A szívüket is felmelegítette a gondoskodás Miskolcon

Miskolc - Jólesett a meleg gulyásleves a szegény embereknek a csütörtöki, csípős hidegben.

Nem kígyózott hosszú sor csütörtökön a Vöröskereszt sátra előtt, pedig finom és meleg gulyáslevest mértek ott, puha kenyeret osztottak és forró teát. Mindenkinek jutott, aki elsétált a Sarolta és a Soltész Nagy Kálmán utca közötti parkhoz. A szegény emberek csendben eszegettek a kihelyezett asztaloknál. Két gyerek is odaszaladt, egy szál pulóverben, pedig csípős, hideg szél fújt. Ők az ebéd mellé egy meleg takarót is kaptak a Vöröskereszt munkatársaitól.

– Vigyétek haza nyugodtan ezt is – mondták a szociális munkások, miután a gyerekek jóllaktak.

Fázósan

A felnőttek csendben, fázósan szürcsölték a levest. Ahogy átjárta testüket a meleg étel, úgy oldódott egy kicsit a lelkük és nyelvük is. Csorba Pál elismerően bólogat.

– Nagyon finom ez a leves. Jó kis gulyásleves ez. Ez a kedvencem. Meg a rántott hús – neveti ki saját magát, mert belegondol, hogy vajon mikor került az asztalára utoljára rántott hús.

Majd hozzáteszi: nagyon köszönünk minden segítséget a Vöröskeresztnek. Kiderül, Pál a Vöröskereszt átmeneti otthonában lakik, ahol jól érzi magát, és ott is lehet ebédelni a népkonyhán.

– Pedig dolgoztam 40 évig, csak még nem értem el a nyugdíjkorhatárt. Most nyugdíj előtti támogatást kapok, 37 ezer 500 forintot. Jól kijövök belőle. Körülbelül két hétig – viccelődik megint saját szegénységén. Aztán a családjáról kezd mesélni, az már nem olyan vidám dolog.

– Van egy gyönyörű szép lányom. Két diplomát szerzett, Pesten lakik. Nem láttam több mint 10 éve, mert a volt feleségem ellenem nevelte. De bízom benne, hogy egyszer meglátogat. Tudja, hol vagyok. Nagyon szeretném már látni – mondja őszinte vágyakozással a hangjában. Az asztal másik végén egy asszony eszeget, ki sem látszik meleg sapkájából és felhajtott gallérú kabátjából. Ő is azt állítja, nagyon finom a gulyásleves. Hozott egy fazekat, az is tele levessel. Viszi haza a családnak. Néhány ismerkedő kérdés után ő is szívesen mesél az életéről, még a nevét is elárulja: Lakatos Gyuláné.

– Sokan vagyunk otthon. A 4 gyerek, az unokám, a férjem és én. A férjem rokkantnyugdíjas, nem tud dolgozni. Én közmunkán vagyok, de mennyi az az 50 ezer forint? Vagy fűtünk, vagy eszünk. De most muszáj fűteni, hideg van. Három iskolás gyerekem van. Nekik ruhát, cipőt kell venni. Drága a tüzelő is – sorolja, bár a nélkülözés nem ismeretlen számára.

– A gyerekkorom is szegénységben telt, 13-an voltunk testvérek – teszi hozzá.

Erzsébet és István

Egy idős pár is a parkba jött ebédelni, Erzsébet és István. Kérték, teljes nevüket ne írjuk meg.

Azt mondják, élettársak, de külön-külön lakásuk van. Kapnak nyugdíjat, de meglehetősen keveset, abból épp hogy fent tudják tartani a két lakást.

– Nagyon finom volt a leves, köszönjük a Vöröskeresztnek. Ha van ételosztás, mi azt kihasználjuk. Kevés a nyugdíj, pedig néhány hónap híján 40 évet dolgoztam. Sok a rezsi, de a lakást muszáj fenntartani – ismétli meg Erzsébet. – Gulyáslevest tudok néha otthon főzni, de rántott húsra már nemigen futja – csóválja a fejét.

Elmeséli, Istvánnak van két gyereke, de nem jó gyerekek, nem segítenek. Az egyik külföldön él, a másik itthon, de még akkor sem jött el az apját meglátogatni, amikor az kórházba került.

A Vöröskereszt egyik munkatársa kérdezi tőlük, ízlett-e. Bólogatnak, hogy nagyon, majd Erzsébet elővesz egy üres műanyag dobozt.

– Szedne még ebbe is? Hazavinnénk.

Hegyi Erika

A tél mindig nehezebb

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei szervezete karácsony előtt is tartott ingyenes ételosztást. Tegnap 200 adag gulyáslevest főztek a rászorulóknak. Duberné Dunaveczki Éva, a Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője lapunknak elmondta, télen nagyobb szükség van az emberek segítésére, mert ilyenkor nincsenek alkalmi munkák, a hideget mindig nehezebb túlélni. Sokan ételhordót is hoznak magukkal, és visznek haza az ebédből a családtagoknak.