Selmecbányán kezdődhetett a szalagtűzés hagyománya

Miskolc - A történész szerint az egyetemisták tűztek először szalagot, tőlük vették át a középiskolák.

A szalagavatást ma általánosan a középiskolák sajátjának tekintjük. A végzős hallgatók a félév tájékán tűzik fel karjukra az utolsó év jelképét, amit bállal ünnepelnek meg, majd a ballagásig hordott szalaggal környezetük tudtára adják érettségük közeledtét. De honnan ered a hagyomány? Minden jel arra mutat, hogy Selmecbányáról, az 1830-as évek tájékán indult el a rítus. Az egyetemisták hagyománya aztán a történelem egy pontján a középiskolásokévá lett.

300 éves hagyomány

Kloska Tamás történész, a Miskolci Egyetem korábbi diákja, a Selmecbányai Diákhagyományok nagy tisztelője volt segítségünkre a jelenség megértésében.

A közel 300 éves hagyományrendszer egyik központi eleme volt, hogy a Valétáló, azaz végzős diákok szalagot tűztek magukra. Ezt azonban ne úgy képzeljük el, mint a ma használatos példányokat. Vállukon átvetett, testük jelentős részét fedő szalagra kell gondolni, amin szerepelt tanulmányaik kezdetének és végének a dátuma, monogramjuk, valamint a tradíció részeként kapott alias és vulgó nevük.

Ezt a Valéta bál idejéig hordták az egyetemisták, amit aztán az ünnepségen átadtak a fiatalabb hallgatóknak. Kissé furcsának hat elképzelni a mai szalagokat nézve, ahogy ezekben a nagyméretű szövetekben rótták Selmecbánya utcáit a fiatalok. A történész szerint ennek oka összetett. A teljes hagyományrendszer kialakulásának egyik legfőbb oka a kötődés volt. Az alma materhez, a városhoz, a diáktársakhoz és természetesen az egyetemi évekhez.

A mindettől történő búcsúzás egyik eleme volt a szalag, amit roppant büszkeséggel hordtak, és ebből fakadóan mutattak meg mindenkinek – hatalmas presztízse volt annak, hogy valaki selmecbányai diákként végez.

Hogy ez a rítus a szalagavatással és a bállal együtt mikor és hogyan kerülhetett át a középiskolai hagyományok világába, az nem egyértelmű. Kloska Tamás feltételezése szerint a trianoni döntés és Selmecbánya elcsatolása lehetett a fordulópont. Az egyetem Sopronba költözött, vele együtt pedig a hagyományai is.

Mint ahogy ennek a rendszernek vagy bizonyos elemeinek az átvételével több felsőoktatási intézmény próbálkozott az eltelt időben, úgy nagyon könnyen elképzelhető, hogy a középiskolák ezt sikerrel meg is tették. Az egykori bálok látványos és nyilvános események voltak, ahol a mintákat bárki elleshette.

Megkönnyíti az átmenetet

Az érettségizők is ugyanúgy szembesülnek azokkal a helyzetekkel, amikkel az egykori selmeci diákok: elhagyják az iskolát, az osztálytársakat, néhányan még a várost is, és új életszakaszba lépnek. Ezek mind olyan változások, amiknél megkönnyíti az átmenetet a búcsúzás rítusa.

Mára ez olyan szintre emelkedett, hogy az emberek középiskolai hagyománynak tekintik a szalagtűzést – akárcsak a ballagást, ami szintén Selmecbánya öröksége. Miskolci egyetemistaként és a selmeci hagyományok ápolójaként többször találkoztam felháborodott kortársakkal, akik sérelmezték a különböző elemek „jogtalan” használatát.

Kloska Tamás erről azt gondolja, a probléma inkább abban rejlik, hogy bizonyos részeket kiragadnak a rendszerből és azok alapján általánosítják a hagyományok megítélését. Holott a selmeci emlék egy összetett élmény, ami túlmutat a külsőségeken.

Király Csaba

[related-post post_id="4066178"]

[related-post post_id="4063805"]

[related-post post_id="3907130"]