Helyi közélet

2015.10.06. 10:43

Dr. Mang Béla igazi élete, világa a Miskolci Egyetem volt

Miskolc - Elhunyt a Miskolci Egyetem volt tanára, egyetemi főtitkár, volt államtitkár.

Miskolc - Elhunyt a Miskolci Egyetem volt tanára, egyetemi főtitkár, volt államtitkár.Vannak, akik valamilyen hivatással, szenvedéllyel, alkotással válnak szinte eggyé életük során, és vannak, akik egy intézménnyel, amelyben mindezt egyesítik, s amelyért egész életük során ki nem hunyó elkötelezettséggel dolgoznak. Vagyis inkább élnek, hiszen ez számukra nem munka, hanem maga az élet, a legérdekesebb, a legértékesebb.

Dr. Mang Bélával – akivel családjaink barátsága is összefűzött hosszú évtizedek óta – mindig úgy találkoztam, hogy arról beszélt: tengernyi az elvégzendő feladat, a munka, és hogy ez a hétvége is oda, mint a többi. De ezt úgy mondta, mint ahogy a szülők panaszkodnak a rosszalkodó gyerek miatt – a csínyek, a bajok sorolása mögött mindig ott lappang a mosoly, az életrevalóság felett érzett büszkeség.

Béla igazi élete, világa a Miskolci Egyetem volt. Soha nem hagyta el – valójában akkor sem, amikor helyettes államtitkárként dolgozott: a minisztériumban volt vendég, és itt az egyetemen volt itthon.

Tősgyökeres miskolciként 1971-ben érettségizett a Földes Ferenc Gimnáziumban, a gépészmérnöki oklevelét 1976-ban a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán a vegyipari gépészmérnöki szak rendszerszervező ágazatán szerezte. 1987-ben műszaki egyetemi doktori címet (Dr. tech.), 1995-ben a műszaki tudomány területén Ph.D. doktori címet szerzett a Miskolci Egyetemen. 2009-ben a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Habilitációs Bizottsága előtt „habilitált doktor” címet szerzett. 2010 májusától egyetemi tanárként dolgozott a Miskolci Egyetemen.

Különböző szinteken, de mindig részt vett az egyetem vezetésében, főtitkárként, rektorhelyettesként, egészen 2010-ig. Egyetemi főtitkárként, több rektor mellett, részese volt a nagy egyetemfejlesztéseknek, amelyekkel az eredetileg a három kart magában foglaló egyetem tovább bővült. Nevéhez is fűződik a Gazdaságtudományi Kar és Bölcsészettudományi Kar létrehozása, a zeneművészeti képzés integrációja, az MTA kutatóintézeti integráció, az egészségtudományi képzés beindítása, a Sárospataki Comenius Tanítóképző Kar integrációja és az egészségügyi főiskolai képzés elindítása. Az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára volt négy évig. A minisztérium vezetésével együtt végigvitte a felsőoktatási reformot, amely a koncepcióalkotástól az új felsőoktatási törvény parlamenti elfogadásáig tartott. A reform kidolgozásán túlmenően sikeresen végezte el a szakmai egyeztetéseket a felsőoktatás szakmai, társadalmi, érdekvédelmi szervezeteivel. A rektorhelyettesi munkájának súlyponti része volt a pályázati tevékenység kereteinek megteremtése. A projektmenedzsmentek összeállítása, munkájuk keretének megteremtése addig járatlan út kitaposását jelentette sok konfliktussal. Az elnyert 12 milliárd forint értékű pályázat (TIOP, TÁMOP, GOP) megvalósítási feltételeit megszervezte, azok eredményesen segítették az egyetempolitika megvalósítását. Oktatóként a nemzetközi fejlődési tendenciák bemutatására, az alkotókészség kibontakoztatására helyezte a hangsúlyt. Az előadásokon széles teret nyújtott az innovatív kezdeményezések megvitatására, az évközi feladatok egyéni érdeklődésre szabottakká váltak. A teljesítményorientált szemléletet nyilvános hallgatói vitákra épített értékeléssel valósította meg. Nemzetközi szakmai elismertségét bizonyítja, hogy a Frankfurti Flughafen AG (Frankfurti Repülőtér) felkérte magyarországi képviseletének ellátására, a ferihegyi, valamint a regionális repülőtéri fejlesztési projektek előkészületeinek koordinálására – több évig végezte ezt a feladatot is.

Miskolc az utóbbi hetekben több nagyszerű és pótolhatatlan polgárát vesztette el. Köztük most dr. Mang Bélát, akinek azonban sok tízezer örököse van: minden mostani és jövőbeni miskolci egyetemista.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában