2016.05.29. 13:58
Bővíthették a tudásukat Szerencsen
Szerencs - Német nyelvű tehetséggondozás pályázati támogatással.
Szerencs - Német nyelvű tehetséggondozás pályázati támogatással.
Mintegy kétmillió forintot nyert a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában működő német nyelvű tehetséggondozó műhely támogatására a szerencsi német nemzetiségi önkormányzat – tudtuk meg Árvay Attilától, a szervezet elnökétől.
Változatos foglalkozásokon ismerkedtek a német kultúrával.” Árvay Attila
16 diák programjai
– Az oktatási intézmény 16 alsó tagozatos diákja a tanév során változatos foglalkozásokon ismerkedett a német nyelvvel és kultúrával, amiből május 10-én programzáró gála keretében adtak ízelítőt – mondja Árvay Attila. – Az újonnan beszerzett fellépőruhákban színpadra lépő fiatalok népi játékokat és táncokat mutattak be, méltán nyerve el a közönség tetszését. Az eseményt a városi óvoda német nemzetiségi csoportjának fellépése színesítette, akik közös produkciót is előadtak az iskolásokkal.
Az eseményen Árvay Attila, a nemzetiségi önkormányzat elnöke egyebek mellett felidézte, hogy a tavaly júliusban benyújtott pályázatukat az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében 1 millió 970 ezer forint támogatásban részesítette. Évek óta jó munkakapcsolatot ápolnak a református általános iskolával, ahol komoly figyelmet fordítanak a német nyelv tanítására.
A projekt szakmai vezetőjeként Árvainé Serege Tünde nyelvtanár elmondta, az elnyert összeg felhasználásával a tanév során délutáni műhelymunka keretében a német mesék és népszokások megismerésén keresztül bővítették nyelvtudásukat az alsó tagozatos tanulók. A programban a Szerencshez közeli sváb faluba, Rátkára tett tanulmányi kirándulás, színházlátogatás, a hartai sváb bútorfestés hagyományainak megismerése egyaránt szerepelt.
Az eseményen Ráczné Váradi Éva iskolaigazgató mondott köszönetet az együttműködésért a nemzetiségi önkormányzatnak annak reményében, hogy a napokban közösen benyújtott újabb tehetségfejlesztő pályázatuk is sikeres lesz.
ÉM