nem is munka, sokkal inkább szerelem.

Milyen célok mozgatják, mit szeretne még mindenképpen elérni?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Ebben a szakmában soha nincs megállás. Mindig lehet fejlődni, tanulni, jobbnak lenni.

Tervezi, hogy újra hazajön Miskolcra?

Remélem, valamelyik előadásunkkal eljutunk Miskolcra, és szórakoztathatjuk a borsodi közönséget.